Lakóautós beavatásunk Ligúriában

Amikor eldöntöttük, hogy belekóstolunk a lakóautózásba, rögtön egyértelmű volt, hogy Ligúriát vesszük célba, annak is a Genovától keletre eső partvidékét, a Riviera di Levantét. Ligúria mindig is vágyott célpont volt az életünkben, de mivel ez nem a tipikus „gyerekekkelnyaralós” hely, sokáig a „majdegyszer” dobozban várt felfedezésre. Hónapokkal előre tervezgettünk az 1 hetes kiránduláshoz a megállóhelyeket, látnivalókat, menetrendeket. Persze már a 2. napon borult a terv, de hát pont attól szép a lakóautózás, hogy bármikor újratervezhető. Ötleteket a városnézéshez főleg a cinqueterre.hu oldalon találtunk.

Közel 15 évig lakókocsiztuk és a kempingezés iránti szerelem ma is él. Mivel a gyerekek megnőttek és már ritkábban jönnek velünk, egyre többet megyünk kettesben városnézős, „sokatmenős”, túrázós vagy biciklizős kirándulásra. Ehhez pedig ideálisabbnak tűnt a lakóautó. Így hát béreltünk egyet és hivatalosan is megkezdtük a lakóautós életünket.

Indulás

Délben vettük át a Suwenornál a bérelt járgányunkat. Bár a lakókocsiból minden ismerősnek tűnt, de mégis picit másképp működött, úgyhogy nagyon jó volt, hogy részletesen mindent elmagyaráztak. A péntek délutáni Budapesti forgalom elől gyorsan megléptünk, Atti a lakóautóval és pedig kocsival hazáig. Már előre összepakoltunk mindent, csak be kellett tárolni a lakóba, de a vártnál sokkal tovább tartott, nem volt meg mindennek a kialakult helye.

5 óra után aztán kigördültünk az udvarból és Szlovénia felé vettük az irányt. A határ után elkezdett esni az eső. Megemlékeztünk Forrest Gumpról, mert bennünket is elárasztott mindenféle eső, ami csak van: apró szemű szurkálós; nagy, vastagon ömlő; oldalról zuhogó…. Fél 10 felé úgy döntöttük, befejezzük a napot. Egy Zalec nevű kisváros parkolójában álltunk meg, néhány km-re az autópálya lejárótól. Bár ingyenes szervizre, áramra lett volna lehetőség, a szakadó esőben inkább ki sem dugtuk az orrunkat, csak leparkoltunk. A vihar és néhány péntek esti buliból hazafelé tartó kölyök hangjától eltekintve nyugodt éjszakánk volt, biztonságban éreztük magunkat.

1.nap

Irány Lucca

Reggel még mindig eső. Szlovénián gyorsan átértünk és az esőt is magunk mögött hagytuk. Velence előtt autópálya építés (az elmúlt 20 évben akárhányszor arra jártam, valamelyik szakaszát mindig építették). Bologna-ig nagyon lassú és unalmas volt az út. A Pó végeláthatatlan síkságának egyhangúságát semmi nem törte meg. A hegyek szerelmeseinek ez a szakasz mindig nyűglődés.

Kora délután érkeztünk meg Luccába. A következő 1 órában folyamatosan bénáztunk, a megérkezés elég stresszesre sikeredett. Az 1.számú kinézett lakóautó parkoló a kiírás szerint aug. 25-től okt.30-ig zárva van. A 2.számút, rögtön mellette, nem egészen pontos GPS koordinátákkal egyszerűen nem vettük észre, pedig nagyon kerestük.  A 3. számú egy betonplacc volt, ami ontotta a meleget és egyáltalán nem tetszett, úgyhogy csak bementünk és megfordulva jöttünk is kifelé. A 4. pedig nagyon kicsi volt, az 5-6 helyet elfoglalták, tele volt. Elindultunk tehát ismét megkeresni a 2. számút. A Google -egyemaszívét- behajtani tilos táblákon, parkon keresztül, töltésen vezető keskeny úton (de jó, hogy nem jött szembe semmi) visszanavigált bennünket oda, ahol a kálváriánkat megkezdtük. Kiszálltam és gyalog sikerült meglelni a parkolót, ami inkább kemping volt. Sövénnyel félig elválasztott beállók árammal, felejthető minőségű mosdóval, de legalább a belváros 1km-re, gyalogosan elérhető volt. A hely pedig kellemes és biztonságos.

Hogyan jön a toszkán Lucca képbe egy Ligúriai útnál? Amikor Toszkánában jártunk, sajnos Lucca kimaradt. És mivel éppen útba esett, nem bírtunk ellenállni a kísértésnek, hogy ezt is bevegyük a programba. Az óváros tele volt élettel. Feltűnően kiöltözött olasz férfiak (szigorúan zokni nélkül cipőbe bújtatott lábakkal) és erősen sminkelt olasz nők hangosan beszélgetve, nevetve, karattyolva élték az utcán a mindennapi életüket a sok bóklászó turista között. Az utcán a vendéglőkből áradó ínycsiklandó illatok keveredtek a harsány parfümökkel és a táskaboltokból diszkréten áramló bőrszaggal. Végigsétáltuk az utcákat, sikátorokat, megcsodáltuk a régi épületeket. Nagyon tetszett, de valamiért mégsem varázsolt el a város.

2. nap

Költők öble

Sikerült lelassulnuk a mediterrán élethez, így elég későn indultunk el Luccából. Emiatt úgy döntöttünk, hogy a mai napra tervezett Költők Öbléből Lericit és Tollero-t kihagyjuk (legalább lesz okunk visszatérni). La Speziában a hadikikötő mögötti parkolóban tettük le a lakót. Csak két autó helyet elfoglalva sikerült nem kilógni az útra. Mivel vasárnap volt, és emiatt ingyenes a parkolás, arra számítottunk, hogy senki nem fog bennünket zaklatni ott. Lesétáltunk a kikötőbe, megvettük a hajójegyet Portovenerébe. A Cinque terrére aznap nem indult hajó, mert a tenger viharos volt. A hajónk indulásáig átsétáltunk a gyalogos hídon a kis szigetre a jacht-kikötőbe és végigmustráltuk a hajókat.

Portovenere a tenger felől közelítve lenyűgöző, a Szent Péter templomot pillantottuk meg először. A legnagyobb élmény Byron barlangja volt, ahol egykor a költő szeretett fürödni. A tenger mérgesen, méteres hullámokkal csapkodta a partot, így mindenki a bámészkodást választotta a fürdés helyett. Visszafelé a „fő sikátorban” elcsábultunk egy pestós focacciára. A focacciát „kötelező” megkóstolni. 2 órás séta után hajóval visszamentünk La Speziába.

Indulás Levanto felé

A tegnapi bénázás után a navigációt buszra állítottuk, mondván így nem érhet meglepetés, és elindultunk Rio Maggiore felé. Egy elvétett balra(nem) kanyarodás után egy szerpentinen találtuk magunkat. Az út keskeny volt, alig egy sáv, megfordulni sehol nem tudtunk és minden kanyarban buzgón imádkoztam, hogy ne jöjjön szembe semmi, különösen a helyközi járatos busz ne. Helyenként 1-es sebességben küzdöttük fel magunkat. Az SP370-es főutat elérve megkönnyebbültünk, de korai volt az öröm. Bár a Google street view-n végigjártuk egy részét, és úgy tűnt, nem túl széles, de 2 sávos út. A valóságban egyszer csak eltűnt a felező vonal és egysávosra szűkült. Ízelítőt kaptunk az igazi olasz vezetési virtusból. Nem húzódik le, nem lassít a szembe jövő akkor se, ha te már a sziklát súrolod, akkor sem, ha felfelé alig tudsz kuplungot gyilkolva elindulni, akkor sem, ha nekiütközik a tükrödnek. Akkor is megelőz a motorral, ha 500 méter múlva az árokban landol. Bár a kilátás a szerpentinről helyenként lélegzetelállító volt, nem tudtuk igazán élvezni, csak túl akartunk lenni rajta mihamarabb.

Az éjszakát a főút melletti parkolóban terveztük tölteni, Riomaggiore felett, a viadukt mellett. Meg is álltunk, megcsodáltuk a kilátást, a mélyben lent a tengerpari színes házakat. Vihar közeledett és erős széllökések rázták a lakóautót. Nagyon rossz érzésem volt, a biztonságérzetem sikítozva dörömbölt belül, hogy el innen. Attival összenéztünk és már mentünk is tovább Levanto felé.

Levanto-ban két kempingben is telt ház volt, a harmadikban kaptunk helyet. Lesétáltunk a vasútállomást felderíteni, láttuk, hogy az állomás mellett volt ugyan egy parkoló, de mivel 36€ /24 h díj volt kiírva a lakóautóknak, a kemping 2 főre olcsóbb és komfortosabb volt. Alig értünk vissza, lecsapott a vihar és kitartott egész éjszakán át. Végig gondolva a napot, a végigizgult szerpentin utat, azzal aludtam el, hogy egy kicsit könnyedebben kellene vennem a dolgokat.

3. nap

Cinque Terre

Az éjszakai eső után reggel nagyon hideg volt, még a kávéfőzéshez is erőt kellett vennem. Erre a napra a Cinque Terre, azaz „Ötfölde” bejárást ütemeztük be. Ez hajóval vagy vonattal lehetséges, az utóbbi mellett döntöttünk.  Vonatos Cinque Terre kártyát vettünk az állomáson, ezzel szabadon vonatozhattunk, túrázhattunk és pisilhettünk (igen, ezzel a WC is ingyenes) egész nap.

Riomaggiore-ban kezdtük a színes falvak látogatását, ahol reggel még kevés volt a turista, gyönyörűek a fények és a haragos tenger hullámcsapásai biztosították a zenei aláfestést. Alulról is megnéztük, hogy tegnap hol nem maradtunk éjszakára a parkolóban.

Meg sem kísérlem leírni, hogy milyen volt az öt falu. Ezt inkább látni kell.

Manarola hangulata nagyon megfogott. Isteni illatok jöttek minden felől. Papírtölcsérben árulták a frissen sütött kalamárit. Nem okozott csalódást, nagyon finom volt.

Cornigliába  a vasútállomástól 384 lépcső vitt fel. Bár kilométerhiányom a másik 2 falu után már nem volt, felküzdöttem magam a lépcsőkön. Fent vettem észre, hogy busszal is lehetett volna jönni 😊. Az öt falu közül nekem ez volt a legbájosabb, leghangulatosabb. A kilátó teraszról nézve a tengert annyira belefeledkeztem a látványba, hogy még fényképezni is elfelejtettem. A mindennapi betevő focacciát egy ház lépcsőjén ülve ettük meg. A tengerparti falvakban, városokban mindenhol szép számmal lehet ivókutat találni, így aki beéri friss, hideg vízzel, annak elég csak egy kulacsot magával vinni a kirándulásra és időnként újratölteni.

Vernazzába érve már jól benne jártunk a délutánban, nagyon nagy volt a tömeg.  A 2011-es sárlavina képein elhűlve gyorsan néztük meg a várost és álltunk is tovább.

Az utolsó állomás Monterosso al Mare. Ez inkább egy tengerparti üdülőváros, kissé kilóg a többi falu közül. Az óvárosa bájos, szépen felújított házakkal. Szeptember közepén, hétfő délután tele a strand, bár gyerekes családok helyett inkább párokat látni.

Levanto-ba visszaérve még elsétáltunk a szupermarketbe bevásárolni, plusz 1 km az aznapi sok mellé. Kár, hogy a lépésszámlálót nem kapcsoltam be, biztosan megvolt a 20 km.

4. nap

Sestri Levante

Reggel elhagytuk Levanto-t, de nem mentünk túl messzire, az alig 40km-re fekvő Sestri Levante volt az úti cél, így aztán délelőtt 10-kor meg is érkeztünk. Bár nem szokványos időpont bejelentkezéshez egy kempingbe, de megpróbáltuk. Szerencsére pont akkor indult el valaki, mert az amúgy pici Santanna kemping teljesen tele volt. Előre ki kellett fizetni a 2 éjszakát (26€/nap kettőnknek). A recepciós (vagy tulaj?) nagyon kedves volt, megmutatta hová álljunk, benavigált, mindent megmutatott. A kemping szaniter helyiségei nagyon tiszták és rendben tartottak voltak, de a beton ruhamosók, guggolós WC-k, lekopott zománcú mosogatók körül mintha 30 éve megállt volna az idő. A „parcellák” kicsik voltak, nem is igazán volt határuk, csupán ahogy éppen álltak a lakóautók, kellemes összevisszaságban a sziklafal árnyékában. Az áram kevés volt, a klímát nem is tudtuk elindítani. Az elhaladó vonatok pedig, ha nem is zavaróan, de behallatszottak. És mégis, valamiért beleszerettem ebbe a helybe. Kb olyan volt, mint amikor a gimiben a legjobb pasi az osztályban beleszeret a csúnya lányba. Senki sem érti, még ő maga sem, hogy miért. De mégis beleszeret!

Megérkezésünk után rögtön elindultunk a városba (csakhogy ma se legyen kilométerhiányunk) Végigjártuk a tengerpatti sétányt, ahol a fizetős strandok sorát egy-egy keskeny szabad sáv törte meg, a Mesék öblét (Andersen tiszteletére elnevezve) és a kikötőt. A színes házakkal körülvett, homokos strandon, a híres Csend Öblében olasz családok élvezték a szélvédett öböl melegét, strandoltak, ettek-ittak a parton.

Végigjártuk az óváros szűk utcáit, finom olasz kenyérre vadászva. Délután még kimentünk a kempingtől 100m-re lévő standra, de a szél és a napot eltakaró felhők nem csábítottak fürdésre, így csak a hullámok morajlását hallgatva játszottunk a partot borító fekete, csíkos kavicsokkal. Tökéletes relaxálás volt!

5. nap

Portofino vonattal és gyalog

Másnap reggel ismét vonatra szálltunk (az állomás a kempingtől 15 perc sétára volt) és Santa Margherita Ligure-ig mentünk. Gyönyörűen felújított épületekben elegáns luxusszállodák, a hozzájuk tartozó strandokkal. Úgy döntöttünk, hogy Portofino-ba gyalog megyünk végig a tengerparton.

A drága fizetős strandokat elhagyva több helyen lépcsőkön le lehetett menni eldugott kis partrészekre, ahol csupán néhányan fürödtek a kristálytiszta tengerben. Több helyen halrajokat és hatalmas medúzákat is láttunk.

A tengerparti sétány végén áttértünk a Csókok ösvényére, ahol a fák árnyékában sétáltunk tovább Portofino-ba. A városban a színes házak mellett gyönyörűen felújított villákban tengetik életüket a gazdagok vagy éppen az öbölben kikötött jachtokból csodálják a várost. Felmásztunk a várba és a világítótoronyhoz is kimentünk. Visszafelé buszra szálltunk és jó ideig álltunk a busszal, mert egy lakóautó jött szembe (teljesen figyelmen kívül hagyva a behajtani tilos táblát, szélesség és hosszúság korlátozást, valamint azt a tényt, hogy Portofinoban majdnem lehetetlen parkolni bármivel is) és természetesen nem fértünk el egymás mellett, csak hosszas manőverezés után ☹

Délután a kemping melletti strandon múlattuk az időt, hűtöttük magunkat a habokban és valahogy nem akarózott másnap tovább menni. Atti kitalálta, hogy ha már így belejöttünk a vonatozásba, Genovába is menjünk azzal, így egy nappal tovább maradnánk Sestri Levante-ban. Nem kellett rábeszélnie. Genova amúgy sem a közbiztonságáról híres, a lakóautónk itt nagyobb biztonságban van, meg aztán másnap délután is kijöhetünk a strandra.

6. nap

Genova

A reggeli vonattal bementünk Genovába, útközben volt idő bámészkodni. Genovában a Porto Antico-t (régi kikötőt) néztük meg.

Az Akváriumot kihagytuk, helyette végigsétáltunk a kikötőben és a Londoni és George Town-i luxus jachtok mellett csorgattuk a nyálunkat. Elsétáltunk a Piazza de Ferrari-ra és a világörökség részeként nyilvántartott reneszánsz palotákat is megcsodáltuk a Via Garibaldin.

Camogli: szerelem első látásra

Fél nap elég volt Genovából, visszafelé megnéztük Camogli kisvárost, ahová pont szieszta idején értünk oda.

A 7-8 emeletes sok-százéves színes házak tövében strandoltak az olaszok (külföldi turista csak elvétve), néhányan a munkából jöttek ki felfrissülni, néhányan pici babával pihentek a parton, ettek, söröztek, kávéztak az emberek, vagy csak beszélgettek, kártyáztak. A gyerekek sikítozva játszottak a hullámokban. Mindenki vidám volt, béke és nyugalom áradt mindenhonnan. Igazi mediterrán idill. Szívesen megállítottam volna az időt.

A helyi focacceriában mi is megvettük az ebédünket és a napernyő alatt a tengerparti életképet bámulva komótosan elfogyasztottuk. Vonattal mentünk vissza a kempingben. Egyetemista korom óta nem vonatoztam ennyit, de nagyon élveztem. Tiszta volt a vonat, klímás,  kényelmes, praktikus és csak néha késett.

Sestri Levante-ban délután még megmártóztunk a kristálytiszta tengerben, búcsúzóul. Ahogy a sziklapart meredeken emelkedik a tenger fölé, ugyanolyan hirtelen mélyül a víz is.

7. nap

Grado

Búcsút intettünk Sestri Levante-nak és a Ligúr tengernek, hazafelé vettük az irányt. Bolognánál volt egy olyan kósza ötletünk, hogy meg kellene lovasítani a bérelt lakóautót és végigjárni Toszkánát majd meg sem állni Szicíliáig. De aztán győzött a józan ész ☹. Átküzdöttük magunkat a Pó síkságon (visszafelé is ugyanolyan egyhangú volt) és a Velencei útépítésen.

Grado-ban megálltunk. Mivel a 4€-s parkoló tele volt és a klíma miatt jól jött az áram, ezért szemben álltunk meg. Kis pihenés után besétáltunk a városba. Végigjártuk a kiépített sétáló utcákat, a parti sétányt csakúgy, minta az óváros szűk utcácskáit. Nagyon szerettünk volna enni egy igazi olasz pizzát. Utólag kár volt, itthon a helyi vendéglő pizzája sokkal finomabb és lényegesen olcsóbb. De a város elvarázsolt, sötétedés után jóval keveredtünk csak vissza a lakóautóhoz.

8. nap

Postojna

Grado-ból reggel elindultunk, de csak Postojnáig mentünk. Többször is meg akartuk nézni hazafelé a cseppkő barlangot, de mindig lebeszéltük magunkat, mondván a lakókocsival macerás. Mivel az éjszakát is itt akartuk tölteni, beálltunk a lakóautó parkolóba. Nagyon kellemes, komfortos volt. Megnéztük a cseppkőbarlangot és a hozzá kapcsolódó kiállításokat audioguide vezetéssel. Lenyűgöző! Fénykép nem készült a barlangról, minden pillanatot arra használtam fel, hogy elraktározzam a látványt. A barlangtúra után összeütöttünk egy késői ebédet majd a szieszta után kora este még sétáltunk egyet a városban. Nagyon tetszett a város történetének fontosabb eseményeit bemutató „kígyó”.

Hazafelé

Hűvös a reggel, harapni lehet a friss hegyi levegőt. Imádom! Nem akarunk hazamenni! Várnak a gyerekek, meg a munka, meg vissza kell adni a lakóautót. De akkor sem akarunk hazamenni! Persze a józan ész most is győzött, Postojnától csendben, pihenő nélkül hazajöttünk. Fájó szívvel pakoltunk ki.

Eldőlt! Végérvényesen és visszavonhatatlanul beleszerettünk a lakóautózásba. Megválunk szeretett lakókocsinktól, beletoljuk a „családi ezüstöt”, eladósodunk, de akkor is fogunk venni egy lakóautót! És annyi időt fogunk vele utazni, amennyit csak tudunk. Amíg a világ világ, meg két nap!