Lakóautóval az Isztrián-Toszkána rajongóknak

Horvátország lakóautós szempontból elég megosztó helynek számít. Sokan teljesen kihagyják a repertoárból, mivel a bivakolás /vadkempingezés tiltott móka, rendőrségi „zaklatással”, „kempingbe kíséréssel” és pénzbüntetéssel járhat. Aki el tudja fogadni, hogy muszáj éjszakára betérni kempingbe, annak sok élményt, látnivalót tartogat. Ha nem a rekkenő nyári hőségben megyünk, hanem kicsit korábban vagy később, akkor a hangsúly a strandolásról eltolódhat a látnivalók irányába. Az Isztriai félsziget belsejében járva olyan, mintha Toszkánában lennénk. Kacskaringós, szűk utak, dombok tetejére épült, elbűvölő, középkori tornyos városok, olasz életérzés!

Hová menjünk?

Munkahelyi okok miatt úgy alakult, hogy a nyári szabadságunk május utolsó hetére esett. Úgy terveztük, hogy a pünkösdi hétvégét Pusztaszentlászlón töltjük gyerekkel és horgászással, majd utána Szlovénia hegyei között fogunk nagyokat túrázni. A terv tökéletes volt, csak az időjárást nem sikerült jól megrendelnünk, egész hétre kitartó esőt jósoltak. Mit tesz ilyenkor a lakóautós? Megnézi, hogy hol van jó idő és oda megy. Így esett a választásunk a horvátországi Isztria félszigetre.

A kirándulás számokban

• 7 nap utazással együtt
• megtett távolság:1460 km
• költségek:
• üzemanyag 78€+36.000Ft
• autópálya díj: 5.475Ft (Szlovénia)+ 38 kuna
• „stellplatz”:41€
• kemping 714Kuna
• bringa bérlés: 80 kuna
• parkolás: 48 kuna
• belépőjegy:300 kuna
• élelmiszer vásárlás: 29€+210 kuna (indulás előtt itthon bevásároltunk)
• Összesen: kb. 152.000Ft

Ha megkérdezném az ismerőseimet, hová érdemes menni az Isztrián, valószínűleg Porečet, Rovinjt, Pulát esetleg Vrsart említenék, meg persze a szebbnél szebb strandokat. Mi ezeket most mind kihagytuk. Korábban már volt szerencsénk ámuldozni a Pulai amfiteátrumban, Rovinj gyönyörű óvárosában a sikátorokat járni, Vrsarban átélni életünk egyik legszebb naplementéjét, és Porečbe bemenni kisvonattal a kempingből majd vizitaxival haza. Új élményekre vágytunk! Olyan helyekre készültünk, amik nem (annyira) híresek! Olyan városokat megnézni, aminek korábban a nevét sem hallottuk!

1. nap: Irány a szlovén tengerpart!

Pünkösd vasárnap este jöttünk meg Pusztaszentlászlóról a szakadó esőben. Átpakoltunk: horgász cucc ki, városi sétára alkalmas cucc be, hűtő feltölt és hétfő reggel ½ 8-kor indulás.  Az M7 autópálya Siófok után üres volt, az M70-en úgy éreztük magunkat, mintha a Földön kihalt volna az élet és csak mi maradtunk volna. Sem mögöttünk, sem előttünk autó sehol hosszú percekig. A benzinkúton szerencsére kiderült, hogy van élet, megvettük az autópálya matricát. Bár főszabály szerint a matricáknál az első tengely feletti magasságot kell figyelembe venni, a lakóautók ez alól kivételek, így 2A jelzésű matricát vettünk. A határnál lassítottuk, vártuk, hogy ellenőrzik a védettségi igazolványt, de az eső miatt a határőröknek sem volt kedve dolgozni, így észrevétlenül léptük át a határt. Két éve jártunk ugyanerre, akkor is pont így szakadt az eső. Most is megemlékeztünk Forrest Gumpról és a mindenféle esőről, mint amikor Ligúria felé igyekeztünk.

Maribor előtt építették az autópályát, az új részen egy csomó vízelvezetőt martak az aszfaltba, ami néhány perces rendszerességgel megrázta a lakót. Maribortól 10 km-re feltűntek azok a jellegzetes hegyek: mintha mérnökök tervezték volna, olyan egyformák. Mindegyik tetején sötétzöld sipka, oldalán világoszöld legelők.

Trojane

A Trojane-i fánk eddig kimaradt az életünkből. Korábban lakókocsival jártunk erre, nagyon macerásnak éreztük a monstrum szerelvénnyel lejönni az autópályáról és parkolóhelyet keresni. Na de most eltökéltek voltunk, hogy óriás fánkot ebédelünk! Parkolóhely volt elég, kilátás a teraszról már nem annyira a zuhogó esőben. Elkapott bennünket a kezdő fánkozók lendülete és rögtön úgy éreztük, hogy egy darab nem is lesz elég, hanem minimum kettő kell fejenként. Meg hátha délután is megkívánjuk, legyen 3-3 db, az pont egy kisebb doboz. Erre még kaptunk grátisz 1 darabot, így 7 fánkkal felszerelkezve álltunk neki ebédelni. Persze túltoltuk, nagyobb volt a szemünk, mint a szánk. Egy darabbal is dugig ettük magunkat és nem éreztük azt, hogy délután még ráadást kívánnánk, így a fánkokat egyesével kis zacskókba dugtam és betettem a fagyasztóba. Úgy éreztem, később még jól fog jönni.

A szlovén tengerpartot kora délután értük el. Pirant szerettük volna megnézni, de lakóautós szempontból nem egyszerű eset. A sima parkolókban is rendszerint kint van a lakóautóval megállni tilos tábla. Úgy gondoltuk, hogy a Fiesa kempingben fogunk megállni, bár elég rosszak a vélemények róla, de egy éjszakára mindegy. Előnye viszont, hogy Piran óvárosa gyalog megközelíthető a parton. A kemping egyik része tele van zsúfolva letelepített lakókocsikkal (olyan kempinges favella-szerűség), a másik részére lehet megállni lakóautókkal. Hely volt még, de az egész terület vízben állt. Élénken élt bennünk még a kép, amikor előző nap Pusztaszentlászlón traktorral kellett kihúzni a parcelláról a lakóautónkat. Nem szerettük volna megismételni ezt a mókát, így Portorož felé vettük az irányt. A kikötőben van egy méregdrága lakóautó parkoló. A recepción hihetetlenül lekezelőn fogadtak bennünket plusz még rosszul is magyarázták, hogy merre menjünk, úgyhogy némi kevergés után inkább továbbálltunk Izola felé.

Izola

Itt egy fizetős lakóautó parkolóban tettük le a kocsit. 24 órára 24€-ba került, plusz 5 € a szerviz, ami tartalmazott 200l vizet, 10kW áramot, 10 alkalmas mosdó használatot (az egészen kulturált konténer mosdóban). Vizünk volt, de a többi jól jött, éjszaka még elég hideg volt, tudtunk árammal fűteni.

A parkoló néhány méterre volt csak a tengerparttól és a parton végig be lehetett sétálni az óvárosig.

A kikötőnél volt egy elhagyott gyárépület, ami szabad parkolóként funkcionált, és természetesen jó néhány lakóautó táborozott rajta. Ilyenkor az egyik szemem sír, a másik nevet. Nem tudom, ki hogy van vele, nekem mindig mosolyt csal az arcomra, ha lakóautót látok. Játszottam én is a gondolattal, hogy az „ingyenben” állunk meg, de külföldön sokszor nem érzem, hogy mi az, ami még „tűrt”, így inkább szabálykövető vagyok. Amiért viszont bosszús voltam az az, hogy néhány lakóautó kempingest játszott. Aszal, szék kirakva, naptető kitekerve, madzagon szárad a törölköző és a fürdőruha. A város közepén! Úgy gondolom, ha kempingezni akarunk, annak a kemping a rendeltetésszerű helye, esetleg piknikhelyek vagy olyan eldugott parkolók, ahol senkit sem zavarunk. Ilyen esetek után egyáltalán nem csodálkozom azon, hogy egyre több helyről tiltják ki a lakóautósokat, egyre kevesebb helyen tudunk parkolni (nem kempingezni!) Az ilyen városi kipakolások miatt lassan már csak kempingekben tudunk majd megállni. Kár lenne érte!

A változóan kavicsos és sziklás strandok és kikötő mellett elhaladva jó negyedórás sétával eljutottunk Izola óvárosába. Izola amellett, hogy Szlovénia legjelentősebb halászkikötője, igazi jellegzetes mediterrán hangulatú hely, szűk sikátorokkal, kellemes teraszokkal, parkokkal. A néhány romos ház sem tudja elrontani a kellemes összképet. Még esernyő alól is kellemes az olaszos hangulatú városka.

A nap végére elfáradtunk. Megnéztünk még egy idióta spanyol filmet (én választottam, mást nem hibáztathatok) és hamar nyugovóra tértünk 3 másik lakóautó társaságában.

2. nap

Reggel még szürke felhő borította az eget. Tettünk egy sétát a tengerparton. A San Simon strand még elhagyatott volt, a napernyők és napágyak csukva, a vízijátékok is a parton várták a szezont és a jó időt. Néhány futó járt csak arra, a kutyával és biciklivel nem lehet bemenni. A kristálytiszta vízben medúzák úszkáltak.

Elindultunk Horvátországba, hogy felderítsük belső Isztria kisvárosait. A Toszkán kirándulásunk már 2 éve húzódik, így ki vagyunk éhezve a dombtetőre épült, középkori olasz városokra. Meglepő módon ehhez a toszkán életérzéshez elég csak belső Isztriáig mennünk. A félsziget nagy része az 1400-as évektől Velence fennhatósága alatt állt, a dombon álló városok hűen tükrözik ezt az időszakot.

A szlovén-horvát határon pár percet kellett csak várnunk. A horvátok az egyik ablaknál elkérték a személyit, a másiknál a védettségi papírokat. Mindent odaadtunk: kártyákat, oltási igazolást, teszt eredményt, de csak ránéztek és már adták is vissza.

Buje

Az első célpontunk a tengerparttól néhány kilométerre fekvő Buje. A városszéli parkolóban szerencsére találtunk két helyet, a parkoló automata csak aprót fogadott el (8Kuna/óra). Néhány perces sétával elérhető a parkolóból az óváros. Olyan a város, minta 300 éve megállt volna az idő. Több házon kicserélték az ablakokat és az ajtókat korszerűbbre, de egyébként pont úgy néz ki minden, mint a városról a múlt század elején készült képeken. Buje nem múzeumváros, nem is a turistáknak akar pózolni. Az ódon falak közt éli a mindennapjait: a házak ablakából edénycsörömpölés hallatszik, olaszos ebéd illata szűrődik ki a konyhából. Az utcákon szárítókötelekre kiteregetve a ruhák. A kávéházak teraszán hangos „ciao ragazzi” kiáltással üdvözlik egymást az idős bácsikák.

Váltakozva hallunk hol horvát, hol olasz szót.  Az óvárost uraló harangtornyot csak telefonos bejelentkezéssel lehet látogatni, emiatt kihagytuk. A régi házak kövei között virágok nőnek, a szárítóköteleket helyenként befutotta a szőlő. Mindenhol ládákban, cserepekben, vödrökben, bármiben elültetve virág.

A templom körül a felszámolt régi temető sírköveit támasztották a falhoz. A várfalról gyönyörű kilátás nyílik a környező dombokra, még a tengert is lehet látni. Szerettem volna venni bureket ebédre, de sajnos a helyi pékség nem árult ilyet. Persze a zöldséges tortilla tekercs is teljesen megfelelő volt gyors ebédként. Még a kávé pont belefért ebéd után a másfél órás parkolásba.

Grožnjan (Grisignana)- művészváros a dombtetőn

Beütöttük a következő úticélt, Grožnjant a Google maps-be. Két verziót dobott ki, a második tűnt úgy, hogy „főútabb”, mint az első. Nos, amikor a szőlőhegyen, az egysávos úton azt mantráztam, hogy „csak most ne jöjjön senki, csak most ne jöjjön senki…”, rájöttem, hogy mégiscsak az A verziót kellett választani. A város szélén két parkoló van, mi a buszparkoló felé indultunk. A parkoló díj itt is 8 Kuna volt óránként.

A város bájosan lepukkant, középkori házai között lekövezett szűk utcák kanyarognak. Mindössze száz egynéhány állandó lakosa van, viszont legalább 40 galériája. Azt hiszem ez a város dicsekedhet az egy főre jutó legmagasabb galéria számmal Horvátországban.

Szerencsére nem sok turista van ilyenkor (talán az előszezon és a Covid együttes hatásaként), kellemesen lehet nézelődni. A városfalról innen is lenyűgöző a kilátás. Bejárjuk az összes sikátort, megcsodáljuk a régi házakat, a kézműves alkotásokat. A várost 50 éve még a kihalás fenyegette, de az akkori jugoszláv kormány művésztelepet hozott itt létre. Azóta virágzik a város, főleg nyáron van sok fesztivál, művészeti program. Kedvenc jelenetem az volt, hogy egy hölgy salátát kevert az egyik kirakat párkányán, poharakba töltött bort, majd a téren a galériák előtt ücsörgő „kollégák” között szétosztotta és ott a kis téren szépen megebédeltek. Ez a város nem annyira élő, mint Buje, inkább turistás, de ezzel együtt elbűvölt és rabul ejtett.

Motovun (Montona)- az erődváros

Motovun-t már messziről láttuk Grožnjanból, a Mirna folyót követve hamarosan meg is érkeztünk. Lakóautóval lent lehet parkolni a város alatt. Mivel mi itt terveztük az éjszakázást, rögtön a kempingbe kanyarodtunk be. Rajtunk kívül mindössze 1 lakóautó állt bent. A recepción nem volt senki, azt írták ki, hogy a bejelentkezés a Hotel Kaštel recepcióján történik. Ugyanakkor volt két postaláda is, az egyiken „check in” felirat, benne toll és űrlap a bejelentkezéshez, valamint boríték, a másikon pedig „cassa” felirat. Lehet, hogy becsületkasszás alapon is működik? Mindenesetre leparkoltunk, majd nyakunkba vettük a várost. A kempingtől balra kell elindulni a szerpentinen, majd nemsokára balra felfelé indul egy hosszú és marha meredek lépcsősor. Na, az vezet a városba.

Bár már volt néhány kilométer aznap a lábunkban, még azért ráedzettünk. Még a fülemen is szedtem a levegőt. Persze minden izzadságcseppet megért a város. A bevehetetlen erődváros kettős védőfal rendszerét a velenceik építették, ennek köszönhetően remek állapotban vészelte át a történelmi időket. A hatalmas városfalakon ma már harcoló katonák helyett turisták pózolnak a fényképekhez.

Sétánkat a mediterrán Hotel Kaštel recepcióján kezdtünk, letudtuk a kempingbe bejelentkezést és ki is fizettük az 1 éjszakát (csak hogy ne kelljen reggel korán lépcsőt mászni ismét 😉). Mindenképpen kötelező program a séta a városfalon. Lenyűgöző a kilátás a környező dombokra, szőlőkre, erdőkre, az alsó- és előváros összeépült házaira.

Az óvárosban a Szent-István templomot és a harangtornyot érdemes útba ejteni, de az sem baj, ha csak úgy céltalanul sétálunk a macskaköves utcákon, bámuljuk a szuvenír boltok kirakatát, ahol legtöbb helyen Isztriai borokat és szarvasgomba olajat kínálnak.

Sétánk végén az elővárost, a „Borgo”-t néztük meg, ami a legélőbb része Motovunnak, egészen a temetőig elsétáltunk, majd a kis utcácskákon visszajutottunk a szerpentin út felső részéhez , ahol nemsokára megtaláltuk a lefelé vezető lépcsőket (csak, hogy a lábra gyúrás teljes legyen).

A kempingben jól esett az árnyékba húzódva sütögetni, desszertnek pedig a fagyasztóból kivettünk egy fánkot és elfeleztük.

3. nap

A reggeli készülődésünk közben karbantartó csapat érkezett a kempingbe, hogy lenyírja gazt, ami egyébként a partoldalon elég nagyra nőtt. Sajnos a munkásokat egy cseppet sem zavarták a fűkasza áldásos tevékenysége folytán repülő kövek, bennünket annál inkább. Kövek pattogtak a nemcsak lakóautón, de mosogatás közben fejünkön is. Szó szerint menekülőre fogtuk a dolgot. Azt hiszem, ilyen villámgyorsan még sehol sem pakoltunk össze. A reggeli toalett és a fogmosás elmaradt, valamint egy konyharuha is a nagy sietségben.

Buzet

A Mirna folyó medrében vitt az utunk Buzetbe, a szarvasgomba városába. Az óváros alatt volt egy személyautó és kamion parkoló, ott tettük le a járgányt. A lépcsőzést ezúttal sem úsztuk meg, de ez legalább nagyon kényelmes volt (köszönet a tervezőnek). Egy hosszabb és egy rövidebb lépcsőfok váltotta egymást, így mindig váltott lábbal kellett fellépni. Az élet apró örömei 😊.

A várfalat elérve elkanyarodtunk balra, majd a Kiskapun léptünk be az óvárosba. Ez a város is élő, nagyon sok ház szépen fel van újítva, mások meg szinte romosak. Apró városi előkertekben pompáznak a virágok, és ugyanúgy teregetnek az utcán, mint bármelyik jóravaló olasz városban. Kicsit zavarba jövök mindig az ilyen helyeken. Sosem tudom, hogy egy-egy sikátorban mennyire mászunk bele az ott élők intim szférájába, hiszen gyakran a ház előtt kirakott asztaloknál reggeliznek, szárítják a ruháikat, egyáltalán élik az életüket.

A városfal mellett játszótér és focipálya is van. Anyukaként nem merném engedni a gyerekemet nyugodt szívvel egyedül játszani itt, elég nagy mélység tátong a városfal alatt (kíváncsi vagyok, hány focilabdának szolgál örök nyughelyéül). A sétánkat a Nagykapunál fejeztük be és tértünk vissza a lépcsőkön át a parkolóba.

Hum- a világ legkisebb városa

Következő úti célunk a világ legkisebb városa, Hum.  A csöppnyi helység- ami ugyanúgy egy dombtetőn áll, ahogy a többi középkori város is-csöppnyi (értsd baromi keskeny) úton közelíthető meg. Nem aggódtunk előre túl sokat, hiszen van buszparkolója, ami azt jelenti, hogy a buszok is fel tudnak menni. Na persze csak úgy, hogy a szembe jövő is lehúzódik az úton. Az út mentén érdekes szobrokat láttunk. Később olvastam utána, hogy ezek a horvát glagolita abc egy-egy betűjét mutatják be.

A város szélén rögtön beszedik a 20 Kunás parkolójegyet (lehet kártyával is fizetni), beállunk a teljesen üres buszparkolóba. A világ legkisebb városa- minő meglepetés- valóban elég pici.

Alig 30-an lakják, van temploma, a városfal maradványi is láthatók itt-ott, de városnak igazán nem nevezhető. Van még néhány elhagyatott ház, sokat nagyon szépen helyrehoztak, egyik-másik prémium kategóriás apartmanként éli tovább az életét. A kilátás gyönyörű (bár ez minden isztriai kisvárosról elmondható, amit láttunk). A város melletti zöldségeskertben termelik meg a helyiek a mindennapi betevőt.

Pazin

Humból Pazin felé vesszük az irányt. A Google által javasolt út le van zárva, így megyünk vakon arra, amerre az újratervezés után javasolja. Szándékunk ellenére felkeveredünk az autópályára, amit éppen felújítanak, így 60-nal döcögünk Pazin fel. 10 Kuna a tanulópénz, hogy nem ártana az útvonaltervet előzetesen átnézi. Pazinban a Zip Line parkolója az ideális kiindulópont a város felfedezéséhez. Lélegzetelállító a kilátás. És ha ez nem elég extrém élmény, be lehet fizetni a Zip Line-ra és átsiklani a szakadék felett (mi ezt nem tettük meg).

Pazin óvárosa ugyanis egy sziklára épült, amely alatt 100 méter mély szakadék tátong. A szakadék tulajdonképpen a Pazin patak víznyelője, ami nagy esőzések idején akár kilométer hosszúságú tavat is képes alkotni. A Zip Line-tól elindulva gyalogúton jutunk el a szakadékot átszelő viaduktig. Innen lehetne lemenni a barlangba, de sajnos a magas vízállás miatt zárva van. Ha valakinek ismerős a Pazini barlang, az nem a véletlen műve. Jules Verne regényének hőse, Sándor Mátyás ezen a barlangon keresztül menekül üldözői elől. A híres regény várbörtön jelenete ugyanis ezen a környéken játszódik. A pazini várkastély jól beépült a házak közé, de azért nem lehetetlen megtalálni. A helytörténeti kiállítást inkább kihagyjuk és az óvárosban sétálunk tovább. A házak eléggé lepukkantak, így nem érzünk különösebb késztetést a hosszas barangolásra, visszamegyünk a lakóautóhoz (egy teljes kört mentünk a szakadék körül).

A várostól néhány kilométerre fekvő Vita Mia kempinget célozzuk meg. A kemping mellé érve a medenceparton napozó tulaj felpattant és széles mozdulatokkal invitált bennünket a bejárat felé. A minicamping igazán kitűnő választás volt, kedves fogadtatásban volt részünk és kiváló szolgáltatást kaptunk a pénzünkért.

A kempingben ebéd után szenderegtünk egy kicsit, majd kora este még bebarangoltuk a környéket. Elsétáltunk a közeli borászatig, barangoltunk a szőlőhegyen, majd az ellenkező irányba is elmentünk a közelinek tűnő Lindar faluba, ahol a 15. századi kápolnát, a harangtornyot és a templomot néztük meg a városfal maradványokkal. Így a napi kilométerünket megtoldottuk még egy laza nyolcassal.

4. nap

Gračišće (Gallignana )- ahonnan legszebb a kilátás

Reggel leszervizeltünk a kempingben , majd a közeli Gračišće (olaszul: Gallignana ) városkában álltunk meg először. A parkolóban egy lakóautó fér csak el. Innen indul egy jó kis túraútvonal, de mivel több látnivalót is beterveztünk mára, inkább az autózás mellett döntöttünk.

Gračišće képkori óvárosa nagyon hangulatos, rengeteg ciszterna van a szűk utcácskákon. A házak egy része felújított, másik része romos. Mindenhonnan galambok burrogása hallatszott. Az hiszem, talán innen volt utunk során a legszebb kilátás.

A következő úticél a Sopot vízesés lett volna. Az oda vezető út annyira szűk volt, hogy alig fértünk el, a szembe jövő forgalom mellett lehúzódni pedig esélytelen volt. Úgy döntöttünk, nem kínlódunk, legalább lesz miért visszajönnünk és akkor hozunk bicikliket is.

Dvigrad- a szellemváros

Kihagyva a vízesést viszonylag korán értünk Dvigrádba, ahol pont találtunk még parkolóhelyet.

Dvigrád nemcsak az Isztria, hanem egész Európa egyik legnagyobb romvárosa. Látogatása ingyenes, de csak saját felelősségre léphetünk be. A városka elég szerencsétlen sorsú volt, velenceiek és genovaiak viszályának volt kitéve, kalózok is többször porig égették, de a kaput a közel 400 éve dúló pestisjárvány tette be. A túlélők elköltöztek, így több, mint 300 éve próbálja a természet visszavenni az uralmat. Mindent felver a gaz, a fák belenőttek az épületekbe, tájékoztató táblák nem igazán vannak, így sok konkrét információhoz nem jutunk.

A szellemváros hajdan volt utcácskáin sétálva kis képzelőerővel vissza tudjuk idézni a városfalakat, épületeket, templomot, a középkori emberek mindennapjait. Jelenleg mintegy 220 kísértetjárta  ház, a román stílusú Szent Szófia templom és a hajdani római út maradványait láthatjuk.

Svetvinčenat

A közeli Svetvinčenat város is szerepelt még a megnéznivalóink között. A temető melletti parkolóban bőven volt hely, ott hagytuk a lakóautót. A reneszánsz korban a velenceiek által tervezett és épített főteret az Isztria legszebb terei között tartják nyilván. A főtér keleti oldalán terpeszkedő Grimani-Morosini-várkastély a félsziget egyik legjobban fennmaradt erődítménye. Szerettem volna bureket venni ebédre (egész héten azt vadásztam), de sajnos itt sem kaptam.

Bale

Erre a napra még Bale városa maradt hátra. Jellegzetes isztriai kisváros, közel a tengerhez. Előszezon lévén alig voltak délidőben az utcákon, a régi kőfalak árnyékában kellemeset sétáltunk a kacskaringós utcákon.

Megcsodáltuk a gótikus-reneszánsz Soardo-Bembo kastélyt, a számos plébániatemplomot és a városházát. Mikor visszaértünk a lakóautóhoz, észrevettük, hogy nyitva maradt a vezetőfülke, de senki nem tett bele semmit 😉.

Bale városánál- bármennyire is elbűvölő volt- kezdtem úgy érezni, hogy már sok. Imádom ezeket a toszkán hangulatú városokat, de már kezdtek összefolyni a napok alatt. Emiatt úgy döntöttünk, kicsit mást csinálunk és lemegyünk a tengerpartra.

Irány a tengerpart!

A választásunk Fažana üdülő városra esett, mert innen indul a hajó a Brijuni szigetekre. A Pineta kempingbe tértünk be. A portásnak mondtam, hogy 1 vagy 2 éjszakát szeretnénk itt tölteni. Az válaszolta, hogy a helyemben ezzel a jóképű pasival ő inkább két éjszakát töltene itt. Megegyeztünk, kettőre maradtunk. A jópofa portás után kifogtunk egy bunkó recepcióst. Ha nem lettünk volna fáradtak és nem lett volna macera másik kempingbe átmenni, biztosan megtettük volna. De lustaságból maradtunk. A kemping egyébként előszezonban elfogadható, a vizesblokk karórával nyílik és nagyon tiszta, felújított, de elég messze volt a helyünktől. Nagy előny, hogy 10 perc sétával a parton megközelíthető a város, illetve a kikötő. Be is sétáltunk késő délután. A Brijuni Nemzeti Park irodáját kerestük, hogy megvegyük másnapra a belépőnket. Legnagyobb meglepetésünkre nem lehetett helyben előre jegyet váltani, csak online. Így aztán a zöldségesnél feltöltöttük a zöldség, gyümölcs és bor készleteinket, majd visszasétáltunk, hogy online megvegyük a másnapi jegyeket.

5. nap

Brijuni szigetek

Egy különös, 14 szigetből álló szigetcsoport van az Isztriai félsziget partja mentén, Fažana városkával szemben, Pula felett kicsivel. A szigetcsoport különleges élővilága és épített értékei miatt védelem alatt áll. Ha arra járunk, mindenképpen megér egy látogatást, kellemes 1 napos programot lehet kanyarítani belőle. Ha kíváncsiak vagyunk a szigetekre, két lehetőségünk adódik. Befizetünk egy hajókirándulásra bármelyik utazásszervezőnél (nem nagyon kell keresni, rögtön az arcunkba tolják a városi sétánál), ekkor körbejárjuk a szigeteket, de be nem mehetünk. Vagy veszünk belépőt a nemzeti park honlapján, így a Nagy-Brijuni szigetre átvisz a nemzeti park hajója és vissza is hoz. Mi ez utóbbit választottuk.

A jegyvásárlásnál két féle program közül választhatunk: idegenvezetővel, csoportosan, kisvonaton végigjárjuk a sziget legfontosabb nevezetességeit. Ennek előnye, hogy nem kell gondolkodni, mit nézünk meg, az idegenvezető terelni fogja a csoportot és kisvonattal be lehet járni a szigetet. Ennek az ára előszezonban 200 Kuna fejenként (7 éven felüli gyerekeknek 50% kedvezmény). Az idegenvezetés horvátul, angolul, németül, és talán olaszul érhető el. Vagy választhatjuk a Pocket Guide csomagot (150 Kuna/fő), ekkor magunknak kell felfedezni a szigetet. Nem vehetjük igénybe a kisvonatot, viszont cserébe ott és annyi időt töltünk, amennyit szeretnénk. A letölthető alkalmazásból pedig mindent megtudunk a nevezetességekről, ajánl különböző útvonalakat, de mehetünk a saját elképzelésünk szerint is a térkép segtségével. Minkét esetben addig lehet maradni a szigeten, ameddig tetszik (mondjuk az utolsó hajóval érdemes visszajönni), csak az indulás időpontja kötött. Mi a Pocket Guide csomagot választottuk.

Reggel 9-re vettünk jegyet az első hajóra, hogy minél kevesebb időt kelljen tömegben töltenünk. A Fažanai kikötőből induló hajóval 10 perc alatt értünk át. Mivel a kisvonat nem állt rendelkezésre, dönthettünk, hogy gyalogosan vágunk neki, vagy bérlünk golfkocsit, bringát, esetleg elektromos rollert. Mi gyalog indultunk el. A sziget már a múlt század elején is az arisztokrácia kedvelt üdülőhelye volt, majd Tito is itt fogadta illusztris vendégeit, a mai napig több elzárt rész működik kormányüdülőként. Először a monarchia korabeli hotelek mellett sétáltunk, majd a Tito kiállításnak helyet adó villát hagytuk el. Végigsétáltunk a parton, ahol remek helyek adódnak strandolásra (persze nem ilyenkor, a 17 fokos vízben, majd nyáron), majd át a golfpályán, ahol a nyulak lelkesen pózoltak a fényképhez.

Pávával is találkoztunk, azt gondoltuk, hogy a Szafari Parkból lépett le, de később kiderült, hogy vadon élnek a szigeten. A szafari parkban közelről csodáltuk a shetlandi pónikkal bandázó zebrákat, a struccokat, lámákat, kecskéket és a magányos elefántot. Az órásteknős éppen karbantartás alatt volt. Ezidáig nem sok emberrel találkoztunk, itt azonban pont megérkezett egy nagyobb csoport és a kisvonatokról özönlöttek le a látogatók (elsősorban a büfét célozták meg).

A tengerparton megkerestük a dinoszaurusz lábnyomokat. Közvetlenül mellette egy katonai bunker láttán azon gondolkoztam, hogy ezen a csodálatos helyen hogy lehet háborúzni?

Kb. 3 órába telt megkerülni a sziget északi részét, visszafelé még megnéztük a kápolnát és a maláriakutató Dr. Kochnak emlékül állított sétányt. Mivel nem biztos, hogy a többi nevezetességet is sorra tudtuk volna keríteni estig, így béreltünk biciklit (óránként 40 Kuna), hogy „haladjunk”. A bicikli elég fapadosak voltak (mondhatni ócskák), váltó nélkül, de én így is nagyon élveztem. Ha valakinek esetleg az az ötlete támad, hogy a hajón áthozza a saját biciklijét, annak nagyon-nagyon mélyen a zsebébe kell nyúlni (600Kuna), szóval nem éri meg.

Biciklivel elmentünk az ezerhatszáz éves olajfához, végigtekertünk a mediterrán fenyőkkel borított ligeteken. Az ókori római kikötő romjainál picit irigykedtünk az ősökre, hogy azért tudtak élni, na! Innen továbbtekertünk a lovaspóló pályához, majd fel a kilátóhoz.

Itt azért jól jött volna a biciklin egy váltó. Megnéztük még a bazilika maradványait és a bizánci romokat a Madonna öbölben. A kastélyrom több, mint 1 hektár területen terül el, az élet utolsó nyomai a velencei időszakból maradtak vissza.  

Közben a tenger újra és újra felbukkant az utunk mellett, megállásra késztetve, csak még egy fotó erejéig. Amikor kipipáltuk az alkalmazásban fellelt összes látnivalót, visszavittük a bringákat a kölcsönzőbe és a kikötőben napfürdőzve vártuk a délutáni hajót, ami visszavitt bennünket a szárazföldre.

Még 10 perc séta várt ránk a kempingig, de aztán már csak ücsörögnünk kellett a lakóautó előtt és egy hideg fröccs kíséretében élvezni a tenger és Brijuni szigetek látványát.

Mivel nem tartottuk illendőnek, hogy úgy menjünk haza az Isztriáról, hogy egyáltalán nem fürödtünk meg a tengerben, így fürdőruhára vetkőztünk és belemerészkedtünk a vízbe, egészen térdig 😊. A 17 fokos vízből ennyi is pont elég volt.

6. nap

Labin

A reggeli kényelmes indulás után Labin felé indultunk, ez volt az utolsó isztriai város az útitervünkben. A város szélén, a temetőnél lévő egyik parkolóban álltunk meg (a másikban lakóautóknak tilos). A városba vezető sétány melletti út nagyon forgalmas, hangos, de cserébe lélegzetelállító kilátás nyílik a tengerre.

A város elején modern, színes házak, amik nagyon harmonikusan illeszkednek az óváros régi, színes házaihoz. Az eddigi városok főként kőből épült házai után itt már sárga, bézs, vörös, okker színekben pompáznak az épületek.

A kanyargós utcácskákon bandukolva újra élvezzük a városnézést: a barokk palotákat, a harangtornyot és a városi életképeket. A Fortica kilátóból lenyűgöző a panoráma, a Kvarner öböl  és az Učka hegység kápráztat el bennünket.

A városnézés (és Lidl-ben készletfeltöltés) után elindulunk a parton Opatija felé. Élvezzük, ahogy a szerpentinen leereszkedünk a partra, majd a parti út mellett, ahol csak tehetjük, megállunk és bámuljuk a Kvarner öböl megunhatatlan panorámáját. Nagyon szívesen megnéztem volna Opatiját, a monarchia korabeli Abbázia villáit, de esélytelen volt a dömperünkkel a leparkolás, így csak menet közben nézelődtünk.

A szlovén-horvát határon 15 perc alatt jutunk át, de szemben nagyon hosszú a sor, többnyire németek, rengeteg lakókocsival, lakóautóval. Mire Postojnát elérjük, már esik az eső és tengerparti 22 fokból már csak 13 marad. Azon gondolkodunk, hogy akár késő estére haza is érnénk, de aztán eszünkbe jut, hogy otthon 18. szülinapi buli van, nem biztos, hogy a srácok örülnének a meglepetés vendégeknek, így aztán Ljubjana környékén beiktatunk egy megállót. A Park4Night-on találtunk egy megállót, Osredke település mellett, ami csupa 5*-os értékelést kapott. Kíváncsi voltam, hogy tényleg annyire szuper-e. Szakadó esőben érkeztünk meg egy raktárépületek uralta udvarra. Kiderült, hogy az épületek egy része lakóautó és lakókocsi tárolóként szolgál. A környezet és a kilátás szuper, vendégszerető fogadtatás (kávé, bor), komplett szolgáltatás: vadiúj fürdő, mosogató, mosógép, áram, víz, leeresztő. Ha nem lett volna vacak idő, még egy külön teraszunk is lett volna grillezni.  Mindez 12€/éjszaka áron. Ha Ljubjana környékén kirándultok, jó szívvel ajánlom megállóhelyként, akár több napra is.

Kora estére elállt az eső, így sétáltunk egy nagyot a környéken, mielőtt nyugovóra tértünk.

7. nap: hazafelé

Reggel búcsút vettünk vendéglátóinktól. Hazafelé még útba ejtettük a Trojani fánkost, és egy hatalmas doboz fánkkal tértünk haza a gyerekekhez.

Élményekben gazdag hét volt mögöttünk, testünk-lelkünk feltöltődött a bájos isztriai várokban és a Toszkána utáni sóvárgásunk is csillapodott valamelyest. Persze, maradt még egy csomó látnivaló az Isztrián, néhány város és rengeteg természeti csoda. Nemsokára visszajövünk, és hozzuk a bicikliket is!