Az idei hosszú szabit Pünkösd környékére terveztük. Mindig ősszel megyünk és mivel Erdély is a lehetséges úticélok közé tartozott, praktikusabbnak gondoltuk a tavasz végét. Aztán az indulás előtt néhány nappal kiderült, hogy egész Európában esős idő várható. Erdélyt inkább kirándulósnak, túrázósnak terveztük, nem városnézősnek, így eléggé elkeserített bennünket az eső. Napokig tipródtunk, hogy mi legyen. Mikor Atti elkezdett Elzászban és a Fekete-erdőben látnivalókat keresni, tudtam, hogy eldőlt. Úgyhogy újraterveztünk és nyugat felé vettük az irányt, városokat nézni.
Péntek este a St. Pölten közeli Herzogenburg ingyenes lakóautó parkolója volt a cél. Ősszel, amikor este elindulunk a hosszú szabadságra, mindig hamar besötétedik, most annyira élveztük, hogy végre világosban utazunk. Győrnél jó nagy dugó volt az autópályán, így a városon át kerültünk. Hamar elértük Bécset, majd a Duna mellett autózva pont sötétedésre értük el a wellness központ melletti stellplatzot, ahol korábban is aludtunk már.
1. nap
Nyugis éjszakánk volt. Utolsó pillanatban döntöttük el, hogy Elzász irányába megyünk, konkrét útitervünk nem volt. Ránéztünk a térképre kitűzött látnivalókra és Tübingent választottuk ki első úticélul. Ez egy bájos város Stuttgarttól nem messze. Linzig autópályán mentünk, majd utána a német határig egy forgalmas főúton. A határon géppisztolyos katonák voltak, de minket tovább engedtek. Úgy látszik, Schengen belső határai azért annyira mégsem szabadok. Nem bántuk, hogy egy kicsit lejöttünk a pályáról, legalább nézelődtünk. Minden csupa zöld volt. Münchent megkerülve, majd Stuttgart felé tartva jutottunk el Tübingen városába.
Tübingen
Sajnos Umweltplakette-t (német zöld környezetvédelmi matrica) nem sikerült egyik benzinkúton sem vennünk, reméltük, megússzuk az ellenőrzést. Persze, ha nem utolsó percben döntöttünk volna Németország mellett, időben megrendelhettük volna. Megállónak a Neckar folyó partján fekvő Neckarcampinget választottuk. Nem volt olcsó, 36€/éj, de a belváros kényelmes sétatávolságra volt. A kemping a Pünkösdnek köszönhetően tele volt, alig 1-2 szabad hely látszott. Gyorsan megkávéztunk, majd elindultak az óvárosba, ami kb. 30 perc séta, ha nagyon siet az ember, akkor 20. Megy busz is, de az egész napos autózás után jól esett a mozgás. Megnéztem az időjárás előrejelzést , nem mondott esőt. Atti felnézett az égre és azt mondta, hogy szerinte lesz eső (hahaha, biztosan jobban tudja, mint a weather.com). Nem vittünk esernyőt és kabátot, naná, hogy esett. A kempingről elsétáltunk a Neckar hídig, majd ott a bringás-gyalogos alagúton keresztül rögtön az óvárosba jutottunk.
Nagyon hangulatos, régi favázas házakból áll zömmel. Nagy nyüzsgés volt, a teraszok tele voltak. A Marktplatzon egy fúvószenekar adott koncertet. Világslágereket játszottak fúvós hangszereken. Bon Jovit még soha nem hallottam ilyen feldolgozásban.
Bejártuk az óváros szűk kis utcácskáit. A Neckar parton a városfalon sok fiatal üldögélt. Legtöbben eszegettek valamit: pizzát, kínait, dobozos kajákat.
Visszafelé már nagyon borult, sietősre vettük a lépést, Majdnem sikerült, az utolsó 5 percben kapott el bennünket az eső. Szerencsére, mire igazán ömleni kezdett már a lakóautónk biztonságában voltunk. Persze, a kinti sütögetés elmaradt, be kellett érnünk hideg vacsorával.
2. nap
Reggel Tübingenből egy kicsit félve indultam el, megint át kellett mennünk a környezetvédelmi zónán. A netes keresgélésből az derült ki, hogy az Umweltplakette-t vizsgaállomásokon lehet személyesen beszerezni, azok meg ugye Pünkösd hétvégéjén zárva vannak. Na, majd visszafelé, csak most ússzuk meg!
Mulhouse
Dél-Elzász volt a cél a mai napra. Az utunk a Fekete-erdőn keresztül vezetett. Aki már olyan régóta fiatal, mint én, még emlékszik talán a Klinikák sorozatra. Udo Brinkman mellett a legvonzóbb a harsogó zöld táj volt a tévében. Na, életben pont olyan a Fekete-erdő, vagy még szebb. Több helyen megálltunk az út mellett csak azért, hogy bámészkodjunk.
Freiburg környezetvédelmi zónáját már ügyesen kikerültük, és észrevétlenül suhantunk át a francia határon. Mulhouse -ban terveztünk megállni egy kempingben. Mivel 2,7 méteres magassági korlátozás volt az úton, inkább újraterveztünk és a Nemzeti Autó Múzeumba mentünk. A múzeum parkolójába simán befértünk (2€ volt 2 órára).
A kiállításon mintegy 500 autó látható, kezdve a motorizált hintó szerűségtől a Forma 1-es kocsikig.
Főleg a két világháború közötti időkből volt sok autó a gyűjteményben. Állítólag itt van a világ legjelentősebb Bugatti gyűjteménye. Ezek még igazi kocsik voltak, nem elektronikai hulladékok, mint manapság. Szájtátva néztük végig a szebbnél szebb vasakat.
Engem meglepett, hogy azért 80-100 éve is elég sok lóerővel voltak megáldva, a végsebességük is elérte némely ma használatos autóét (a fogyasztásuk persze már más kérdés).
Mintegy másfél óra alatt néztük végig a kiállítást, persze ha jobban elmélyülünk benne, estig sem kavarodunk ki.
Eguisheim
Mire kijöttünk a múzeumból, elmúlt a városnézős kedvünk inkább továbbálltunk Eguisheim felé. Itt a kemping fullon volt, a fizetős lakóautó parkolóban sikerült még helyet találnunk, bár választék már nem volt. Elég drága, de áram és WC is van, rendezett és csendes hely.
Gyors ebéd-vacsora után besétáltunk az óvárosba, ami 5 percre volt gyalog. Mintha egy Grimm mesekönyvben járnánk.
Az utcákat alkotó favázas régi házak egytől-egyig külön egyéniségek. Nem kerestünk „nevezetességeket” a városban, hanem csak úgy kószáltunk, sodródtunk a tömeggel együtt (mert hogy nagyon sokan voltak). Rácsodálkoztunk egy-egy cégérre, kapualjra, díszítésre. A körkörösen fekvő utcácskákat nem sikerült teljesen bejárni, mert ismét elkezdett csöpögni az eső, inkább hazamentünk.
3. nap
Reggel még sétáltunk egy kört Eguisheimben. Így tömeg nélkül még elbűvölőbb volt. Vettünk friss perecet és hűtőmágnest emlékbe. A városban nagy tisztelet övezi a gólyákat, még a templomon is fészkelnek. A város szélén egy gólya menhely is működik.
Colmar
Délelőtt kezdett kiürülni a stellplatz, mi is tovább mentünk Colmarba, a Rajna mentén húzódó Elzászi borút “fővárosába” . Kinéztünk egy lakóautó parkolót a belvárostól nem messze. Nagy szerencsénk volt, pont egy üres hely volt benne.
Amerre a tömeg ment, mi is arra indultak. Az óváros szélén elektromos kisvonatok várták a turistákat. Mi inkább a gyaloglást választottuk. Colmar óvárosa gyönyörűen megmaradt, a háborúk valahogy szerencsére elkerülték a várost.
Csak kapkodtuk a fejünket, annyi szépséget láttunk. Elolvastam, hogy mit is kellene megnéznünk, de aztán hagytuk a csudába, és csak úgy andalogtunk egyik macskaköves utcából a másikba, csatornák partján és csodáltuk a fagerendás házakat: szíveset, balkonládásat, virágosat, kannásat, gólyásat … Mindegyikben láttam valamit, amiért imádni való volt.
Persze, így céltalanul lődörögve is megtaláltuk a Szent Márton templomot, a „kis Velencét” , a Tímárok utcáját.
A végén még egy elzászi hagymás lepényre (Flammkuchen) is beneveztünk egy pohár rajnai rizlinggel. Szerencsére találtunk “street food” sátort, ahol mindezt gyorsan és költséghatékonyan tudtuk megejteni.
Mikor már úgy éreztük, hogy mindent láttunk és elegünk volt a hömpölygő ember áradatból, átmentünk az Elzászi borút egy másik kis városába, Kaysersberg-be.
Kaysersberg
Az Intermarche parkolójában álltunk meg, és onnan sétáltunk a belvárosig. Gyönyörű kisváros ez is, a várost átszelő gyors folyású patak a házak között, és helyenként a házak alatt rohant.
Kicsit nagyobb volt a belváros, mint elsőre gondoltuk, de megérte bejönni, nagyon hangulatos. Az óvárost tulajdonképpen a hosszú főutca jelenti, ahol meglepően sok ember sétált vagy üldögélt a teraszokon. A pünkösdi hétvége és a jó idő sok francia és német kirándulót csábított ide.
A város le sem tagadhatná a német gyökereket, már a neve is árulkodó.
Ribeauvillé
Szerettük volna még Riquewihr-t is útba ejteni, de itt nem találtunk szabad parkolót, ezért Ribeauvillé-be mentünk. Mivel a kemping és a stellplatz között nem egészen 4 € különbség volt, így inkább a kempingre szavaztunk. Mégiscsak ki lehet ülni sütögetni és kényelmesebb a mosdó is. Érdekesség, hogy csak tolatva lehetett beparkolni a parcellára, amit a recepción egy játék lakóautóval szemléltettek, biztos ami biztos, megértse a kedves vendég.
Másnapra esős időt jósoltak, és bár se testem, se lelkem nem kívánta , még megnéztük negyediknek Ribeauvillé óvárosát is. Egy hosszú főutcából és a hozzá kapcsolódó egy-egy mellékutcából állt. Ez sem maradt le semmivel a napközben látott helyektől.
A Notre Dame-ban azért jól esett megpihenni néhány percre. Segítettünk egy francia párnak betolni a lerobbant autóját, persze hegynek felfelé. Megvolt a napi jó cselekedet is. Visszafelé már elég fáradt voltam, és jól esett kiülni a lakóautó elé vacsorázni. Közben élvezettel néztük, ahogy egy szelíd gólya sétálgat a lakóautók között.
4. nap
Freiburg im Breisgau
Éjszaka hatalmas vihar jött, sok-sok esővel. A kempingben nem sokat vacakoltunk reggel, félő volt, hogy ki sem tudunk jönni a parcelláról, de szerencsére nem ragadtunk be. Mivel egész napra esőt mondott, nem sok kedvünk volt csavarogni. Úgy döntöttünk, visszamegyünk Freiburgba, amit idefelé jövet kihagytunk . A városba csak „Umweltplakette” környezetvédelmi matrica használatával lehet bemenni. Tübingenben nem sikerült szereznünk az ünnep miatt, Freiburg mellett találtam egy Dekra szervizállomást, ahol 10 perc alatt sikerült elrendezni. Így már bátran bemerészkedtünk a városba. Na, nem olyan nagyon, csak a stadion melletti P+R parkolóig, ahol volt egy lakóautó stellplatz.
Becsekkoltunk, a recepciós néni adott egy tájékoztatót, hogy villamossal hogyan tudunk bemenni a városba. Leparkoltunk egy szimpatikus helyen és a 4-es villamossal bementünk az óvárosba. A 2 főre szóló napijegy 9,5€ volt.
A villamosról leszállva rögtön a katedrálishoz mentünk.
Éppen a piac végére sikerült odaérnünk. Sok- sok sültkolbász árus kínálta a káposztás-kolbászos zsemléket, az illatuk betöltötte a teret. A Freiburg Münster székesegyházat belülről is megnéztük, de a toronyba nem mentünk fel. Szép időben biztosan jó lehet a kilátás, de most be volt borulva. Inkább kívülről körbejártuk, megnéztük a rengeteg vízköpőt, ami a vízelvezetésen kívül a démonokat hivatott távol tartani. A Historisches Kaufhaus-azaz Történelmi kereskedőház- előtt csak elsétáltunk , bemenni nem tudtunk.
Elmentünk a Schwabentor-hoz, – a sváb kapuhoz- ami a város hajdani védelmi rendszerének volt a része. A belsejében bádogfigurás múzeum működik.
Az óvárosban gyönyörű, apró színes kövekből rakott járdák visznek mindenhová. A járdák mentén gyakran keskeny, kőből kirakott csatornák futnak, amik hajdan ivóvízzel látták el a várost illetve tűzoltásra használták. Ma már inkább csak nyaranta hűsítő sétára keresik fel az emberek.
Miután úgy éreztük, hogy már minden utcácskában jártunk, visszamentünk a Münsterplatzra egy kolbászos- káposztás „hot-dog” ért. Sajnos hoppon maradtunk, az árusok közben összepakoltak. Megkerestük a 4-es villamost és visszazötyögtünk a parkolóba. Kaja után már csak a lakóautóban pihentünk, a Messe környéke nem csábított sétára. Elég zajos volt a parkoló, a repülők , helikopterek jöttek- mentek, meg valami vurstli féle is működött, de 10 óra után minden elcsendesedett. Reggel leszervizeltünk, majd visszaindultunk Franciaországba, hogy folytassuk az Elzászi borút bejárását.
5. nap
Sélestat
Először Sélestat városkában álltunk meg egy ingyenes parkolóban. Néhány perc séta volt csak a belváros. Ez sokkal kevésbé volt turistás, mint az eddigi helyek. Bár a kis belváros tele volt elegáns üzletekkel, kávézókkal, de inkább csak helyi embereket láttunk. A „lepkék” alatt végigsétáltuk a kis utakat, megbámultunk egy-két szép régi házat, és mosolyt csalt az arcunkra az a 2 év körüli kisfiú, aki a kezében egy sárga markolót szorongatott, és akit az apukája babakocsiban tolt ki az útfelújításhoz, hogy ámulattal nézhesse, ahogy a nagy sárga markoló dolgozik.
Andlau
A következő falu Andlau volt. Különleges hangulatát az adta, hogy a falut a Vogézek hegyvonulatai ölelik körbe. Itt is a jellegzetes favázas házak alkották az utcákat. A medve motívum mindenhol felbukkant szobor, falfestés, dísz formájában. Az állathoz kapcsolódó legendát egy információs tábláról olvastuk el Google fordító segítségével.
Itt sem találkoztunk turistákkal, de nagyon megfogott a hely, és úgy terveztük hogy estére visszatérünk.
Barr
Még átmentünk Barr városkába, itt egy elhagyatott szupermarket parkolóban tettük le a lakóautót. Ez is nagyon hangulatos kisváros volt, jópofa volt a szőlőlevelekkel díszített sétálóutca.
Kimentünk egészen a szőlőskertekig és körbejártuk az óvárost. Közben az jutott eszembe, hogy nem volt jó a sorrend. Eguisheim bejárása után most nem éreztem azt a bizonyos “wow” érzést. Ha újra mennék Elzászba, északról haladnék dél felé.
Andlauban korábban a stellplatz előtti ingyenes parkolóban álltunk meg, most ugyanott bementünk a stellplatzra éjszakára. Egyrészt WC-t kellett üríteni, másrészt az etikus és fenntartható turizmus jegyében úgy éreztem, nem baj, ha pénzt is hagyunk a meglátogatott helyeken. Mivel nekünk már a korábbi Provence-i túránkról volt a Camping-Car Park megállóihoz Pass’Etapes kártyánk, így 14,7€ volt egy éjszakára, amiben a szerviz és az áram is benne volt (ha valakinek még nincs ilyen kártyája, 5€-ért ad az automata). Kényelmes, nagy beállónk volt, ki tudtunk egy picit ülni sütögetni. Gyerekekkel is nagyon jó ez a megálló, mellette játszótér, sportpálya és pumpapálya várta a kicsiket.
Elsétáltunk még este a templomhoz és a körülötte lévő temetőhöz. Nagyon érdekes, hogy szinte csupa német eredetű név volt a sírköveken. A falut is újra körbejártunk, nem tudtunk betelni vele. A hely egyetlen hátránya, hogy negyed óránként kongat a templom harangja, mind a háromé. Először nagyon cukinak találtam, de reggel 6-kor, mikor mindegyik elkezdett vadul harangozni, én pedig még aludtam volna, a pokolba kívántam az összeset.
6. nap
Érzékeny búcsút vettünk a Vogézek ölelte Andlautól és elindultunk Strasbourgba. Először kempingben akartunk megszállni, de nem volt hely a honlapjuk szerint. Nagy városokban szívesebben alszunk kempingben, valahogy biztonságosabbnak tűnik. A P+R parkolóról is jó véleményeket írtak a P4N-on, így amellett döntöttünk, aminek van lakóautós része, majd alszunk máshol.
Strasbourgba csak Crit’Aire környezetvédelmi matricával lehet bemenni. Mivel utolsó percben igényeltem (csak online lehet), postán nem jött meg. A visszaigazolást kinyomtattam, az aljáról levágtam a igazoló szelvényt, és kiragasztottam az ablakba. Nem tudom, hogy hogyan ellenőrzik, ha a rendszám alapján, akkor úgyis benne vagyunk a rendszerükben, ha pedig megállítanak, majd megpróbálom kidumálni az igazolást lobogtatva. Szerencsére nem került rá sor. A P+R parkoló majdnem üres volt, csak 1-2 lakóautó állt bent. A parkolókártya a váltás napján érvényes a villamoson, egy oda-vissza útra. A fedett járdát követve a villamos megállóhoz értünk és a B jelű villamos bevitt bennünket a belvárosba. A Homme-de-Fer megállónál szálltunk le.
Strasbourg
Innen gyalog lesétáltunk a Petite France negyedbe, ahol a folyóparton a más ismerős színes, favázas házak sorakoztak. Ez valaha halászoknak, kézműveseknek, tímároknak adott otthont, most inkább a kávézókat, éttermeket, ajándékboltokat turisták látogatják.
Elsétáltunk a Ponts Couverts-höz, a 3 hídhoz, amit 3 torony őriz.
Mögötte a Barrage Vauban, ami egy gát és híd egyben.
A tetején kilátótorony, amiről szép a kilátás az óvárosra. Innen már jól látszik a katedrális egy tornya. A másik soha nem épült meg, így igazán egyedi jelképévé vált Strasbourgnak. Közel érve a katedrálishoz érződik csak, hogy mennyire monumentális, apró hangyának érzi az ember magát mellette. A bejáratnál hosszú sor áll. Egyrészt nem szeretek sorban állni, másrészt a templomért fizetni valahogy elvből nem szeretek.
Az így a megspórolt 8€-ból inkább felülünk egy városnéző kisvonatra. Angol nyelvű audioguide is jár a közel 1 órás túrához. Bejárjuk Strasbourg történelmi belvárosát, ami méltán lett az Unesco Világörökség része. A Rohan palotának kezdjük, ahol 3 múzeum is otthonra talált, végigjárjuk a német császári negyedet, a Grande Ile-t, a jelentősebb épületekről a legfontosabb tudnivalókat a fülünkre mondják.
Bemegyünk a Petit France középkori sikátoraiba is. A közel 1 órán át tartó utazás nagy élmény, javaslom mindenkinek. Bár fotózni nem tudtam a kisvonat ablaka és a szemerkélő eső miatt, de az emléket így is magunkkal visszük. Mire visszaértünk a katedrálishoz, már ömlött az eső. Egy kapualjban vártuk, hogy csituljon egy kicsit, majd a hatalmas esernyőnk alatt összebújva a Homme-de-Fer-ig sétáltunk, ahonnan a villamos visszavitt a P+R-be.
Itt szakad csak igazán az eső. Gyorsan kifizettük a jegyünket – 6,11€ – ami valljuk be, nem drága a parkolás + családi villamosjegy kombóért. Esernyővel is sikerült bőrig ázni, mire a lakóautóhoz értünk. Gyors átöltözés száraz ruhába, és már robogunk is észak felé a díjmentes autópályán.
Soultz-sous-Foréts ingyenes lakóautó parkolójában álltunk meg.
A mellette lévő Marché-ban pótoljuk a zöldség-gyümölcs-pástétom készletünket, majd már a lakóautóban kanalazzuk a forró levesünket. A zacskós leves ugyan nem a francia gasztronómiai csúcsa, de egy átázós napon igazán jól esik. Az eső elállt, semmi sem tartott vissza bennünket attól, hogy felfedezzük a kisvárost. Különösen a zsinagóga érdekelt volna, de éppen összejövetel volt benne, nem tudtuk sajnos megnézni.
7. nap
Az éjszaka rendkívül nyugisan telt a kis falu parkolójában, csak az eső kopogása törte meg a csendet. Reggelre elállt az eső is. Nagyon nehezen ébredtem, Atti elment addig friss bagettért a közeli pékségbe, amíg összekapartam magam.Kiélveztük az utolsó francia bagett reggelit, szervizeltünk, majd Wissembourg irányába indultunk.
Wissembourg
A parkoló ingyenes volt, néhány percre a belvárostól. Wissembourg városa nagyon megkapó. Semmi turistás nincs benne. Az egész városban járkálnak az autók. A régi házak szépen fel vannak újítva, az aljában üzletek. Nem ajándéküzletek, hanem hentes, zöldséges, fodrász, háztartási bolt. A város igazán él, önmagáért van, nem a turistákért. A kávézók teraszán is inkább helyiek kapnak be valamit ebédre. A városházán itt is a Szabadság, Egyenlőség, Testvériség felirat. A kis folyó partján rózsák, az út a Szent Péter-Pál templomhoz visz.
Gótikus stílusban épült, valamikor a 14. században. Belül a lenyűgöző terei egyszerűek maradtak, a barokk templomi kellékek szerencsére nem kerültek bele. A falon belül érdekesek a fények, ahogy a kőfal a szürke, fehér, rózsaszín színes csíkokban pompázik, az épületnek különös hangulatot ad. Nagyon jó energiája van a helynek, megnyugtató, békét hozó. Mire körbesétáljuk a város falait és az azt hajdan védő tornyokat, az eső ismét elered.
Maginot vonal
Elzász városai imádnivalóak, de 7 nap városnézés után már kezdek tőle besokallni. Úgyhogy egy nagyon más programot választunk délutánra, a Maginot vonalat (hétköznap csak délután van nyitva). A Maginot vonal az első világháború után épült, mintegy 350km hosszú erődrendszer volt, ami a németektől volt hivatott megvédeni Franciaországot. Egy teljesen felesleges katonai beruházás volt, ahelyett, hogy repülőgépeket és tankokat vásároltak volna. A második világháborúban gyakorlatilag harc nélkül lépték át a németek. Mi most a Shoenenbourg erődöt néztük meg. Egy keskeny út vezet be az erődhöz, találtunk parkolóhelyet is.
A belépőkkel(10€/fő) együtt a cuki pénztárosnőtől eligazítást is kaptunk, hogy hogyan járjuk végig. Az erőd mintegy 30 méter mélyen van a föld alatt, lépcső vagy lift visz le. Megnéztük, hogy hogyan éltek odalent a katonák, milyen volt a konyha, az egészségügyi ellátóhely (felrémlik a budai sziklakórház).
Most az áramellátást a „városi” hálózat biztosítja, de megmutatták, hogy milyen volt odalent, amikor generátorok termelték az áramot.
És persze, a fegyverek bemutatása sem maradt el. Odalent mindig hideg van, 11-12 fok, pulcsi, dzseki kell. És számítani arra, hogy nedves, kissé dohos a levegő és folyamatosan hallani a szellőző hangját. A több, mint 2 óra alatt bejárható (kb. 3km) „kiállítást” nagyon élveztem, maradandó élményt nyújtott.
A program után még beugrottunk egy Match üzletbe vásárolni néhány dolgot, amit még a régi „Cora”-s időkben megszerettünk: madaleine-t, sajtokat, pástétomokat és bagettet holnapra. Észrevétlenül hagytuk el Franciaországot. Nem tudom miért, de imádok ide jönni. Szeretem a franciák lazaságát, eleganciáját, a minőségi turizmust, és persze borokat és a bagettet 🙂. Alig várom, hogy visszatérjünk.
Az estét már Németországban egy Pfalzi borászatnál töltöttük. Nagyon ügyesen csinálták, a szőlőskertben több teraszt is kialakítottak, direkt lakóautóknak (15€/éj). A naplementét már innen néztük.
by Szilvia Berta