7. nap
Slowinski Nemzeti Park
A mai napra a vándorló homokdűnék egyike, a Lacka dűne (Wydma Lacka) volt a kitűzött program. A kempingből gyalog mentünk a Slowinski nemzeti park bejáratához, ami a Lebsko tó partjánál feküdt.
Itt vettünk belépőt, majd még egy retúr jegyet az elektromos kisbuszra. Oda-vissza 8 km az út. Ha formában lettem volna, inkább gyalogolunk, de így biztosra mentünk és az elektromos kisbusz 15 perc alatt kirepített bennünket a dűnéhez. Sokan bringával tették meg az utat.
A nap sütött, a 15 fokos hőmérséklet ellenére a homok pont kellemesen langyos volt, így a cipők hamar lekerültek és élvezettel tapicskoltunk mezítláb.
Mintha hirtelen sivatagba csöppentünk volna. Felmászva a több, mint 40 méter magas homokdűne tetejére, délre a Lebsko-tóra láttunk rá.
Észak felé a Balti tengerre nyílt hihetetlen kilátás.
Kimentünk egészen a tengerig.
Annyira élveztük a mezítlábazást, hogy a parton visszasétáltuk több, mint egy órát a rakéta állomásig.
Ott visszavettük a cipőket, megvártuk a legközelebbi kisbuszt és visszamentünk vele a nemzeti park bejáratához. Régen az út egy részét a tavon meg lehetett tenni hajóval, de sajnos most a hajókikötő nem üzemelt. Visszafelé még egy bolti kitérővel is megdobtuk a gyalogtúránkat. Titokban egy picit sajnáltam, hogy reggel nem vettem el a kemping recepción az elektromos “kisbusz-taxi” szórólapját.
8. nap
Gdansk
Reggel kényelmesen összepakoltunk és elindultunk Gdanskba. A kikötőben álltunk be egy stellplatzra.
Van az a hely, ami annyira gáz, hogy már-már vadromantikusnak tűnik. Becsekkoltunk annak ellenére, hogy estére a kikötőben techno-partit rendeztek (nem is tudom, mit reméltünk). A welcome drinkként kapott 2 üveg sört betettük a hűtőbe és a parton elindultunk az óvárosba.
Verőfényes szombat délután volt, jól esett a séta a folyóparton, bámultuk az új lakóparkokat. A belvárosba érve már hömpölygött a tömeg. Sejthettük volna, hogy szombat délután nemcsak nekünk jut eszünkbe Gdanskban sétálgatni.
A folyópart vendéglői tele voltak, a vízen sétahajók jöttek-mentek, amikor közlekednek, a hidakat felhúzzák vagy elfordítják. A főtéren is nyüzsgő embertömeg.
Megcsodáltuk a városházát, a Neptun kutat és a szebbnél szebb házakat, tereket. Az oroszlános szökőkútban gyerekek pacsáltak.
A kinézett tejbárban iszonyú hosszú volt a sor, és hiába kerestünk valami street food helyet, nem találtuk. Beülni nem volt kedvünk sehová a tömeg miatt.
Miután úgy éreztük, hogy már mindent megnéztünk, amit szerettünk volna, visszamentünk a kikötői stellplatzra.
Addigra már telítődtünk a tömeggel és a zajjal, a kikötőben pont az esti techno partira próbáltak. Besokalltuk és úgy döntöttünk, hogy bár kifizettük az éjszakát, inkább megyünk tovább. A stellplatz okádék mosdója is megerősített abban, hogy nem kell itt maradnunk. Gdansk peremvárosában, egy ingyenes piknik helyen töltöttük az éjszakát nagy nyugalomban. 120 Zloty mínusz, de a nyugalom minden pénzt megér.
9. nap
Malbork
Nem vagyok nagy vár rajongó, de minden út során 1-2-t megpróbálunk beilleszteni az útitervbe. Malbork várát mindenképpen szerettem volna megnézni. Találtunk nem messze a vártól egy ingyenes helyet (nem tiltotta tábla a parkolást). Hétvége lévén elég sok látogató volt, zömmel belföldi turista. Nagy örömünkre magyar audioguide is elérhető volt, így mintegy 3 órán keresztül bolyongtunk a vár termeiben, hogy betekintést nyerjünk a német lovagrend történelmébe.
Engem legjobban a borostyán kiállítás fogott meg, a kegytárgyak, díszek és ékszerek régi és modern verzióban egyaránt lenyűgözőek voltak. A világ legnagyobb téglavára nagy élmény volt, nem véletlenül került fel az UNESCO világörökség listájára.
Frombork
Következő állomásunk a Kalinyingrádi területhez közeli, a Visztula-lagúna partján fekvő Frombork városa volt. Közvetlenül a katedrális domb melletti ingyenes parkolóban álltunk meg. Itt élt és halt meg Kopernikusz, a híres csillagász, aki orvosként és püspöki tanácsadó ként is tevékenykedett. A város fő nevezetessége a védőfalakkal körbevett Katedrális domb, amely Kopernikusz munkásságának állít emléket.
Természetesen nem hagytuk ki a Visztula öblöt sem, amelyet egy keskeny földnyelv választ el csupán a Balti tengertől.
A kikötőtől nem messze találtunk egy vadiúj sótornyot, még az információs tábla sem készült el, tesztüzemben ment csak (Bad Reichenhallban láttunk hasonlót, onnan tudtuk, mire is való). A torony gyógyhatású sós párát termel, ami jótékony hatású a légzőszervekre. Pár percig mi is élveztük a hatását.
Szerettünk volna a Mazuri tavakhoz egy picit közelebb jutni, elindultunk dél felé. Egy kis faluban néztünk ki egy családi ház udvarán kialakított lakóautó parkolót. Egy kis tóval körbeölelt, fákkal kerített kerek félszigeten töltöttük az éjszakát. Hihetetlenül hangulatos volt, és mindössze 50PLN volt az ára.
10. nap
Farkasodú (Wolfsschanze)
A II. világháborúban a Farkasodú Hitler egyik legjelentősebb főhadiszállása volt, több mint 800 napot töltött itt a Führer. Az erdő mélyén egy betonbunkerekből álló, önellátó város volt, saját vasútállomással és reptérrel.
Ma már csak a romjai vannak meg, de a korabeli fényképek alapján jól el lehet képzelni, milyen lehetett itt az egyre paranoiásabb Hitler és vezérkara mellett az élet.
Itt követték el ellene a sikertelen 1944-es Stauffenberg féle merényletet, amiután már nem tért vissza többet ide Berlinből. A Farkasodú lakóautóval is nagyon jól megközelíthető, a bejárati sorompónál ki sem kell szállni, csak mondani, hogy hány belépőjegyet kérünk és a parkolás csak a látogatás idejére lesz vagy a stellplatzon az éjszakát is ott szeretnénk tölteni. Mi délelőtt néztük meg a helyet, így nem maradtunk, de jó kis árnyékos, modern szaniter blokkal felszerelt táborhelye van, jó szívvel tudom ajánlani éjszakára is.
Mazuri tavak
A következő megállónk már a Mazuri tóhátságon, Wilkasyban volt. Itt a stellplatzra telefonon csekkoltunk be, este jött a tulaj, akkor fizettünk. Innen mindössze egy rövid sétát tettem a tóparton a boltba. Mire rávettük volna magunkat, hogy sétáljunk egy nagyobbat a Niegocin tó partján, addigra esni kezdett az eső, kénytelenek voltunk tovább pihenni 😀.
11. nap
Gizycko
Másnap lakóautóval átugrottunk a tó túlpartján lévő Gizycko városába.
A strand még üres volt, a város inkább üdülőhely jellegű, így a Boyen erődöt terveztük megnézni. A csillag alakú, földsáncokkal védett erődítmény madártávlatból lehet, hogy látványos, de a földről nem igazán mutatott semmit, viszont a szúnyogok majd lerágtak. Inkább csalódás volt, mint élmény.
A Zabka-ban vettünk jeges kávét, majd továbbálltunk Mikolajkiba, ahol egy stellplatzon tettük le az autót.
Mikolajki
Ez a város két tó találkozásánál fekszik, adta magát, hogy hajózni menjünk. Sajnos még nagyon előszezon volt, kevés hajó járt és nem is mindegyik járat indult el. Az eső is elkezdett esni, kénytelenek voltunk nagy duzzogva beülni egy étterembe.
Nagyon jópofa volt az étlap, a helyi ételek mellett kimerítő tájékoztatást kaptunk a Mazuri tavak hajózásának történelméről. Mire fordítóval elolvastam a cikkeket, addigra Kartacze (hússal töltött krumpligombóc) is megérkezett.
Délután sikerült hajójegyet venni és egy gyerekcsoport zsivaja mellett másfél órát hajózni a Mikolajkskie és Sniardwy tavakon.
12. nap
A Mazuri tóvidéken biztosan heteket is el lehetne tölteni, mire az ember felfedezi a több, mint 2000 kisebb-nagyobb tavat. De az időnk viszonylag szűkre szabott volt és a Bialowiezai őserdőt mindenképpen szerettem volna útba ejteni, ki tudja mikor járunk errefelé legközelebb.
Bialowieza
Reggel időben indultunk el Mikolajkiból, de így is kora délután értünk a bölényrezervárumhoz. Tudom, hogy a rezervátum nem az igazi, de arra, hogy vadon lássunk bölényeket, elég kevés esélyünk volt, így beértük a parkkal.
Nemcsak bölények, hanem az itt honos vaddisznók, őzek, szarvasok, jávorszarvas, farkasok egy-egy példánya is látogatható volt. A rezervátum parkolójában nem volt térerő, és hát a Netflix nagy úr, szóval bementünk a faluba a kempingbe. Egy nagyon eklektikus családi ház udvarán szálltunk meg, ahol számtalan kis sufni volt, ezekben volt a mosdó és a konyha. Egyébként teljesen rendben volt a hely.
Délután még elsétáltunk a Palota Parkba.
Hajdan itt állt III. Sándor orosz cár vadászkastélya, ami sajnos 1944-ben leégett. Ha nem bontották volna le, hanem újjáépítik, a korabeli képek alapján ez lett volna a környék legnagyobb látványossága. Így csak a tóparton ma is álló, szépen felújított házat tudtuk megcsodálni, ami hajdan a cári intézőjé volt.
13. nap
Jó lett volna az őserdő védett részeit is megnézni, de sajnos csak vezetővel lehetett volna, és ezt nem szerveztük le előre (mellesleg 2 főre nagyon drága lett volna), így egy reggeli rövidebb túrát szerveztünk magunknak. A kempingből elsétáltunk az erdőn keresztül a bölényrezervátumhoz, onnan pedig a Zebra Zubra tanösvényen keresztül vissza a faluba.
Az erdőben hatalmas tölgyek és fenyők között vezetett az utunk. A tanösvény nagyrészt pallókon vitt, égerfákkal körülvéve.
Itt is nagy aszály lehetett, mert a mocsaras rész is teljesen száraz volt. A falut elérve a skanzenbe éppen csak bekukucskáltunk, így sikerült még délelőtt elindulnunk dél felé.
Útközben a falvak határában, ahogy más keresztény országban is, mindenhol kereszteket állítottak. Érdekes, hogy itt a kereszteket szalagokkal díszítik fel májusban. Szebbnél szebbeket láttunk utunk során.
Az Úr napja Lengyelországban munkaszüneti nap, amerre jártunk, mindenhol a körmeneten szórt virágok szirmait láttuk a templomok környékén. Az egyik városban pont megállt előttünk egy rendőrautó, lezárta az utat és kiözönlött a tömeg a templomból. Úgy tűnt, hogy ott ragadunk legalább egy órára. Egyszer csak az ablakon bekopogott egy ünneplőbe öltözött lengyel férfi és valami olyasmit magyarázott (lengyelül nem értek egy kicsit sem), hogy vagy itt pihenünk egy darabig vagy a templom parkolóján keresztül kis utakon ki tudjuk kerülni a körmenetet. Elindultunk, majd azt vettük észre, hogy nagy slunggal megelőz bennünket valaki, emberünk integetett, hogy kövessük. Közel 10 perc alatt mindenféle utakon kanyarogva kivezetett a városból bennünket, majd búcsút intett. Igazán szívmelengető volt ez a teljesen önzetlen segítség.
Kazimierz Dolny
Már jócskán benne jártunk a délutánba, mire megérkeztünk Kazimierz Dolny városkába. A kinézett kemping megközelíthetetlennek látszott, egyrészt baromi meredeken kellett volna egy szűk utcába behajtani, másrészt hömpölygött az utcán a tömeg, mégsem hajthatunk az embereken keresztül, így a város végén egy udvarban lévő családi kemping utolsó helyét foglaltuk el.
Rögtön el is indultunk a városba, hogy még az eső előtt meg tudjuk nézni. A “lengyel Szentendre”-ként ismert kisváros hajdan a reneszánsz ékköve volt, ma már a művészek és a turisták közkedvelt helye. Talán Gsanskban láttunk utoljára ekkora embertömeget.
Az utcán kézművesek kínálták a portékájukat, szerettünk volna valami streetfoodot enni, de csak édességet találtunk. A hangulatos piactérről a három kereszthez másztunk fel. Meglepő módon egyszer csak egy jegyszedő bódé állta az utunkat az erdőben. Persze kifizettük a néhány zlotyt, és a tömeggel együtt csodáltuk a város és a Visztula folyó látképét.
Azt tapasztaltuk, hogy ebben a városban két fő bevételi forrás van: a parkolás és a kilátás. Minden olyan ponton, ahol kilátás volt, jegyet szedtek. Illetve minden talpalattnyi helyen, udvaron fizetős parkoló van, persze fullon mindegyik.
Egy darabig sétálgattunk a kis utcákon, de nekem hamar elegem lett a tömegből és inkább a Visztula parton hazasétáltunk a kempingbe, hogy az eső előtt összedobjunk egy gyors vacsit.
14. nap
Reggel a szomszéd pékségben -ami elég fura volt, mert nem volt üzlete, csak úgy az üzem bejáratán keresztül szolgáltak ki bennünket-vettünk Kazimierzi kakast. Ez olyan, mint a fonott kalács és a legendás bátor Kazimierzi kakasnak állít emléket, aminek legendája elolvasható a pékség előtt.
Sandomierz
A következő megállónk Sandomierz volt, ahol az óváros alatt egy fizetős parkolóban tettük le a lakóautót, innen lépcső vitt fel a főtérhez. Itt is nagy forgatagba cseppentünk. Veterán autókkal volt tele minden, mint kiderült, ez a Rajd Koguta- azaz Kakas Rally- jótékonysági verseny volt. A szocializmus óta nem láttam ennyi Wartburgot, kis Polskit, Trabantot együtt.
Megnéztük a főtéren a reneszánsz városházát, a székesegyházat, a várat csak messziről.
A Piactéren rengeteg sátor volt, mindenféle finomságokat lehetett kapni. Hatalmas, törékeny lepényeket árultak, a tortilla chipshez hasonló volt az ízük. Vettünk még kézműves kenyeret, gyümölcskenyeret és sajtot is. Azután robogtunk tovább Zalipie faluba.
Zalipie
Zalipie a festett házairól nevezetes. A neten olvasva róla meg voltam győződve, hogy ez olyan, mint egy virágos házas “lengyelhollókő”. Ennél nagyobbat nem is csalódhattam volna. A templom mellett álltunk meg, onnan indultunk gyalog. A falu néhány házból áll, de azok jó távol voltak egymástól. Néhány háznak a melléképületén voltak festett virág motívumok, egy ház volt valóban kifestve, meg egy babaház méretű. És ezért gyalogoltunk másfél órát! Abszolút kihagyható lett volna!
Nem akartunk ott maradni a semmi közepén, térerő nélkül egy templom mellett, ezért a közeli Tarnów városába mentünk, ahol a kempingbe álltunk be.
Tarnów
A kemping étterméről nagyon jó véleményeket olvastunk és megérkezés után rögtön indultunk is vacsorázni. Bár egy zápor bekergetett bennünket a teraszról, az ételek valóban finomak voltak, megérte betérni.
Tarnów nem volt betervezve, reggel olvasgatva jöttem rá, hogy ez Bem apó szülővárosa és a kemping mellett volt éppen a mauzóleum. Bem apó a számüzetésben muzulmán hitre tért át, ezért hazahozva a hamvait nem temették szentelt földbe, a kőkoporsója oszlopokon áll egy tó közepén, gyönyörű és méltó nyughelyként.
A mauzóleum után még bementünk a belvárosba is. Alig volt ember, így nyugodtan nézelődhettünk, Nagyon szeretem ezeket a reggeli fényeket, amikor még csak ébredezik a város, nincs tömeg, a legtöbb hely még zárva, csak a kávézók kezdenek életre kelni.
Élveztem minden percét a sétánknak. Tarnów a lengyel-magyar barátság városa, ezt szimbolizálja a székelykapu és a mögötte elterülő parkban Petőfi szobra.
Tarnów volt az utolsó lengyel megállónk, útközben még megtankoltunk és a maradék zlotynkat csokira váltottuk, visszaváltottuk az összes lengyel PET palackunkat, majd a Tátrán keresztül átértünk Szlovákiába.
Patak
Szombat volt, ráértünk vasárnap hazamenni, így Patak falucskában megálltunk még. Itt egy kis családi kempingben szálltunk meg. A kis kerti tó partján üldögélve pihentük ki az utazás fáradalmait. Lehetett volna túrázni, sétálni is a környéken, de jól esett egyszerűen csak pihenni.
16. nap
A Tátra nagyon közel van már az otthonhoz. Mire megírtam a szokásos véleményeket a Park4Nightra, addigra csaknem haza is értünk.
A következő napokban lelkesen meséltem Lengyelországról kollégáknak, barátoknak. A nyugat bűvöletében élve azt hiszem egy picit alulértékeljük Lengyelországot, pedig sok-sok látnivalóban bővelkedik. A kempingek olcsók de a bivakolást is megtűrik, az életszínvonal kicsit a miénk felett van (hol van már a nyolcvanas évek szegénysége!) és az egyre forróbb nyarakon egyszer talán azt vesszük észre, hogy a Balti tenger lett “A RIVIÉRA”.
Egy válasz