Hazudnék ha azt állítanám,hogy Bosznia régóta bakancslistás volt. Már a neve hallatán is pici görcsöt éreztem a gyomromban, sajnos nekem Bosznia mindig egyet jelentett a délszláv háborúval, noha több mint 30 év eltelt azóta. Talán itt volt az ideje, hogy ezt elfelejtsem és szép élményeket szerezzek. Szücs Kata lakóautós társunktól kaptam egy élménybeszámolót Boszniai lakóautós utazásukról. Ahogy belemélyedtem, egyre inkább úgy éreztem, hogy talán dolgom van itt. Anikó kolléganőmet is kifaggattam a tavalyi boszniai élményeiről. Aztán szép lassan feltűzögettem a térképre a látnivalókat és szeptember harmadik hétvégéjén útra keltünk.
Egy picit máshogy kellett készülnünk az utazásra, mivel Bosznia nem EU tag. Ezért fontos az utasbiztosítás és az autóra a zöldkártya. Meg persze a roaming és a telefonálás is horror áron van. Mi az egyik telefonra vettünk Airalo e-sim kártyát és a netet megosztottuk a másikkal illetve a TV-vel. Sehol nem volt problémánk a nettel, még streamelni is tudtunk.
Indulás
Péntek délután csak Mohácsig csorogtunk le, bár a Duna áradt éppen, úgy tűnt, Mohácson csak 2. fokú készültségnél fog tetőzni, így a Sokác rév melletti füves parkolóban terveztünk megaludni, ahol korábban a Busójárás alkalmával is tettük. Sötétedésig nagy volt a forgalom, a katasztrófaturisták jöttek megnézni, hogy mekkora az árvíz, többen csak letekerték az ablakot, megfordultak és már ott sem voltak.
1.nap
Reggel Udvarnál akadálytalanul léptük át a horvát határt, és hamar átértünk a horvát szakaszon. Furcsa volt a Boszniai határon a kettős ellenőrzés, de 2 perc alatt végeztünk és robogtunk Banja Luka felé. Itt egy rövid szakaszon autópálya volt, de így is sikerült rossz felé mennünk, a következő lejárónál vissza kellett fordulnunk. A fizető kapunál volt egy kis összemorgás a jegykezelővel, mert 3. kategóriát számolt nekünk, pedig én megnéztem előre, hogy Boszniában 2. kategóriába tartozik a lakóautónk. Amikor megreklamáltam, egy nagyon határozott, hovatovább agresszív választ kaptam: NÁLUNK NEM! Ezt a “nálunk”-at akkor nem értettem, később állt össze a kép. Bosznia-Hercegovina két entitásból áll. A Boszniai Szerb Köztársaság és a Boszniai-Hercegovinai Föderáció bár egy országon belül van, de gyakorlatilag külön államigazgatásuk, postájuk, telefonhálózatuk és autópálya rendszerük van. Sajnos a polgárháborút lezáró Daytoni szerződés a nacionalista érzelmeket csak elfojtotta, és bár béke van, de a feszültség apró jelek formájában turistaként is észlelhető. Például szerb területen gyakran át vannak húzva a latin betűs helységnév táblák, míg a bosnyákoknál a szerbek által használt cirill betűs feliratokat firkálják össze.
Sokáig gondolkodtam, hogy megnézzük-e Banja Lukát, ami a Boszniai Szerb Köztársaság székhelye. Végül inkább a továbbutazás mellett döntöttünk, nem tűnt annyira vonzónak. A várost elhagyva az út a Vrbas (magyarul Orbász) folyó völgyében vezetett. Néha egészen elkeskenyedett az út, és az ember úgy érezte, hogy a kanyon falai összenyomják menten. Hamar szembesültünk azzal, hogy az alagutakat egyszerűen nem világítják ki. Napszemüvegben, nappali menetfény mellett hirtelen elsötétült minden. Szerencsére Atti gyorsan megtalálta a világítás gombot (nem automata a lakóautónk fényszórója), így nem lett baj, utána már nem mertük lekapcsolni.
Krupa vízesés
Az első megállónk a Krupa vízesés volt. Egy ortodox monostor parkolójában álltunk meg. Innen egy ösvényen keresztül 5 perc sétával értük el a vízesést. A vízesés valaha nemcsak turisztikai célokat szolgált, munkára fogták az erejét és vízimalmokat hajtott. Érdekes, hogy itt a kerekek vízszintesen forogtak, nem a vízre merőlegesen, mint mifelénk volt szokás. Néhány malmot a helyi civilek felújítottak. Mi csak sétáltunk egyet a vízesés mentén és csodáltuk a mohos köveken rohanó tiszta vizű folyót, de a belevalóbbak a felsőbb szakaszon meg is mártóztak a jéghideg vízben.
A parkolóhoz visszaérve még megnéztük a fakazettás templomot, és Jajce felé mentünk tovább a csodás Vrbas kanyonban.
Jajce
Jajcében egy piros lakóautóval jelölt kempingben álltunk meg. Már nagyon éhesek voltunk, gyorsan készítettünk ebédet, amit a folyóparton ettünk meg. A kemping nagyon hangulatos, a parcellák tágasak, árammal, vízzel, szennyvízzel felszereltek. A gyenge pont a mosdó. Összekókányolt, öntisztuló (mert szerintem soha nem volt takarítva), éles ellentétben áll a parcellákkal. 12€-t fizettünk egy éjszakára, szerencsére elfogadták az Eurót, mert konvertibilis márkát váltani még nem volt alkalmunk.
A késői ebéd után felkerekedtünk, hogy megnézzük Jajce városát. Először a híres vízeséshez mentünk, ami Csontváryt is megihlette. Mi csak fentről néztük meg, aki lentről is szeretné látni a 30 méterest vízesést, annak belépőjegyet kell fizetni.
A városközpontban a teraszokon elég sokan ültek a szikrázó napsütésben. Esma Sultana mecsetje mellett csak elsétáltunk és bekukucskáltunk. Sajnos nem vagyok tisztában a mecsetek látogatási szabályaival, kendő meg amúgy sem volt nálam, nem szerettem volna senki vallásos érzéseit megsérteni.
Felmásztunk a Fellegvárhoz is, aminek magyar vonatkozása is van. 1463-ban Mátyás király foglalta vissza a töröktől, majd megalapította a Jajcai bánságot. A vár pénztárban ki van írva, hogy csak konvertibilis márkát (BAM vagy KM) fogadnak el, kártyát sem, de persze meg lehet oldani, „okosban”, így 5€-ért ketten be tudunk menni. Nagyon szép a kilátás a városra.
Visszafelé a lakóautóhoz még beugrottunk a kempinggel szemközti Bingo hipermarketbe sörért és ásványvízért. Nem volt egyértelmű, hogy a csapvíz iható-e Boszniában, inkább nem reszkíroztunk. Kiülve a folyópartra még egy kicsit ejtőztünk, aztán a hirtelen lehűlés visszaűzött bennünket a lakóautóba.
2.nap
Pliva tó
Ködös reggelre ébredtünk. Először a Pliva tó vízimalmaihoz mentünk. Itt a parkoló 11 órától fizetős. Azért jöttünk korán, mert a dömperünkkel nehéz parkolni, ha sokan vannak, meg még mindig nem szereztünk BAM-ot, így nincs mit dobálnunk a parkoló automatába. A tó igazán gyönyörű, jó időben lehet fürödni is benne. Játszótér, étterem, bérelhető vízi járgányok vannak, szóval minden adott a kellemes időtöltéshez.
Az évszázados, apró vízimalmok igazán bájosak. Néhány lakóautós társaságában (merthogy ilyen korán más még nincs itt 😉) egyensúlyoztunk a vizes pallókon a liliputi malmocskát között.
Travnik
A mai napra Travnik városát céloztuk meg. Az odavezető út a Vrbas kanyonban folytatódott . Ahogy mentünk egyre magasabbra, a hegyóriások lombos fáit kezdték felváltani a fenyők majd a kopár sziklák is megjelennek. Travnikban egy ingyenes parkolót kerestünk, ami kicsit messzebb van az óvárostól, de jól esett a séta.
Travnik a török időkben vezérszékhely volt, így az ország legfontosabb városa 1850-ig, amíg a székhely át nem került Szarajevóba. Sok török eredetű épület maradt meg, legjelentősebb a Serena (Tarka) dzsámi.
A város sétálóutcája tele van korzózó emberekkel, a többségük muszlim, a nők kendőt viselnek. Érdekes, hogy legalább 10 gyógyszertár van a fő utcán, néha egymás mellett. A Bosanskán végigsétálva láttunk néhány türbét, hajdan élt pasák temetkezési helyét.
A belváros után a Plava-Voda (Blue Water) kirándulóhelyhez értünk, ahol a teraszokon, padokon sok ember pihent. A hűtő helyett a forrásban hűtötték az italokat is.
Az egyik medencében pisztrángok tömkelege volt, amit meg lehetett venni. Egészen döbbenetes módon ott belezték őket ki a helyszínen, a víz vitte a „haszontalan” részeket.
Innen felmásztunk a várba. Itt is meg tudtuk oldani az Euroval történő fizetést (4,10 € 2 főre) ha már kártyát nem fogadtak el. Nagyon megkapó volt a hegyekkel körülölelt város látványa, a házak közül számtalan minaret magasodott ki. Manapság persze már nem a müezzin hívja imára a híveket, hanem hangszórókon keresztül szól a felhívás.
A boszniai piramisok völgye
Travnikból Visoko-ba mentünk, a piramisok völgyébe. A két jobb értékelésű kemping közül kiválasztottuk az egyiket, jó keskeny út vitt be. (Ha erre jártok, a másikat érdemes választani). Miután megettük a korábban vett bureket, erőt gyűjtöttünk és elmentünk a Nap piramishoz. Itt is Euróval fizettünk (5€/2 fő) és felmásztunk megnézni azokat a feltárásokat, amik azt hivatottak bizonyítani, hogy ezek a hegyek valójában ember alkotta piramisok. Engem nem sikerült meggyőzniük.
Visszafelé a másik kemping felé mentünk (ez jobban megközelíthető lett volna), és a Hold piramis lábánál jutottunk vissza a lakóautónkhoz és a “sokfeketemacskás” házinénihez, meg a német furgonban lakó lányhoz, aki a kempinget takarította (gondolom, lakhatásért cserébe?).
3. nap
Szarajevó
Reggel gyors búcsút vettünk a macskás néni kempingjétől, és robogtunk Szarajevó felé. A Zlatište kempinget néztük ki. A Google nem biztos, hogy jó helyen visz fel, érdemes a reptér felé menni, majd onnan az R446 úton jól megközelíthető. A kis kemping eléggé tele volt, a házinéni megmutatta a helyünket, amiről egyébként szenzációs a kilátás a városra. A szomszéd német lány épp a szülinapját ünnepelte, megkínált bennünket a sütijéből.
A délelőtti verőfényes napsütésben elindultunk gyalog a városba. Egyszerű, a bobpálya előtt jobbra kell fordulni majd mindig csak lefelé. Annyira meredek volt az út, hogy lefelé is elég kényelmetlen volt menni. Kb. ½ óra alatt értük el a Latin hidat. Itt gyilkolták meg annak idején Ferenc Ferdinánd trónörököst, az autójuk mása és egy tábla emlékezik meg a világháborút kirobbantó eseményről.
Szarajevót viszonylag könnyen és gyorsan meg lehet nézni, szinte minden nevezetessége egy kupacban van az óvárosban. Először a Tašlihant, az egykori karavánszeráj romjait néztük meg, majd a mellette lévő, szintén Gazi Husrev bosnyák bég nevét viselő Bezistan-bazáron sétáltunk végig. Olcsón lehetett Rolex órát és Louis Vuitton táskákat venni, meg minden más replikát (ez a hamisítvány szalonképes neve 😉 ).
A Ferhadija utca a monarchiabeli időket idézte. Hangulatos teraszai tele voltak turistákkal.
A II. János Pál pápa szobra által őrzött Szent Szív templom zárva volt. Megnéztük az utca végén a háború áldozataiért lobogó örökmécsest. Majd még kissé tovább a Nermin, gyere…! szoborig. Annak a srebrenicai bosnyák férfinek állít emléket, akit a szerbek rávettek, hogy hívja elő az erdőben bujkáló fiát, Nermint és társait, ígérve, hogy nem lesz bántódásuk. Végül mindannyiukat megölték. A háborúban mindig vannak szívszorító történetek, vagy talán csak azok vannak!
A Ferhadiján betértünk a városi piacra. Itt főleg sonkákat, sajtokat, ajvárt, mézet áruló termelőket találtunk. Érdekes, hogy rengeteges húsos stand volt, zöldséges csak egy.
A konzervdoboz emlékműig már nem mentünk el, ez egy fricska a háború alatti ENSZ segélyekre emlékezve, amikor 10-20 éve lejárt konzerveket küldtek a több, mint 3 elvig ostrom alatt álló város lakóinak. A Srebrenicai vérengzésről szóló kiállítást végül nem néztük meg, úgy éreztük, nem bírnánk a látványt.
A Ferhadiján visszasétálva hamar elértük Baščaršija-t, a központi bazárt.
Mennyire más ez, mint a Ferhadija. A török hódoltság idején épült negyed nagyon hangulatos. A kis utcácskákban ajándékboltok és kis éttermek sorakoznak. Az egyes foglalkozásoknak külön utcájuk van, a rézművesek utcájában én is elcsábultam egy hűtőmágnesre. Lementünk a folyóparton álló városházát is megnézni. A szemközti oldala valami politikai esemény zajlott éppen, a rendőrök gépfegyverrel és páncélozott harckocsikkal biztosították a helyszínt. Azt hiszem ez nagyon jól példázza, hogy a békés, barátságos felszín alatt micsoda ellentétek forronganak. A bazárba visszasétálva kerestünk egy egy autentikus helyet, hogy a csevapit megkóstoljuk hagymával és kajmakkal. Sör nem volt, “autentikus” kólával kellett beérnünk.
És persze a híres bosnyák kávét is megkóstoltuk (echte török).
Gazi Husrev bég dzsámiját meg lehetett nézni, de mi beértük azzal, hogy körbesétáltuk és figyeltük a lábmosási szertartást. A Sebilj kútnál galambok százai várták a látogatók etetését.
Miután úgy éreztük, hogy az óváros minden kis utcácskáját bejártuk már, visszamentünk a Latin hídhoz. A Latin híd túl oldalán várakoztak a taxit. Ha nincs veled kutya, a legjobb módja visszajutni a hegytetőn lévő kempingbe. Fontos, hogy a viteldíjat előre meg kell beszélni. A 10 BAM (kb. 2000Ft) ajánlat kedvező volt, a sofőr pedig kedves. Megtudtuk hogy a turizmus idén 200%-kal nőtt. Az ország még mindig megosztott, 3 elnöke van, de jobb lenne csak egy. A háborúról pedig azt mondta, hogy sosem szabad elfelejteni, de végre tovább kell lépni. És mennyire igaza van!
A délután hátralévő részét a lakó előtt ücsörögve, borozgatva, a panorámát bámulva töltöttük. Egye csak megjelent egy taxis, aki a korábbi vendégét kereste, visszahozta az autóban hagyott kulacsát. Hát ilyenek ezek a bosnyákok!
4.nap
Reggel folyamatosan borult be az ég. Gyorsan kifizettem a kemping díját (44 BAM) és már az esőben indultunk. A szakadó eső miatt nem volt kedvünk programot csinálni Szarajevóban, a remény alagútjáról csak megemlékeztünk, ami az ostrom alatt az élelmiszer és fegyver utánpótlást lehetővé tette.
Jablanica
Jablanicáig szakadó esőben mentünk. A focipálya mellett parkoltunk le, hogy a Neretvába beomlott egykori vasúti hidat megnézzük. A hidat háromszor rombolták le. Először Tito partizánjai, majd 1968-ban egy filmforgatáson, amit az előző robbantásról forgattak. Később pedig árvíz vitte el.
Jablanica egyébként rafting paradicsom, jó időben remek program lehetne. Beszereztük a frissen sült bureket húsos, sajtos és spenótos változatban, hogy ebédre megegyük. Az úton sok étterem sütött forgó nyárson bárányokat. Feltétlenül meg kell kóstolnunk, mielőtt hazamegyünk.
Mostar
Pont ebédidőben érkeztünk meg Mostarba, a Neretva kempingbe. A folyóparton levő kemping nagyon hangulatos, 30€ egy éjszakára árammal, wifivel (ami streamelésre is alkalmas). A burek ebédet a lakó előtt ülve ettük meg, élvezve, hogy az eső elállt. Még mindig nem tudunk betelni a burekkel, legjobb natúr joghurttal fogyasztva.
Mostar óvatosan 3 km a kempingtől, simán be lehet sétálni, de a recepciós srác szívesen hív taxit is (4€). A bosnyák kempingekbe a bejelentkezés rém egyszerű és gyors. Az egyik igazolványt lefotózzák, készpénzben kifizeted az éjszakát, majd beállsz, ahová szeretnél. 1 perc, semmi felesleges cécó.
Ebéd után begyalogoltunk a városba. Bár 30 év eltelt, még mindig nagyon sok romos épület őrzi a háború nyomait, sőt több lakóépületen is golyónyomok látszanak.
Mostar legfőbb látványossága a Öreg híd, ami több, mint 400 évig szolgálta az itt lakókat, amikor 1993-ban lerombolták. Nemzetközi összefogással épült újjá, és rögtön a világörökség része lett. A híd környéke tele van bazárokkal és hangulatos éttermekkel, fagyizókkal.
A maszatos gyerekével kolduló nő is később itt költi el a fagyizóban a turistáktól kikunyerált pénzt.
A másik jó üzlet a hídról ugrálás. Néhány helyi jó sok €-t kalapozott össze a turistáktól azért, hogy lássák leugrani az Öreg hídról a Neretvába. Mi pont lemaradtunk a nagy attrakciótól, bár nem is fizettünk érte. Az Öreg híd valóban nagyon szép, de annyira turistás, hogy a „hűha” érzés elmaradt. A bal partra (bosnyák oldalra) átsétálva még megnézzük a Koski Mehmed pasa mecsetét. Itt belépti díj fejében a minaret tornyára is fel lehet mászni.
A város közepén fekvő temető igazán szívszorító látvány. Minden síron 1993 a halálozási dátum.
Úgy tűnt, hogy az eső kibírja (elijesztésképpen végigcipeltük az esernyőt), úgyhogy visszafelé is gyalog megyünk taxi helyett a napi lépésszámot növelve.
5.nap
Blagaj
Reggel az első úticélunk Blagaj volt, ahol a Buna folyó előtör a hegyből. A parkoló, amit választottunk ingyenes volt (vagy azért, mert korán voltunk, vagy a mellékszezon miatt). Két felől lehetett megközelíteni a forrást, fölfelé indulva a bazársoron keresztül, vagy lefelé egy régi kőhídon átkelve, a folyó túlpartján. A dervis kolostorba is szerettem volna bemenni. Bár ma már nem lakik itt állandóan az 5-6 dervis (muzulmán szúfi szerzetes), mint korábban, de a hajdani kolostor zarándokhelyként működik. Rövidnadrágban nem lehet bemenni, a cipőt is le kell vetni és a nőknek a fejüket be kell takarni. Akik nem viselnek kendőt, kapnak kölcsön a bejáratnál.
A kolostorból elég közelről megfigyelhető a hihetetlenül bővizű forrás.
Egyre nő a tömeg, felébredtek a zarándokok is, így inkább a kevésbé zsúfolt túlsó parton térünk vissza a lakóautóhoz. A folyó parton pisztrángnevelő és régi vízimalom is látható, meg hangulatos teraszok, éttermek.
Počitelj
A dervisháztól Počitelj felé mentünk tovább. Az út mellett és az étteremnél lehet csak parkolót találni.
Počitelj olyan a helyieknek, mint nekünk Hollókő, egy múzeumfalu. Itt a középkorból visszamaradt utcákon sétálhatunk a korabeli házak között. A várfalakból néhány bástya maradt csak meg. A fürdő (hamam) még romjaiban is elbűvölő, a mecsetet szépen felújították. Néhány házban laknak csupán, ezeket teljesen rendbe hozták. A néhány helyi főleg a saját kézműves termékét árulja. A gránátalma lének mi sem tudunk ellenállni, nagyon finom és a melegben kifejezetten jól esik a hideg gyümölcslé.
Kravica vízesés
Počiteljből a Kravica vízeséshez mentünk, a sorompó előtt balra leparkoltuk, itt óránként 1€ a parkoló díja. De ha itt vásárolja meg az ember az ajándéknak szánt rakiját (helyi pálinka) vagy gránátalma likőrt, akkor elengedik a parkoló díjat. A vízeséshez a belépő 20 BAM fejenként. Na, ez egy olyan igazi turista-csapda. Maga a vízesés nagyon szép lenne, de a körítéssel együtt már kevésbé élvezetes. A vízesés aljában büfék, éttermek és bömbölő zene, ami megpróbálja túlharsogni a vízesés robaját. És tömeg. Annyira, hogy az esőben kifejezetten veszélyesnek tűnik ernyőt nyitni, még valakinek kiszúrja a szemét. A vízesés aljában lehet fürödni. Ha egy meleg nyári napon strandolni jövünk, akkor teljesen oké a hely, de ha a természetben szeretnénk elmélyülve gyönyörködni, akkor rossz helyre jöttünk.
A mai napi terveink között szerepelt Medjugorje is, a keresztény zarándokhely, de elképzeltem, ahogy a turistabuszok ugyanilyen tömeget szállítanak oda is, úgyhogy inkább elengedtük. A könnyező térdű Jézus szobrot megnéztem volna, de csöpörgő esőben nem poén.
Úgy terveztük, hogy olyan helyen állunk meg éjszakára, ahol van étterem. A Stipan étterem melletti megállót néztünk ki. Egy sóderes, pocsolyás út vitt be, elég elhagyatottnak tűnt. Odaérve egy tök üres helyet találtunk, valószínűleg csak főszezonban működik. Egy éppen pakoló lakóautós volt csak ott. Bár nagyon vadregényes volt a hely, egyedül nem nagy kedvünk volt egy elhagyatott folyóparton maradni.
Stolac
A Stolaci kempingbe mentünk (19€/éj), ahol egy mély völgyben, a folyóparton táboroztunk le. A recepciós srác, ahogy meglátott bennünket, széles mosollyal az arcán futott elénk, mintha egész nap csak bennünket várt volna. Olyan jó megélni az ilyen vendégszeretetet.
A kemping fürdője – hát olyan „sufnituningos” volt, de maga a hely a mennyei nyugalom.
6. nap
Reggel Stolac előtt megnéztük a középkori nekropoliszt, ami fent van a virágörökségi listán.
A Stolaci várat csak menet közben csodáltuk meg, Trebinjébe igyekeztünk. Az M6-os út (nem kell autópályára gondolni) első kb. 15 kilométere nem volt túl jó minőségű, de aztán egy felújított úton szeltük át a vadregényes tájat. A helyen korábban erdőtűz pusztított, olyan volt a táj, akár a sivatag. Azután gyönyörű hegyek, végtelen erdők, vadregényes helyek kísérték az utunkat. A piramis alakú hegyeknél végképp megkérdőjeleződött bennem a Visoko-i „piramisok” valódisága. Gyönyörű volt az egész út.
Trebinje
Trebinjében egy híd melletti parkolóban álltunk meg, egy német lakóautós mellett, aki letalpalva, a szennyvizét maga alá eresztve táborozott ott, ki tudja, mióta. És akkor csodálkozunk rajta, hogy egyre több helyről kitiltanak bennünket!
A híd mellett a Trebišnjica folyó egy részét mesterséges medencébe terelték, strandként működött. A folyóparton sétálva kb. 10 perc alatt elértük a fallal körülvett óvárost.
A helyi mecset mellett több ortodox templomot is láttunk és persze mindenhol cirill betűs feliratot, elvégre itt szerb többségű a lakosság. A belvárosban gyönyörű parkok, és százados platánfák alatt teraszok, sok-sok turistával. Az óvárostól 10 perc sétára megnéztük az 500 éves Arslanagića hidat. Hajdan 7 km-re volt a várostól, de a folyó vízerőműként való használata miatt áthelyezték.
Jó néhány régi fa malomkereket is láttuk, amivel az öntözéshez emelték ki a vizet a folyónál. A híd felett a kolostor nézett le a városra. Trebinje Dubrovniktól mintegy 30km-re van. Aki szeretné Dubrovnikot is megnézni, adja magát, hogy az legyen a következő úticél. Mi tavaly jártunk arra, így úgy döntöttünk, hogy a zord hegyeken keresztül megyünk vissza Neumig.
Az M6-os útról lekanyarodva mutatta az utat Neum felé a Google. Gyanúsnak kellett volna lenni, hogy nincs utcakép, de még egy árva kép sem sehol az út környékén. Ahogy lejöttünk az M6-osról az R428-as útra, keskennyé vált, de jó minőségű és 2 sávos volt. Tudhattam volna, hogy ez csak a beetetés. Aztán az R426-ra rátérve rosszabb minőségű lett, majd még szűkebb, végül egy sávos.
Megfordulni sem lehetett. Egy baromi nagy hegy oldalában mentünk egy alig 2 méter széles úton a rohadt nagy semmi közepén. Sem autót, sem embert nem láttuk, csak néhány elhagyatott házat. Szívem szerint sikítottan volna, de Atti viszonylag nyugodt volt. Ha valaki erre jár, inkább menjen vissza Stolac felé, hacsak nem szeret veszélyesen élni, vagy esetleg egy posztapokaliptikus film forgatásához keres helyszínt. Esküszöm, meg sem lepődtem volna, ha Mad Max megjelenik. A „csaknejöjjönszembesenki” mantra több ezerszeri elmormolása után szerencsére egyszer csak elértünk egy igazi utat is, így azt a 3 autót, ami szembe jött, ki tudtuk kerülni.
Neum nem igazán alkalmas arra, hogy lakóautóval élvezzük az Adriai pancsolást.
Eltankoltuk a maradék konvertibilis márkát, a tankot is teletöltöttük olcsó gázolajjal, és elhagytuk Boszniát. A Pelješac híd megépültével a tengerpart boszniai szakaszát már elkerülik, akik Horvátországból Dubrovnik felé igyekeznek, így a határ csaknem kihalt volt, pillanatok alatt átjutottunk. Már sötétedett, amikor a Makarska Riviérán egy kempingben megálltunk, pontosabban a másodikban, mert az előre kinézett tele volt, így szeptember végén is. Bár a kemping tiszta volt, a házinéni azonban eléggé nem kedves, a 40€ pénzkidobásnak tűnt a fele ilyen olcsó bosnyák kempingekhez képest.
7. nap
Reggeli után elindultunk Zadar felé. Trogirban megálltunk egy bevásárlóközpontnál, hogy a zöldségeket pótoljuk, majd Pakostane mellett az Oaza Mira kempingben telepedtünk le, ACSI kártyával 25€ volt egy éj, ez mégiscsak barátibb ár, főleg egy szuper 4*-os kempingért. A letelepedés után rögtön fürödni mentünk. A kb. 23 fokos tenger csak elsőre tűnt hidegnek, élveztük a kristálytiszta vizet. Később egy nagy kört sétáltuk a kemping és a kikötő körül. A parton végig kivilágított, sóderes sétány van, észak és dél felé is el lehet sétálni. Milyen jó lenne, ha a Balaton is ilyen lenne, nem lenne a part kisajátítva.
8-10. nap
Reggel már szemerkélő esőben szervizeltünk le. Még volt egy napunk, gondoltuk, hogy egy kicsit északabbra megyünk, Zadarban előző Szilveszterkor voltunk, Paklenica kopár hegyeit pedig csak az autópályáról láttuk mindig, gondoltuk, megállunk ott utolsó éjszakára. Útközben a szakadó esőben nosztalgiázva gondoltunk a tavalyi horvát parti túránkra, átrobogva most azokon a helyeken, ahol akkor jártunk. Az eső annyira esett, hogy sok helyen az utat elöntötte a víz. Egy helyen annyira magas lehetett a víz, hogy egy szembejövő lakóautó teljesen el is akadt. Egy másik magyar lakóautóssal tanakodtunk, hogy átmenjünk vagy ne a vízzel elöntött részen, mi inkább a visszafordulást választottuk. A starigradi Bluesun campinget választottuk. Ez egy üdülőtelepen belül van, nem kell meglepődni, hogy egy sorompón keresztül lehet megközelíteni.
Még lógott az eső lába, így egy esernyővel felszerelkezve indultunk be a városba. Már utószezon volt, sok étterem zárva volt már. Nagyon beleéltem magam, hogy a térképen kinézett Fish’n Chips étteremben fogunk halat enni, de az is zárva volt, így egy útba eső helyre tértünk be. Mire visszaértünk a kempingbe, a nap is kisütött és az utolsó napsugaraknál még fürödtünk egyet a közben jól lehűlt tengerben.
Este a szomszéd szállodából kihallatszó buli zene miatt nem tudtam elaludni, az egyre erősödő szél aztán hamar elnyomta a zenét. Aztán még tovább erősödött a szél, vitt amit kint talált. Naptetőt, ruhákat, széket. Sokan mentek ki az éjszaka közepén pakolni, menteni, ami menthető. A bóra (szárazföld felől fújó bukószél) 70-80 km-es sebességgel érkezett, de időnként 120-130 km/h-s széllökések is voltak. Félelmetes volt. Rázta a lakóautót, majd szétesett. Én konkrétan rettegtem. Olyannyira, hogy nem is tudtam aludni, viszont reggelre még egy kiadós migrént is sikerült összerettegnem magamnak. Miután kicsit jobban lettem, azon tanakodtunk, hogy mi legyen. Ilyen szélben elindulni öngyilkosságnak tűnt. Az autópályát is lezárták. Kimentünk a recepcióra, szóltunk, hogy maradunk még egy éjszakát, mondták, hogy az utak le vannak zárva, ha akarnánk sem tudnánk elindulni. Miután kigyönyörködtük magunkat a befelé!!! hullámzó tengerben, megszerveztük a munkahelyeken a plusz 1 nap szabadságot.
Estére már csitult valamelyest a szél és egy sokkal nyugodtabb éjszaka után másnap reggel hazaindultunk. Bosznia gyönyörű, vadregényes ország és még nem szenved a túlturizmustól. Látogassátok meg ti is, ha tehetitek!
Az út számokban:
2fő
9 nap
2050km
tankolás: 310€
kemping: 193 €
étterem: 80€
Autópálya díj: 60€
bevásárlás: 114€
belépő: 45€
taxi: 5€
E-sim (internet): 20€
Összesen: 827€ (kb. 330.800Ft)
by Szilvia Berta