Amióta először jártunk Toszkánában, mindig visszavágytunk. Legutóbb tavaly kellett elhalasztanunk az utazásunkat a Covid járvány miatt. De most október második felében úgy tűnt, sikerülni fog.
Előkészületek
Az utazást hosszas tervezgetés előzte meg. Annyi látnivaló van Toszkánában, hogy nehéz volt eldönteni, mit préseljünk bele a bő két hétbe. Korábban már láttuk a kötelező “nagyokat”: Firezét, Sienát, Pisát, San Gimignanot illetve a ligúriai túránkon Lucca városába is eljutottunk. Most Toszkána apró csodáira, gyönyörű kisvárosaira koncentráltunk.
A tervezéshez nagy segítségünkre volt Kissné Kardos Katalin : 33 kihagyhatatlan toszkán uticél című könyve, amit a barátainktól kaptunk kölcsön. A lakóautós viszonyokról Gáspár Judit toszkán útleírásaiból tájékozódtunk, amelyek a Magyar Lakóautó Klub élménybeszámolói között lelhetők fel. Kitűztem a kiszemelt városokat a Google térképre, a Park4Night (P4N) alkalmazásban pedig megcsillagoztam az alkalmasnak tűnő parkolókat. Elvégeztem a kötelező regisztrációt Olaszországba, megkötöttem a biztosítást és már csak pakolni kellett.
Az út számokban
- 2 fő
- 2991km
- 16 nap
- Költségek:
- autópálya díj: 45 €
- tankolás külföldön: 408€
- tankolás itthon: 22.000Ft.
- szállás agriturismoban: 50€
- parkolódíj:122€
- belépőjegyek:38€
- borok: 220€
- bevásárlás, élelmiszer, étkezés, ajándékok: 290€
- biztosítás: 25.000Ft
- összesen kb. 475.000Ft
0. nap: indulás
Én már kellőképpen fáradt voltam, egész nap készültem, pakoltam, utolsó pillanatban még megcsináltam egy csomó halaszthatatlannak ítélt dolgot. 4 óra után sikerült elindulni. Tankoltunk-életemben először több, mint 500Ft/liter áron- és elindultunk Szlovénia felé. Az Ina kúton még megvettük az 1 hónapos szlovén autópálya matricát, aztán már a tök sötétben autóztunk.
Az első estére Vrbje-ben néztem ki egy ingyenes lakóautó parkolót. Nagyon szépen kialakított hely, vízzel, árammal, szerviz lehetőséggel, abszolút csendes helyen. A beállók gyepráccsal borítottak, kényelmesek nagyobb lakóautónak is. Egyelőre még ingyenesek a szolgáltatások, de már ki van alakítva minden, hogy fizetőssé tegyék. Szerintem annyira jó a hely, hogy akkor is marad a kedvenc parkolóink között, ha fizetni kell érte.
1. nap: úton Toszkánába
Reggel csípős hidegre ébredtünk, épp csak nem fagyott. A lakóautó-parkoló egy szabadidőpark szélén feküdt, így adott volt, hogy egy gyors reggeli sétát tegyünk. A bővizű patak felett átsétálva hamarosan elértük a tavat, amihez a hegyek szolgáltattak megkapó hátteret. Ha nem igyekeztünk volna tovább, akár körbe is sétálhattuk volna és gyönyörködhettünk volna tovább a sok faragott faszoborban.
Elindultunk Nova Gorica irányába, Trojanban még megálltunk néhány fánkért reggelire. Úgy döntöttünk, hogy Kelet-Toscanáig nem autópályán fogunk menni, talán úgy kevésbé unalmas az út. Nova Gorica felé levágtuk a kanyart, és a hegyi szerpentinen keresztül mentünk. Lassabb volt, de rövidebb és élvezetesebb. A határon észrevétlenül mentünk át, a kutya sem volt kíváncsi a regisztrációnkra. Végigmentünk Velencéig a partközeli úton, majd Chioggia felé fordultunk. Szerettem volna fényképet csinálni a lagúnáról, de már későn kapcsoltam, nem tudtunk megállni, csak futtában kattintottam egy képet.
Máskor nagyon szoktam élvezni a hosszú autózást, de most igazán nyűgös, fejfájós voltam. Ráadásul Ravenna után az autóutat építették (vagy legalábbis lezárták, mert építésnek sok helyen nyoma sem volt), így még lassabban haladtunk. Mindenhol 40-es táblát tettek ki, amit persze senki sem tartott be.
Sansepolcro-t elérve úgy gondoltuk, ott éjszakázunk. Az ingyenes lakóautó parkolók tele voltak személyautóval, úgyhogy nem tudtunk megállni. Ráadásul a telefonom úgy döntött, nem szolgáltat internetet, így navigálni sem tudtunk. Mennyire kiszolgáltatott az ember ma már enélkül! Régóta érik bennünk a gondolat, hogy kellene egy net független, lakóautós navigáció, de a Garmint még mindig drágállom. Sansepolcroból némi kevergés után tovább mentünk Anghiariba, ahol az ingyenes lakóautó parkoló szintén tele volt, részben személy autóval.
Végül a városszéli agriturismoban kötöttünk ki. Bár itt is teltház volt, azért tudtak nekünk az udvaron helyet biztosítani. Közben a házigazda sajnálkozott, hogy innen pont nem szép a kilátás, de holnap kiürül a hely (egy bicikliverseny miatt volt tele) és akkor átállhatunk máshová. Boldogok voltunk, hogy az egész napos utazás után végre pihenhetünk, a sötétben meg tök mindegy, milyen a kilátás.
2. nap – Kezdődik az igazi Toszkána
Reggel, amikor felkeltünk, körbenéztük az agriturismoban. Az tudtuk, hogy van baromfi, mert a kakas hajnalban többször kukorékolt. Teraszosan kialakított, gyönyörű olajfa ültetvény volt alattunk, egy külön terasz kialakítva 10 lakóautónak, hihetetlen kilátással. Volt egy kis szaniter helyiség zuhanyzóval, WC-vel és mosogatóval. Nyáron még medence is üzemel .Anghiari központja alig 10 perc gyalog.
Anghiari- az egyik legszebb
Az Appeninek egyik dombjára épült Anghiari hivatalosan is a legszebb olasz városok egyike. Számtalan műemlék van a városban. A főtérre egy nagyon meredek út visz le.
Mire odaértünk, már elrajtoltak a bicikli versenyzők. A L’INTREPIDA egy három napos vintage bicikliverseny, ahová csak 1987 előtt épített országúti kerékpárokkal lehet nevezni. A bringák acélvázasak, vázváltósok, szíjas pedálokkal. A résztvevőknek pedig korhű ruhában illik a rajthoz állni. Körben a téren ugyancsak korhű, kötött (!) bringás mezeket és a retro kerékpárokhoz alkatrészeket árultak. A hangszórókból Frank Sinatra énekelt, nagyon hangulatos volt az egész.
Körbesétáltunk a városban, nagyon igyekeztünk, hogy egyetlen hangulatos sikátor se maradjon ki. A Palazzo Testi körül egy kis panoráma sétány van, ahol a háztetők magasságából láthatunk rá a városra.
Még a városfalról bámészkodtunk egy kicsit, a Tiber völgye és az Appeninek csodás panorámát biztosítottak. Mire visszaajutottunk a főtérre, már kezdtek beérkezni a retro kerékpárosok. Időmérés, győztes , nem volt, itt a részvételről, a buliról szólt minden. Akik teljesítették a 3 táv valamelyikét, egy üveg bort kaptak ajándékba. Anghiariból Arezzoba indultunk.
Arezzo- a nagyváros
Arezzoban a Tarlati parkolóban hagytuk a lakóautónkat, 5 percre gyalog a várfaltól.
Toszkána egyik leggazdagabb óvárosa először kihaltnak tűnt, még a Corso-n is csak néhányan lézengtek. A Piazza Grande-ra érve hirtelen megtelt élettel a város.
A teraszok tele voltak, az olasz családok hangos zsivaj közepette fogyasztották vasárnapi ebédjüket. Megnéztük a legfontosabb látnivalókat, a dómot, amely már messziről uralja a város látképét. A San Francisco templomot a gyönyörű freskóival és a római amfiteátrumot. Több épület is őrzi a híres festő és építész Vasari munkájának nyomát. Késői ebédünket a Corso egyik kapualjában található Lo Spaccio nevű sreetfood büfében fogyasztottuk el. A helyi specialitásként kínált szarvasgombás, sonkás, sajtos szendvics isteni volt.
Arezzoból Lucignano felé vettük az irányt. Az út mellett hihetetlen mennyiségű szemetet láttunk. Sajnos a sok szépség mellett ez is Toszkána része. Lucignanoban egy árammal és szervizelési lehetőséggel felszelt parkolóban álltunk meg éjszakára (hálás köszönet érte Lucignano önkormányzatának, hogy ingyen elérhetővé tette).
3. nap: Lucignano- a körkörös utcás
Az éjszakát több másik lakóautó társaságában Lucignano városa alatt töltöttük. Ráérős reggeli készülődés után a mögöttünk fekvő olajfaligeten átvágva jutottunk el a városfalhoz. A városka teljesen elbűvölt bennünket, élő város, cseppet sem turistás. Rajtunk kívül a szomszéd lakóautós pár fényképezett csak. Lucignano megőrizte középkori báját és utcaszerkezetét. Az utcák körkörösen, csigavonalban haladnak, és az óváros közepén 4 piazzában végződnek.
A város jól láthatóan két részre különült hajdanán: a szegény negyed pici házai és a gazdag negyed reneszánsz palotái között ma is érezhető a kontraszt.
A város nagyon rendezett, tiszta, több helyen is építkezés folyik, a régi épületeket újítják fel úgy, hogy kívülről megőrizzék eredeti arcukat, de belülről megfeleljenek a XXI. századi igényeknek.

Magával ragadott bennünket ennek a gyönyörű városnak a hangulata, minden utcácskáját bebarangoltuk az óvárosnak.
Visszatérve a parkolóba leszervizeltünk, majd indultunk Cortonába.
Cortona- az egyszerre nyüzsgő és békés
A lakóautóknak kijelölt parkolóban bőven volt hely és a belváros csak egy kőhajításnyira volt, Már innen lélegzetelállító volt a kilátás: nemcsak az alattunk fekvő olajfa ültetvény és a Val di Chiana völgy látványában volt részünk, hanem egészen a Trasimeno tóig is elláttunk.
Cortonát a szélesebb közönség Francis Mayes: Napsütötte Toszkána című könyvéből illetve az abból készült filmből ismerhette meg. (Éppen akkor olvastam a könyvet, jó fantázia kell ahhoz, hogy a filmbeli történetet felfedezzem benne). Nem próbáltuk meg pontról pontra végigjárni az összes nevezetességet, templomot, hanem csak szimplán hagytuk, hogy a város hangulata beszippantson. A via Roman kaptattunk fel a Piazza della Republica-ig, ahol már élénk élet folyt.
Cortonában egyetlen egyenes utca van csak, a via Nazionale, ami tele van üzletekkel, kávézókkal. A piazza Garibaldi után még elindultunk felfelé. Ahogy távolodtunk a főtértől, úgy lett egyre kevesebb az ember, végül más csak a bájos városi kertekben éneklő madarak hangja kísért bennünket. Nem másztunk fel a Fortezzáig, hanem a San Cristoforo templomhoz mentünk.
Közben nem győzzük magunkra szippantani a sövények virágainak illatát és Cortona utcáinak hangulatát. A parkolóba visszafelé megtaláljuk a mozgólépcsőt, ami megkönnyíthette volna a feljutást a városba.
Játszottunk a gondolattal, hogy fennmaradunk a városban, de inkább lementünk a néhány kilométerre fekvő stellplatzra, ami teljesen felszerelt és ingyenes volt. Sajnos utánunk nem sokkal egy tinédzser cross-motoros társaság is érkezett, akik föl-le motoroztak előttünk. Nem sok kedvünk volt a délután hátralévő részében a motorokat hallgatni, úgyhogy inkább tovább álltunk.
Torrita di Siena- a terven kívüli
A Google megint bevitt bennünket a susnyásba, bár kétszámjegyű út volt, amin vitt, alig egysávos és 30-cal is alig lehetett rajta menni. Egy-két lehúzódás és félreállás után eljutottunk Torrita de Sienába, a lakóautó parkolóba. Ez is árammal és szerviz lehetőséggel rendelkezett, térerő és net viszont nemigen volt.
Így még felmásztunk az erőd szerű óvárosba, hogy a gyerekeket fel tudjuk hívni és persze, ha már itt vagyunk, megnézzük ezt a kisvárost is.
4. nap
Reggel még Torrita di Sienában elszaladtunk boltba, friss kenyérért. Na, ölni lehetett volna vele, olyan kemény volt.
Montepulciano- a boros
Reggeli után Montepulcianoba mentünk. A Google megint szórakozott velünk kicsit, de azért megtaláltuk a buszpályaudvar mellett a lakóautó parkolót. Leszurkoltuk az 5€ parkolódíjat és máris nyakukba vettük a várost. A lift nem működött, így lépcsőn mentünk fel az óvárosba.
A corso elején elég sokan voltak, a boltosok meg-megszólítottak, hogy akarunk-e bort kóstolni vagy ezt-azt venni. Értem, hogy miért teszik, de valahogy nem szeretem ezt a tukmálást. Ilyenkor megmakacsolom magam, és csak azért sem veszek semmit. A corso jó hosszú, úgy másfél kilométer.
Ahogy távolodtunk az aljától egyre feljebb, ritkultak az emberek és az üzletek is. Montepulcianoban szinte minden a borról szól, minden 3. üzlet enoteca/vinotéka. A város régi épületei nagyon szépek, fentről a panoráma nem különben. A város főterén, a Piazza Grandén már nincsenek annyian, mint a corso alján.
A hatalmas teret XV. századi épületek veszik körül. A városháza tornyába nem mentünk fel, de a dómba bekukkantottunk. Hatalmas, de egyszerű, ahogyan kívülről is. Pont délben értünk oda, így működés közben láthattuk-hallhattuk a harang torony legnagyobb harangját. Úgy terveztük, hogy a délutánt semmittevéssel töltjük. Imádjuk a régi városokat, de az ember besokall egy idő után.
Montalcino- a borkóstolós
A Pienzába vezetőút mellett jelzett a Park4Night egy agriturismót. Be is fordultunk, de nem találtunk ott senkit. Kiírva az volt, hogy becsekkolni 17 órakor lehet, ki pedig 14-kor, de előzetesen be kell_jelentkezni. Nem volt kedvem telefonálgatni, időre be- és kijelentkezni, inkább mást kerestünk. Addigra már beleéltük magunkat az agroturismo-ba, legközelebb Montalcino mellett találtunk egy szimpatikusat. Igaz, hogy így kimaradt 1-2 város, amit beterveztünk, de nem gond, majd visszajövünk. Itt nincsenek nagy távolságok.
A Park4Nighton találtunk egy ingyenes helyet, a Croce di Mezzo borászat udvarán. Mikor megérkeztünk, néhány osztrák lakóautó már állt bent. Leparkoltunk, bementünk az üzletbe. Nagyon kedvesen fogadtak, mondták, hogy a parkolás ingyenes, az áram pénzbedobós, étterem a szomszéd farmon, ha pedig bort szeretnénk kóstolni, vagy vásárolni valamit, akkor este 7 ig vannak nyitva. Kaptunk az alkalmon, egy lazítós délutánt legjobb borozással tölteni. Gyorsan összedobtuk egy ebédet, majd felmentünk a teraszra és az őszi napfényben sütkérezve megkóstoltuk a ház 3 féle borát, többek között a világhírű Brunello di Montalcino-t.
Nem vagyok igazán vörösboros, de ez nagyon bejött. Vettünk is belőle, meg persze olivaolajat is, amit a borok között bruschettára locsolva kóstoltunk. Utána még körbejártuk a farmot, felfedeztük a medencét, és a jakuzzit, szaunát, megnéztük a szőlőskerteket, és azt, hogy az olivát hogyan szüretelik Ez egy tökéletes toszkán délután volt!
5. nap
A borászat udvarán nyugodt volt az éjszaka. Bár néhány vaddisznó szemmel láthatóan keresett valamit-talán szarvasgombát?-néhány méterre tőlünk. A szomszéd osztrák lakóautós nyitva hagyta a szennyvízleeresztőt, nem kis foltot hagyva maga mellett (persze lehetett volna véletlen is, de jó párszor elment mellette- biztosan észrevette, hogy habos víz folyik a kocsijából). Vajon otthon, Ausztriában is az udvarra engedi a szennyvizet?
Sant’ Antimo- a misztikus
Reggeli után a néhány kilométerre lévő Sant’ Antimo apátsághoz mentünk. A lakóautót 500m-re hagytuk a lakóautóknak kijelölt parkolóban, így volt alkalmunk távolról is megcsodálni a fehér mészkő templomot.
Ahogyan a délelőtti nap rásütött, sárgás színben pompázott az erdővel borított dombok előtt. A román stílusú templom történetét Nagy Károly Frank Birodalmáig vezetik vissza a helyiek. Az egyszerű fehér külső belül is folytatódik. A monumentális épület belsejében a mézszínű alabástromon játszik a beszűrődő fény, a hangszórókból gregorián ének hallatszik. Ámulva sétáljuk körbe a hatalmas teret és gondolatban Ken Folett katedrálisában járunk. A gyógynövényes kertben Bingeni Szent Hildegárd apátnőnek állítanak emléket. Az jutott eszembe, ha egy nő a XII. században gyógyítással, ne adj’ isten tudománnyal akart foglalkozni, akkor azt valószínűleg csak az egyház keretei között tehette. 🙁
Az apátság után Montalcinoba készültünk. A lakóautó parkolóba nem akartunk menni, mert a P4N szerint elég meredek és távol van a várostól, máshol meg nem lehet lakóval megállni. Így ezt most kihagytuk, majd visszajövünk, ha sikerült szert tennünk a régóta vágyott robogóra.
Pienza-Ingrid barátnőm kedvence
Pienza a következő állomás, a P4N-on kinézett parkoló a sportpálya mellett nem létezik, és mellesleg lakóautóval behajtani tilos. Minden más tele, így a temetőnél hagytuk a lakót. Egy sóderes gyalogút vezetett be a belvárosba innen, 10 perc alatt ott is voltunk.
Pieza a Val d’Orcia völggyel együtt a Világörökség része. A hajdani, Consignanónak nevezett város központját II. Pius pápa a reneszánsz idején teljesen átépítette, és a saját tiszteletére Pienzának nevezte át, csak úgy szerényen.
A főtéren megcsodáltuk a Dómot, a városházát, a Piccolomini palotát.
A sétálóutcában elég sokan mászkáltak. Az üzletek bort és pecorino sajtot kínáltak. Ezt a juhsajtot már ősidők óta készítik Pienza környékén, aminek hagyományát a betelepülő szárd pásztorok élesztették újra. A sajt különleges aromáját az adja,hogy a füveken kívül a birkák gyógynövényeket is legelnek. Pienza főutcája túlzottan turistás, de a kisebb utcákba letérve a kisváros bájosabb oldalát is megismertük.
A temető felé vezető úton visszafelé pedig ismét gyönyörködhettünk a kilátásban.
San Quirico d’Orcia- a “kopirájtos”
A következő állomásunk az estére tervezett megállóhelyünk, San Quirico d’Orcia lakó autó parkolója volt. Még reggel, Montalcino felől jőve láttunk egy jellegzetes, kerek ciprus csoportot. A Google helyi nevezetesség. ként jelölte. Nem álltunk meg fényképezni Később a városról olvasva kiderült, hogy levédették a tájképet, a város körül a cipruscsoportot is, csak jogdíj megfizetése fejében lehet felhasználni.
Este sötétedés előtt még sétáltunk egyet ebben a helyes kis városban.
Újból és újból rácsodálkozom, hogy apró kis településeken is mennyi-mennyi templom van. Persze itt érthető, hiszen a város virágzását annak köszönhette, hogy a Francia zarándokút keresztülhaladt rajta, ma is megtalálhatók a középkori templomok, fogadók épületei.
A város büszkesége a Collegiata, ami egy 5 éves mártír kisfiúnak, Szent Quiricusnak állít emléket. Sétánkat a Horti Leonini kertben fejeztük be, ami eredetileg a zarándokok és utazók menedékének épült, ma szoborpark (a fényes, modern szobroktól nem voltunk elájulva).
6. nap
Az éjszaka nyugodtan telt a San Quirico-i stellplatzon.
Reggel elindultunk péksüteményt vadászni. Előző este találtunk egy panificio-t, ami üres volt, így biztosak voltunk, hogy reggel friss pékárut kapunk. Na, ezzel a kenyérrel is ölni lehetett volna, olyan kemény volt, belül meg sótlan (később olvastam róla, hogy a toszkán kenyér hagyománytiszteletből sótlan). Egy biztos, Szabi a pék nem ide jár tanulni az olasz mesterektől. Szervizeltünk, majd nem egészen 10 perc múlva meg is érkeztünk Bagno Vignoni parkolójába.
Bagno Vignoni- a fürdős
A faluba nem lehet lakóautóval bemenni, szerencsére a külső parkoló még elég üres volt. Felfelé, a gyalogúton indultunk el a falu felé. Itt találkoztunk először Toszkánában magyar rendszámú autóval.A falu néhány házból áll csupán, az óriási főtéren pedig egy hatalmas termálmedence, amit a Mediciek építettek.
A vulkanikus kőzetről bugyog fel a kénes termálvíz. Ma már sajnos nem lehet itt fürödni, és egy modern, fényes szoborral is sikerült elcsúfítani a medencét. Elképzeltem, hogy hajdanán a gazdagok hogy múlatták itt az időt. Tudtak ezek a Mediciek élni, na!
A víz útját követve a falu szélén a római romokhoz értünk. Itt a víz már csak langyosan csordogál le a sziklákon. Lementünk a sziklák aljába, a víz ásványi anyag tartalma lerakódik a köveken, sódombot képezve.
Alul kis medencékben, tavacskában gyűlik össze a víz, a helyiek szabadstrandként használják. 23-25 fokos lehetett a víz, ilyenkor már hűvös, de nyáron nagyon klassz lehet megmártózni benne.
Civita di Bagnoregio- az ámulatba ejtő
A fürdőfalu után délre indultunk. Reménykedtünk benne, hogy a Bolsenai tónál lesz nyitva kemping. Vágytunk egy jó kis 10 perces hátveregetős zuhanyra, és a hajmosás is nagyon aktuális volt. Mivel még estig jócskán volt idő, Civita di Bagnoregio-t céloztuk meg. Ez ugyan Lazioban van, nem Toszkánában, de már nagyon régen szerettünk volna eljutni ide, néhány kilométer kiterítőt megért.
Ahogy az Orcia völgyét elhagytuk, úgy változott a táj is, a dombokat inkább erdők borították. Bagnoregioban a lakóautó parkolóban álltunk meg, rajtunk kívül senki sem volt ott. Megvettük a jegyet 3 órára (ennyi idő kell az oda-vissza útra, a mászkálásra a városban + ha be akarsz ülni valahová). Jó 20 perces séta után értük el a város szélét, ahol a szemünk előtt pompázott a Civita.
Pont úgy, ahogy már sokszor vágyakozva néztem a fényképeken. Lenyűgöző volt. A „haldokló város”. A XVI. századig virágzó város volt, akkor túlélt egy földrengést, de a város alapját adó tufaszikla megrepedt, több ház leomlott.
A szél és a talaj eróziója azóta is pusztítja a várost, a házak a város széléről olykor a mélybe zuhannak,így aztán nem csoda, hogy szinte elnéptelenedett. Mára már több macska lakja, mint ember.
Megközelíteni csak a gyalogos hídon lehet, az 5€/fő belépő díjat a város megóvására, újjáépítésére fordítják. Szerencsénk van, ezen a hétköznapi délutánon nincsenek sokan. A főkapun átlépve az ember úgy érzi, megérkezett az élő és lélegző középkorba.
A házakat gyönyörűen újítják fel, apró kis kávézók, boltok és éttermek várják a vendégeket. Virág mindenütt és persze macska. Jobban szeretem az olyan városokat, amelyek „nem turistásak”, de ez magával ragad, elbűvöl, elvarázsol.
Minden szegletét bebarangoljuk a városnak, rácsodálkozunk minden házra, sikátorra, az ezeréves olivaprésre, a tufába vájt pincékre. Letörölhetetlen, átszellemült mosollyal az arcunkon kutatjuk a város titkát.
Lehet, hogy az én kedvenc toszkán kisvárosom Lazioban van?
Bolsenában az összes kemping zárva van, így egy agroturismo mellett döntünk, ahol elég retró a fürdőszoba, de az álmom a 6 perces hátveretős, hajmosós zuhanyzásról teljesül. Olcsóbban is megússzuk, mint a kempinget (15€)
Este még sétálunk egyet a naplementében a tóparton. A hullámok hangja tengerparti érzést kölcsönöz.
Sajnos az internetem megint elment,és sehogy nem tudtam visszavarázsolni. Úgy felhúztam rajta magam, hogy nem tudtam elaludni, így sikerült befejeznem a Napsütötte Toszkána című könyvet (a film jobb volt).
3 Responses
Ezekben a lakóautó parkolókban lakókocsival is meg lehet állni?
Kedves Ágota! Ezeket a parkolókat úgy alakították ki, hogy lakóautók számára ideális, egy autó+lakókocsi szerelvény nem tud benne megállni.Talán Fontvieille parkolójában láttunk lakókocsit egyedül. Ha lakókocsival mennék, inkább kempingekben szállnék meg, és onnan csillagtúráznék. Az avignoni, a maubeci és a Bergerie kempingből a teljes utunk jól lefedhető, nem is kell sokat autózni.