Prága már régóta vágyott úticélunk volt, de sajnos a Covid miatt ez is – mint oly sok minden – kútba esett. A március 15-i hosszú hétvége alkalmasnak ígérkezett a pótlásra. Síelni nem volt kedvünk elmenni, a termál kempingek várhatóan teltházzal fognak üzemelni, így racionális döntésnek látszott, hogy olyan helyre menjünk, ahol most éppen nincsenek sokan. Az elszabadult üzemanyag árak miatt észszerűbb lett volna csak a Velencei tóig menni, no de egyszer élünk, meg különben is így mulat egy magyar úr (vagy úrhölgy). Teletankoltunk – ami máskor szót sem érdemel- de az esztelen benzin felhalmozás miatt most ez külön tortúra volt.
Az M1 autópálya fullon volt, a kamionok közül ki-kibújkálva próbáltuk elérni a határt. A hegyeshalmi autópályás határátkelőnél torlódást jeleztek, így a kis határátkelő felé kerültünk. Itt kb. 10 percig álltunk sorban, az útlevelünkre meg a green passra nem voltak kíváncsiak, de a lakóautóba benéztek a határőrök, ahogyan előttünk minden furgonba. Késő este volt, mikor Bécstől nem messze megérkeztünk Stockerauba, ahol kinéztünk egy ingyenes stellplatzot. Nem volt más rajtunk kívül, gyorsan leparkoltunk, és fél óra múlva már az igazak álmát aludtuk.
A parkoló egy wellness centrum mellett volt, áram nem, de wc és szennyvíz leeresztési lehetőség volt, valamint vízvétel néhány € fejében. Az éjszaka teljesen nyugodt és csendes volt, abszolút biztonságban éreztük magunkat. A helyet megjegyeztük, és ha legközelebb a Wachau környékén kirándulunk, mindenképpen számításba vesszük szálláslehetőségként.
Jöjjenek a cseh világörökségi helyszínek!
A szombati napra két várost tűztünk ki célul, no meg azt, hogy elérünk Prágába.
Telč
Az első úticél Telč városa volt, A határig az S3-as autóúton mentünk, onnantól pedig főúton. Morvaország dimbes-dombos tájain kanyarogtunk, nem ritkán 4-es kanyart jeleztek a táblák. Lassan haladunk, de élveztük a nézelődést. Mindenhol apró tavakat láttunk. Ha ránézünk a térképre, tele van kékkel pöttyözve. Természetesen Telč várost is tavak veszik körbe. A belváros környéki parkolók közül a P4-et választottuk, és milyen jól tettük! A parkoló végéből egy lépcsőn közvetlenül a belvárosba vezető hídhoz jutottunk.
A parkoló fizetős, szerencsére az automata 1€-t is elfogadott. Bajban lettünk volna különben, mert még nem volt apróban koronánk. Néhány perc séta után egyenesen a Fő térre érkeztünk, ahol a csodás gótikus és reneszánsz házsorok fogadtak, ami miatt Telč főtere felkerült az Unesco világörökség listájára. Ha nem parkolnának autók az utcán, akár a 16. században is érezhetnénk magunkat. A színes, árkádos házakat egyesével csodáltuk meg. Az épületekhez később hozzáépített, színes oromzatok és árkádok elbűvölő látványt nyújtottak.
Az árkádok alatt szerény kis üzletek kínálták a portékáikat. Ha valakinek ismerősnek tűnik a főtér valahonnan, az nem véletlen. A Mikszáth regényéből készül Fekete Város című filmsorozat egyes részeit itt forgatták. Az árkádok alatt sétálva eljutottunk a vízivárig, aminek az angol parkjában tettünk egy rövid sétát.
Bár a nap sütött, de nagyon hideg volt és fújt a szél. A tóban a kacsák boldogan fürdőztek, az sem zavarta őket, hogy a vékony jég, amit az éjszakai fagy lehelt a tóra, még nem olvadt el teljesen. Nekem még a kezemet is nehezemre esett kihúzni a zsebemből egy-két fénykép erejéig. Jól esett visszamenni a jó meleg lakóautóba. Bedobtunk néhány falat kekszet a kávé mellé, és indultunk tovább Kutna Horába. Jó ötlet volt, hogy nem autópályán mentünk, a kis falvakon, városokon áthaladva, nézelődve jobban élveztük az utat.
Kutna Hora
Kutna Horában először a külvárosban, Sedlecben,a Kaufland bevásárlóközpont parkolójában álltunk meg. A kb. 300m-re lévő info pontban megvettük a jegyeket. Először a Miasszonyunk katedrálist néztük meg.
Monumentális épület, érdekes volt a teljesen nyitott gyóntatószék, valamint az, hogy egy csigalépcsőn fel lehetett menni a padlásra és a karzatra. Mária oltáránál egy post it-re fel lehetett írni a kívánságodat és egy vázába bedobni, mondván: „aki kér, annak megadatik”. Nekem nagyon fontos kérésem volt, Atti meg nem élt a lehetőséggel, hogy lottó ötöst kérjen, így azt más vitte el. A gyertyagyújtást is modernizálták, 10 koronát bedobva egy ledes gyertya utánzat 15 percig égett. Kétségtelen, hogy van előnye, nem tűzveszélyes és környezetbarát, no de a hangulata!
A katedrálisból visszasétáltunk a temető közepén álló Csonttemplomba. Mindenképpen meg akartam nézni a 40-50 ezer ember csontjából készültek a bútorokat és dísztárgyakat. A Schwarzenberg család címerét , a piramisokat és a hatalmas csillárt mind-mind emberi csontok alkotják.
Tekinthetjük úgy is, hogy az emberi mulandóságnak állít emléket: „ Amik vagyunk, az leszel te is! Aki vagy, azok voltunk mi is egykor!”. De ott állva egyszerűen csak iszonyt éreztem. Nemcsak morbid, hanem valahogy megcsúfolása az emberi méltóságnak.
A belváros innen még messze volt gyalog, így kerestünk egy közelebbi parkolót. A 2-es főút mellett van egy buszparkoló , ahol lakóautók is megállhatnak. 100 korona 24 órára a parkolás. Automata nem volt, jegyszedő sem, egy helyi autóstól annyit sikerült megtudni, hogy most nem kell jegy. Így megnyugodva hagytuk ott a lakót és indultunk el a történelmi városközpontba, ami szintén a világörökség része.
A középkorban Kutna Hora második legnagyobb cseh város volt, köszönhetően annak, hogy ezüstöt találtak a területén. Pénzverdéi látták el ezüst érmékkel a cseh királyságot. Bár jelentősége mára már a múlté, az egykori gazdagság nyomát a mai napig őrzi a város, számtalan szebbnél szebb épületben gyönyörködhetünk. Először a Szent Jakab templom mellett álló Olasz udvarba kukkantottunk be, amely valaha pénzverdeként működött, ma múzeum. A Szent Borbála katedrális már messziről látszik, monumentális épület.
Mindenképpen megéri a 20 perces sétát. Gyönyörű a katedrális és elképesztő a kilátás a városra.
Irány Prága!
Visszafelé még benéztünk egy kebab bárba, és pótoltuk az elmaradt ebédet. Későre járt az idő, sötétedésre szerettünk volna Prágába érni. Jó órás út várt még ránk. Úgy döntöttünk, hogy a következő 2 napot a Dana Troja kempingben töltjük. Egyrészt mert jó a tömegközlekedés, másrészt mert nagy városokban jobban szeretjük, ha zárt és teljesen biztonságos helyen hagyhatjuk a lakóautót. A Google persze bevitt minket ismét a susnyásba. Figyelmen kívül hagytuk azt a lakóautós alaptörvényt, hogy „Zsákutcába nem megyünk “. A kempinget láttuk ugyan hátulról, de bemenni nem tudtuk a hátsó kapun, viszont majdnem kijönni sem. Végül a józan paraszti ész alapján megtaláltuk a bejáratot.
A tulaj nagyon kedves volt, gyorsan felvette az adatainkat, megmutatta mit hol találunk, hogyan jutunk el a városba és vissza. A 24 órás villamosjegyet is meg tudtuk a recepción venni készpénzért (kártyával a villamoson is lehet). A camping pass tartalmazott minden fontos infót: árakat, bejelentkezés idejét és továbbmaradás feltételeit, wi-fi kódot, elérhetőséget, közlekedést a városba. Nem emlékszem rá, hogy valaha is kemping recepción ilyen kimerítő tájékoztatást kaptam volna. Gratula érte!
Prágai várnegyed
Reggel 8-kor a recepció nyitásakor felvettem a megrendelt kifliket, majd kisétáltunk a sarokra, a 17- es villamos megállójába. 15 perc alatt elértük a várost, a Károly híd környékén szálltunk le róla. “Korán” reggel még kevesen voltak a városban, a Károly hídon is alig lézengett néhány ember.
Megcsodáltuk messziről a Hradzsint, azaz a várnegyedet. A hídon átsétálva a “Kisoldalra” elhaladtunk a Kampa sziget mellett, amit sokszor Prága Velencéjeként emlegetnek. Megcsodáltuk a Kisoldal régi házait, megkerestük a várba felvivő lépcsőket.
A Hradzsin térről egy biztonsági ellenőrzés után jutottunk a várba, a rendőrök kipakoltattak minden fémet a ruházatból és a hátizsákba is belenéztek. A séta ingyenes a várban, de ha be akarunk menni bárhová, ahhoz már jegy kell . Alap jegyet vettünk 250 koronáért. Először a több, mint 1100 éves, román stílusú Szent György bazilikát néztük meg.
Könnyen megtalálható, a fehér ikertornyai messziről látszanak. Ahhoz képest, hogy mennyi idős, egészen jól tartja magát. Innen az Arany utcácskába mentünk.
Kezdetben a pici házikók a várvédő íjászok lakhelyeként szolgáltak, később, amikor már nem volt szükség várvédőkre, mindenféle rendű és rangú emberek költöztek ide. A legenda szerint alkimisták éltek itt, akik az aranycsinálás rejtélyét kutatták, innen ered a neve. A házacskák nem nagyobbak, mint egy lakókocsi belseje, többükben régi berendezési tárgyakat láthatunk. Sőt, a padlásokon is végig lehet sétálni, ott fegyverkiállítás látható. Nyitvatartási időn kívül be lehet menni jegy nélkül is, de akkor a színes házikók zárva vannak. Ez volt kedvenc helyünk Prágában.
Az utca végén van a Daliborka torony, amely börtönként funkcionált. Most is látható még néhány kínzóeszköz és egy cella. A belépővel meg lehetett nézni a Régi Palotát is, ahol már több csoporttal- köztük magyarokkal-találkoztunk.
A Szent Vitus székesegyház maradt utoljára. Ide csak 12 után lehetett bemenni-gondolom a misék miatt- de már fél órával előtte hosszú sor kígyózott. Nem volt kedvünk sorban állni, így a cseh királyok koronázó templomát csak kívülről csodáltuk meg.
Prága óvárosa
A vártól pár perc sétára volt a 22-es villamos megállója. Villamossal mentünk el a Quadro bevásárlóközpontig, ahol Franz Kafka szobra áll.
A különlegessége, hogy mozog, és mindig más irányba néz. Innen a Vencel térre sétáltunk, amely nagy történelmi időknek volt tanúja.
Innen útba ejtettük a gótikus Lőpor tornyot, majd az Óváros Tér felé indultunk, hogy a régi városháza homlokzatán található csillagászati óra, az Orloj mellett várakozó tömeghez csatlakozzunk.
Minden egész órakor a 12 apostol játéka köszönti a látogatókat. Bóklásztunk egy kicsit még a tér körül, a Tyn templomnál és ebéd helyett egy kürtöskalácsba töltött fagyit ettünk.
Kellemesen elfáradtunk, így a régi zsidó temetőt és a zsinagógákat már kihagytuk.
Troja városrész
A 17-es villamossal visszamentünk a kempingbe. Gyönyörűen és melegen sütött a nap, így egy órácskára ki tudtunk ülni a lakó elé napozni.
Miután megpihentünk, a kempingtől mintegy 20 perc sétára lévő Troja kastélyhoz indultunk. Közben elhaladtunk jó néhány kemping mellett, volt ami zárva volt, de néhányban voltak lakóautók. Elég nagy volt a forgalom a környéken, az állatkert sok látogatót vonzott ezen a szép tavaszi vasárnapon. A Troja kastély a nevét onnan kapta, hogy a lépcsőjét Homérosz Iliászának jelenetei díszítik. Később a kastély után az egész városrészre átragadt a név.
Sétáltunk egy kicsit a kastély kertjében, majd al Moldva parton, ami tele volt futókkal, bringásokkal, sétáló családokkal.
Sötétedésre értünk vissza a kempingbe, jól elfáradva, nem kellett álomba ringatni egyikünket sem.
Reggel szervizelés után elbúcsúztunk a kempingtől és dél felé vettük az irányt. A prágai elkerülő út alagútban megy, így nem sokat láttunk a városból kifelé menet. A 4-es út egy rövid szakasza autópálya, de mi ezt kihagytuk. Nem siettünk nagyon, legalább láttunk valamit az országból is. Nagyon szép helyeken vitt az út. Láttunk bájos kisvárosokat, befagyott apró tavakat a falvakban és azon kívül is. Sokszor 5 számjegyű utakon mentünk, ahol a terelővonal ritkaságszámba ment. A keskeny utak alázatra, toleranciára és együttműködésre tanítják az embert. Mindegy, hogy kié a nagyobb vagy gyorsabb autó. Csak akkor tudunk elmenni egymás mellett, ha lassítunk, lehúzódunk és segítjük egymást. Sokszor százéves fasorok között vitt az út, máskor sűrű, vadregényes fenyvesben, aztán szürke szántóföldek mellett. Mígnem nagysokára egy hihetetlenül keskeny úton elértünk Holašovice faluba.
Holašovice
Ami nekünk Hollókő, az a cseheknek Holašovice. A parkoló a falu szélén fizetős, lakóautóknak elég borsos áron, 200 korona 2 órára (ennyi a minimum). Rajtunk kívül 2 pár lézengett még a faluban, majd májustól nyitnak, akkortól látogatható a skanzen.
De bennünket ez nem zavart, egyenként csodáltuk végig az 1800-as években épül “parasztbarokk” házakat. Tökéletes képet kaptunk, hogy milyen lehetett egy tipikus cseh falu 150 éve.
Český Krumlov
Innen már szinte csak egy ugrás volt Český Krumlov. A lakóautóknak kijelölt parkolóban állunk, a többinél tiltó tábla van. Bár a WC most még zárva volt, úgy gondoltuk, hogy itt töltjük az éjszakát.
Nem először jártunk itt, de annyira elbűvölő a város, hogy nem tudjuk megunni. Azt hiszem néhány évvel ezelőtt itt szerettem bele a régi városokba.
A gyönyörű színes házak olyanok, mintha mesebeli utcán sétálnánk. Cseppet sem lepődtem volna meg, ha a kapuból egy varázsló lép ki vagy éppen egy vasorrú bába macskával a vállán.
Először is kerestünk egy éttermet, mert a gyomrunk szerint elmúlt dél, és különben sem mehetünk úgy haza, hogy a sör és a knédli kimarad. Utolsó tapasztalataink szerint a Moldva bal partján olcsóbbak az éttermek és a sör. Bár most a legtöbb hely zárva volt, és néhány magyar csoporton kívül alig volt turista a városban, ráakadtunk arra az étteremre, aminek a teraszán néhány éve isteni csülköt ettünk. Most inkább a belső helységet választottuk, és nagyon megörültünk, hogy a menüben pont sonkát káposztával és knédlivel kínáltak. Isteni volt!
A desszertet már a főtéren, fagyi formájában fogyasztottuk el. Itt is, ahogy Prágában is több helyen, kint volt a főtéren a kék sárga ukrán zászló, szolidáris üzenetekkel.
Mivel nem volt tömeg, nagy lelkesen jártunk be a városka minden utcáját.
A várat hagytuk ki egyedül, legutóbb nem voltunk elájulva a kiállításától. Kicsit hiányoztak a Moldván lecsorgó kajakosok, kenusok, akik nyáron a város képéhez elmaradhatatlanok. Ugyanakkor jó volt így a turistás nyüzsgés nélkül sétálni.
A lakóhoz fél 5 körül értünk vissza. Mivel a sör hatása már elmúlt, úgy döntöttünk, hogy még fiatal az idő, elindulunk még aznap Ausztria felé. Vettünk még néhány doboz sört (a fiúknak csoki helyett) és a maradék koronáért gázolajat. Életünk legdrágább, 800Ft/l-es dízel vásárlása volt.
A 3 és 5 számjegyű utakon elhagytuk Csehországot és észrevétlenül értünk át Ausztriába. Itt bezzeg nem szívatnak az osztrák határőrök az ellenőrzéssel senkit (mint Hegyeshalomnál), nyomuk sem volt. Tényleg úttalan utakon mentünk, autót sem nagyon láttunk, olybá tűnt, mintha a szürkületbe vesző dombokon kihalt volna az élet. Lassan ránksötédedett, Krems városához közeledve megjelentek az autók, a fények, mégis csak van itt élet! Fél 8 körül érkeztünk meg a Duna partra, a Rossatzbach melletti lakóautó parkolóba.
A sorompó automatán nyílt, majd felhívtam a kiírt telefonszámot és megkaptuk a kódot a mosdóhoz. Egy rövid pillantást vetettünk még a csodásan kivilágított Dürnstein várromra, majd bekuckóztunk a lakóautóba. Másnap reggel 9 körül jött a tulaj, kifizettük a 13€-t a parkolásért, és megkaptuk az érmét, ami kifelé nyitja a sorompót. Sétáltunk egy nagyot a Duna parton és azt terveztük, hogy legközelebb, amikor melegebb lesz, mindenképpen eljövünk ide néhány napra a Wachauba, ami szintén világörökség. Hazafelé, amikor az első benzinkúton sorban álltunk, hogy az “olcsó” magyar gázolajból tudjunk tankolni, megállapítottak hogy a hosszú hétvége pillanatok alatt eltelt. És már várjuk a húsvétot, hogy újra menjünk, talán a Wachauba.
A kirándulás számokban:
4nap
1180 km
kemping: 1140 Korona
parkolás: 400 Korona +14€
étterem, fagyizás, sör:1700 Korona
útiköltség: kb 66.000Ft
villamos: 220 Korona
belépők: 820 Korona
Összesen: kb.140.000ft
Egy válasz