Ősz a Wachauban lakóautóval

A Wachau egy völgyszoros, amit a Duna vájt ki Melk és Krems városok között. A Világörökség része, nem véletlenül. A szőlő borította domboldalak, az ártéri erdők, a számos várrom és apátság, a bájos kisvárosok és az őket összekötő bicikliutak minden évszakban vonzzák a látogatókat.

Tavaly tavasszal, amikor Prágából jöttünk hazafelé és Rossatzbachban megálltunk egy éjszakára, eldöntöttük, hogy mindenképpen szeretnénk megnézni jobban ezt a tájat, de valahogy az alkalmas időjárás és a mi időbeosztásunk sosem találkozott. Idén ősszel viszont úgy tűnt, sikerül megvalósítani ezt a régen várt programot.

Kedden este jó későn sikerült elindulnunk, munka után. Gondolkoztunk rajta, hogy érdemes-e megvenni az osztrák autópálya matricát, de anélkül jó egy órával tovább tartott volna az út. Este sötétben, egy végigdolgozott nap után pedig egy óra is sokat számít, így megvettük.

Az első éjszakát Stockerau ingyenes lakóautó parkolójában töltöttük, másik három lakóautó társaságában, reggel pedig elindultunk a Wachauba.

November 1. szerda

Dürrnstein

Krems városa mellett csak elszaladtunk (majd visszafelé megnézzük !), Dürrstein előtt álltunk meg a Duna partján. A falutól messzebbi parkolót választottuk, amit nem bántunk meg.

Egyrészt mert ingyenes volt, másrészt meg így többet sétálhattunk a Duna-parton.

Szikrázott a napfény és az ősz ezer színben pompázott. Bármerre néztünk, csodát láttunk. A parkolótól egészen az óvárosig vitt a Duna-parti sétaút. Az egyik ház falán jelölték a Dunai árvizek magasságát. Az egyik legmagasabb a 2013-as volt.

Dürrnstein barokk templomának kék fehér tornya valószínűleg a Wachau egyik leggyakrabban fotózott jelképe.

A kisvárost mai is körbeveszi az ódon városfal. A szűk utcákon sétálva először az Ágoston rendi kolostor udvarára tévedünk be. A szelfi tükörnek a legtöbb turista nem tud ellenállni. Bár én kifejezetten utálom a szelfi műfaját, egy képet még én is elkattintok magunkról, úgyis ritkán készül rólunk közös kép.

Elsétálunk a falu végéig, hogy megcsodálhassuk a Duna egyik kanyarulatát, azután elindulunk a vár meghódítására.

A vár leghíresebb rabja Oroszlánszívű Richárd volt, akit a Szentföldről hazafelé fogtak el, majd minden idők legborsosabb váltságdíja fejében engedtek szabadon.

Két út visz fel a várba, felfelé a nehezebbet választjuk. Az út nagyon meredek, a lépcsőfokok pedig kényelmetlenül magasak. Sajnálom nagyon, hogy a nordic walking botom a lakóautóban maradt. A vár alatt megállunk még egy fénykép és néhány lélegzetvétel erejéig (a levegőm mindig hamar elfogy), majd odafentről csak bámuljuk a vidéket, nem találunk szavakat.

Lefelé a könnyebb utat választjuk, aki „térdes”, felfelé is érdemes azon jönni. A faluban már elég sok a látogató, megtelnek az éttermek, cukrászdák, parkolók. Minden a szőlő, a bor és a sárgabarack körül forog. Kézműves lekvárok, szörpök, párlatok kínálják magukat a kirakatokban, aranyáron.

Visszasétálunk a parkolóba, majd egy rövid ebéd után folytatjuk a völgyszorosban az utunkat. A domboldalakon sárgállanak a szőlőültetvények. A teraszos kialakításnak köszönhetően piramisokra emlékeztetnek a szőlőhegyek.

Spitz

A következő állomásunk Spitz falucska. Itt a Spar parkolóban állunk meg, az ünnep miatt zárva van az üzlet, nem zavarunk senkit.

A vasút alatt egy kis alagúton megyünk át, majd folytatjuk utunkat a régi faluközpont felé. Bájos házak szegélyezik utunkat, amíg elérjük a szőlőhegyet.

Érdekes, hogy bizonyos fajták még november elején a szőlőtőkén várják a szüret idejét. A temető felé közeledve egyre több emberrel találkozunk, sokan népviseletben. Jaj, néha annyira szívesen lennék osztrák menyecske drindlben. Hinterhaus várának romjait csak távolról nézzük meg, felmászni már nincs kedvünk.

A bájos házakat egyenként megcsodálva jutunk vissza a lakóautónkhoz.

Novemberben már korán sötétedik, igyekszünk még világosban megérkezni az éjszakázó helyünkre. Erre az estére Melket választottuk, ahol egy stellplatzon töltöttük az estét és az éjszakát. 10 € volt a parkolási díj 24 órára.  Jó, hogy időben megérkeztünk, hamar megtelt a parkoló, néhány lakóautónak már nem jutott hely.

November 2. csütörtök

Melk

A Melki apátságot nem volt nehéz megtalálnunk, ott volt felettünk.

Persze ahhoz, hogy feljussunk, még vagy 15 percet kellett sétálnunk a városban.

Megvettük a belépőjegyeket az apátságba (13€/fő), mindenképpen szerettük volna belülről is megnézni. Azon nem csodálkoztunk, hogy nincs magyar idegenvezetés, de sajnos audioguide sem volt, csak angolul. Ajánlottak 4,5 € fejében egy magyar nyelvű füzetet, amiben röviden le van írva a túra. Ez alapján jártuk végig az apátságot.

A császári szobáknál kezdtük, majd a márványtermen át a kilátó teraszhoz értünk. Innen csodálatos a kilátás Melk óvárosára és a Dunára. Az apátság könyvtár lenyűgöző, 100.000 kötetet őriznek itt, ebből közel 2000 kéziratot. A túra a templomban végződik, ami annyira díszes, hogy már túlzás.

Sajnos a tájékoztató könyvecske sokkal nagyobb hangsúlyt helyezett a vallásra és a spiritualitásra, semmint az átlagos látogatót érintő információkra. És tette mindezt olyan barokkos körmondatokban, hogy megrögzött könyvmolyként is nehezemre esett időnként értelmezni. Néha bele-belehallgattunk az angol nyelvű csoportok idegenvezetésébe. Fényképeket sajnos nem lehetett készíteni (bár ez a kínai turistákat nem igazán érdekelte, mindent is lefényképeztek). Érdekes volt látni egy ilyen hatalmas kolostort. A több, mint 500 helyiségből álló épületegyüttest nem könnyű fenntartani, ma már inkább a turizmus jelenti a bevételük fő forrását. Mindemellett nem éreztünk nagy késztetést, hogy a többi környékbeli apátságot is meglátogassuk.

Artstetten

Melkből a nem túl távoli Artstettenbe indultunk. A kastély feletti 4-es parkolóban álltunk meg, rajtunk kívül nem volt ott senki. Mivel úgy gondoltuk, az erdő szélén nem zavarunk senkit, így kint sütöttük meg az ebédünket.

A parkolóból egy kitáblázott ösvény vezetett a kastélyhoz, ami valaha Ferenc József császár unokaöccse, Ferenc Ferdinánd trónörökös egyik kedvenc helye volt, majd a Szarajevói merénylet után végső nyughelye lett.

A Kastély egy mesebeli parkban található, kilátással a környező dobokra és a Dunára. A zöldes hagymakupolákkal fedett tornyokat messziről látni. A pénztárnál (mint később rájöttünk) Ferenc Ferdinánd dédunokája, Anita von Hohenberg hercegnő álldogált. Ő újíttatta fel a kastélyt és alapított benne múzeumot.

A belépőjegy (13,4€/fő) mellé kaptunk egy 3 oldalas magyar nyelvű tájékoztatót, ami végigvezetett bennünket a kiállításon. Összehasonlíthatatlanul jobban élveztük ezt a látogatást, mint délelőtt a Melki apátságot. A kiállítás annak az autónak a másolatával kezdődött, amit Ferenc Ferdinánd a szarajevói merényletkor használt.

Érdekes volt látni a “Nagy Ausztria” térképét. Mintha nekünk is lenne hasonló.

Bepillantást kaptunk Ferenc Ferdinánd gyermekkorába, katonai pályafutásába, vadász-szenvedélyébe.

Rangon aluli szerelmi házassága miatt gyermeki nem örökölhették a trónt és a Habsburg nevet sem. Életének az I. világháborút kirobbantó Szarajevói merénylet vetett véget. A látogatást a templomban és a kriptában fejeztük be. Nem is emlékszem, mikor volt utoljára, hogy ennyire élveztem egy kiállítást.

Bár a kastély parkolója tökéletesen alkalmas lett volna éjszakázásra, nagyobb kerülővel elindultunk Sankt Pölten felé. Kirchberg an der Pielach ingyenes parkolóját néztük ki éjszakára. Az odavezető út varázslatos volt. A hegyek között kanyargó utat bájos farmok övezték, az erdők zöldje, sárgája, vöröse lilája a lemenő nap fényében fürdőzött. Mire Kirchbergbe értünk, már kezdett sötétedni, a 2 parkolóhelyből sikerült a másodikat megcsípnünk. Sajnáltuk, hogy a faluban nem sikerült körülnéznünk. A vasútállomás melletti stellplatz viszonylag nyugodt volt éjszaka. Késő estig jöttek-mentek a buszok, de aztán csak az eső kopogását hallottuk.

November 3. péntek

Reggel szakadt az eső, így a délelőttöt mozizással töltöttük. Biztos ami biztos alapon rácsatlakoztunk az áramra is( 1€/ 4óra), a napelemeink ilyen esőben használhatatlanok.

Sankt Pölten

Kora délutánra ígértek egy kis szünetet az esőben, megcéloztuk St. Pöltent. A vasút melletti parkolóban találtunk helyet, ahonnan jó 20 perc séta a belváros. Vízálló cipőt és dzsekit vettünk fel, bár éppen nem esett, de be volt borulva és fújt a szél. Bementünk a belvárosba, de valahogy nem sikerült ráhangolódnunk.

Igaz, hogy sötét és szürke volt minden, majd még az eső is lekezdett szemetelni. A kötelező Főtér, Bazilika, sétáló utca megtekintés után visszafordultunk.

Az idő csak rosszabb lett, a 6 fokos szakadó eső kifejezetten nem esett jól. Bementünk a Lidlbe, hátha csillapodik kicsit, de nem lett jobb. Megkönnyebbülve értünk vissza a jó meleg lakóautóba. Nem akartunk a városban maradni, így a közeli Herzogenburg ingyenes lakóautó parkolójába mentünk. Itt is vételeztünk áramot (1€/2kW) és folytattuk a filmnézést.

November 4. szombat

Ahogy azt ígérték, reggelre elállt az eső, folytattuk az utunkat vissza a Wachauba. A völgyszoros keleti kapuját, Krems városát akartuk megnézni.

Krems an der Donau

A Park4Nigh-on talált parkolók tele voltak, így a vasút külső oldalánál hagytuk az autónkat. Ez hétköznap „Kurzpark” zóna, csak 90 percet lehet várakozni, de szombat lévén bátran otthagytuk a lakóautót hosszabb időre is. Besétáltunk az óvárosba, Krems városka igazán elbűvölő. A sétálóutca tele volt emberekkel, a kávézók terasza megtelt, forralt boroztak, kávéztak, söröztek (ilyen hidegben, brr…) az emberek vagy éppen sült gesztenyéért álltak sorban.

A piac is tele volt. Főleg zöldségeket, húsárút és kézműves péksüteményeket, kenyereket lehetett kapni. Na meg bort. Bár bort kóstolni csábító lett volna, de még autózni akartunk, így lemondtunk róla.

Inkább felmásztunk a piarista templomhoz a fedett lépcsőkön.

Visszafelé ismét a piacon kötöttünk ki, egyre több ember álldogált borospohárral a kezében, és egyre emelkedettebb lett a hangulat.

Bejártuk az óváros majd minden utcácskáját, majd a Krems folyó partján sétáltunk még egy kicsit.

Varázslatos ez a kisváros, ha erre jártok, mindenképpen érdemes útba ejteni.

Kittenberger élménykert

Délutánra olyan programot kerestünk, ami nem városnézés, nem vár és nem apátság. A Kittenberger Élménykertet néztük ki, főleg azért, mert reménykedtünk benne, hogy a parkolója alkalmas arra, hogy egy gyors ebédet összedobjunk (még mindig nem szeretjük a kaja szagot bent). Nos, a lakóautó parkolóban egy bécsi rendszámú fekete, hárombetűs autó állt (nem, nem KIA), aki úgy gondolta, hogy nem autózik további 50 métert, ha a bejárathoz ez közelebb van (ehhez hasonló itthon is megesik 😉) Így aztán a személyautó parkolóban kerestünk helyet. Mivel hatalmas a parkoló és ahhoz képest nem voltak sokan, a parkoló leghátsó részében sikerült elbújnunk. Ebéd után pedig bevetettünk magunkat az élménykertbe.

Éppen 1+1 ingyen jegy akciót hirdettek a Facebookon, erre hivatkozva a pénztárnál csak 10,5€-t fizettünk a két belépőért. Ahhoz, hogy az élménykertet elérjük, át kellet verekednünk magunkat a kertészeti árudán és az éttermen, ahol nem kevesen voltak. Az élménykertet a Kittenberger család közel 40 éve építi, fejleszteni. Nagyon sokféle tematikus kert fonódik egymásba, köztük játszóterek. A legtöbb látogató kisgyermekes család volt, akik önfeledten élvezték a játszóteret, csúszdákat, mászóvárat, fa golyó gurítást, pónifogatot.

Az igazi attrakció november 11-én kezdődik, amikor adventi fényekbe öltözik az egész kert. Most lázasan készítették még a díszítéseket, ültették a karácsonyfákat. Ha valaki erre téved a karácsony előtti időszakban, semmiképpen ne hagyja ki.

A hideg idő ellenére mi is önfeledten sétáltunk egyik kertből a másikba.

Különösen jópofa volt a domb, amelyre csigavonalban vitt fel, illetve le két út. Az egyik mentén zöldségfélék voltak ültetve ABC sorrendben, a másik út pedig gyógynövények között vitt. Itt a hatásuk szerint voltak ültetve, kezdve a pattanásos bőr kezelésére szolgáló gyógynövényektől az ízületi problémákra valókon át a nyugtatókig miden.

Ha valaki az önfeledt gyönyörködésen kívül ötleteket szeretne gyűjteni a saját kertjéhez, számos inspirációt talál (és persze kifelé megveheti a szükséges növényeket és kertdíszeket egyaránt).

A kerti törpéknek külön labirintusa volt, amit a kicsik örömmel fedeztek fel. A kíváncsi gyerekszemek elől, felnőtt magasságú palánk mögé rejtették a 18+-os pajzán törpéket.

És persze kerti tó, csobogó, kiülő, pad minden mennyiségben. Egy- két kertet otthon is el tudtam volna képzelni, csak lenne, aki megcsinálná…

Feltöltődve és kissé átfázva indultunk el, mert már sötétedett. Elhagytuk a Wachaut és estére ismét Stockerauban parkoltunk le. Azt a francia lakóautót, amely mellett 4 napja is aludtunk, pont ugyanolyan állapotban találtuk, mint előtte 4 nappal. Ablakok hátul lehúzva, de elöl és a szélvédőn nem, lépcső kint, bringatartó lehajtva, mintha épp csak elmentek volna egy rövid biciklitúrára. De semmi mozgás. Fura..

Éjszaka ismét nekikezdett az eső, és a hazafelé utunkat is többé-kevésbé végigkísérte.

Nagyon élveztük a Wachaui kirándulást. Nincs messze a határtól, sok látnivaló van, a természet pedig gyönyörű. Legközelebb bringát is kellene hozni.

Költségek 2 főre, 5 éjszakára:

• 67.8€ belépőjegyek
• 10€ parkolás stellplatzon
• 2€ elektromos áram
• 1€ WC
• + élelmiszer és üzemanyag (szerencsére közel van a határhoz)

Megéri, ugye?