A 30. házassági évfordulónkat készültük megünnepelni (te jó ég!). Ehhez már kijár egy igazi romantikus hétvége. Más elmenne Velencébe, esetleg egy kényeztető wellness szállodába vagy gourmet vacsorára valami felkapott étterembe. Mi nem annyira szeretjük Velencét, szállodába sem járunk, és a fine dining éttermekben sincs törzshelyünk. Szóval, úgy ünnepeltük az együtt töltött 3 évtizedünket, ahogy a hétköznapjainkat: elmentünk lakóautózni. Abban biztos voltam, hogy Ausztriába fogunk menni. Mindketten imádjuk a hegyeket, és bevallom, amikor Ausztriában vagyok, gyakran azt érzem, hogy a hajdani monarchia rossz oldalára születtem. Kezdetben Salzburg volt a terv, de oda végig esőt jósoltak. Megnéztük, hogy hol lesz elfogadható idő és Semmering mellett döntöttünk.
Péntek délután indultunk el, otthon napok óta hőség volt. Én csak Fertődig akartam menni, de Atti azt mondta, hogy hőgutát kapunk a parkolóban, annyira meleg lesz. Menjünk inkább fel a hegyekig. A Semmering környékére terveztünk menni, így a Kapelleni stellplatzot választottuk.
Az esőnek csak a szélét kaptuk el. Már jócskán besötétedett, amikor megérkeztünk, de még így is nagyon hangulatos volt a parkoló. Egy hajdani vasútállomás mellett alakították ki, mögötte megy a bicikliút és több túraútvonal.
1. nap
Rajtunk kívül egy osztrák lakóautó állt bent. Mivel a napunk nagyon-nagyon korán kezdődött, hamar nyugovóra tértünk. Másnap negyed a szomszéd házaspár kedvesen tájékoztatott bennünket, hol találunk a faluban wc-t. Egy rendezett, kultúrát mosdó volt a tűzoltóság épületének oldalában, ingyenesen. Én nem értem, hogy Magyarországon az önkormányzatok miért képtelenek egy ilyet fenntartani.
Semmering
A mai napra a Semmeringi vasutat terveztük be.
1848-ban, a forradalom idején kezdték építeni. Az iparosodásnak köszönhetően Bécs városa tele volt munkanélküliekkel. Hogy minél kevesebb problémát okozzanak, gyorsan kiadták a vasútépítési engedélyt, egyszerre több helyen elkezdve a munkákat. 30.000 ember dolgozott a vasútépítésen és mindössze 6 év alatt készült el. Ma a Gloggnitz és Mürzzuschlag közötti részen még mindig a hajdani alagutakon és völgyhidakon jár a vonat.
Jó program az élményvonatozás, de a érdemes a vasutat „kívülről” is megnézni. Mi is azt terveztük, hogy a vasutat kísérő túraútvonal, a Bahnwanderweg Semmering és Breitenstein közötti szakaszát bejárjuk. Egyik vasútállomás közelében sem találtam alkalmas parkolót, így a Hirschenkogel sípálya parkolójában álltunk meg.
A Bergfexen találtam egy alkalmasnak látszó túraútvonalat, azt követtük. Lementünk a Semmering vasútállomásig, majd fölötte folytattuk az utunkat. Furcsa volt, hogy nem láttunk sárga jelzést, de bíztam a túra leírásban (nem kellett volna). Nagyon szép régi villák mellett vitt az utunk. Semmering a vasútnak hála Bécsből jól megközelíthető volt, így a tehetős bécsiek szebbnél szebb nyaralókat építtettek a19-20. században.
Amikor jobbra le kellett volna kanyarodnunk, egy felirattal találkoztunk, ami arra kért, hogy ne kövessük a navigációt a kertjén keresztül, majd elmagyarázta, hogy hogyan jutunk el a 20 schillinges kilátóig. Követtük a magyarázatot, majd később a sárga útjelző táblák is visszatértek.
A 20 schillinges kilátóról valóban gyönyörű látvány tárul a világ első hegyi vasútjára. A kilátó a nevét onnan kapta, hogy korábban ez a látkép volt a 20 schillinges bankjegyre nyomtatva. A vonatok gyakran jártak, így láthattuk, ahogy a hegyoldalban viaduktról alagútba, alagútból viaduktra kígyóztak.
A kilátó után még felmásztunk a Wolfsbergkogel csúcsra, de a gaztól nem lehetett látni semmit. Ha valaki szeretné végigjárni, érdemes a Semmeringi vasútállomás fölött közvetlenül rámenni a sárga táblákkal jelzett útra, akkor nem marad ki a túra első része és a Doppelreiterkogel, mint nekünk.
Utunkat innen már a Breitenstein vasútállomást jelző táblákat követve folytattuk.
Egy darabig erdős részen mentünk és a vonatnak csak a hangját hallottuk. Majd egyszer csak megláttuk a Fleischmann viaduktot.
Monumentális építmény, az ember egész picinek érzi magát alatta.
Innen az út a vasút felett vitt, az erdei ösvényen a fák kiálló gyökerei szolgáltak lépcsőül.
Folytattak az utunkat a Kalte Rinne viaduktig, ami még hatalmasabb volt, egyik felét éppen renoválták.
A Kalle Rinne csúcsára is fel lehetett volna mászni, de valahogy nem kívántam. Eljutottunk Breitensteinbe, ahol még egy meredek kaptató várt ránk a vasútállomásig.
Breitensteinben csak ritkán állnak meg a vonatok, így egy órát várnunk kellett a visszaindulása. Kerestünk egy árnyékos padot, pótoltuk az elhasznált energiát és megvettem online a vonatjegyünket. Csak amikor a peronra értünk vettem észre, hogy volt jegyautomata is. A visszafelé utat mindössze 8 perc alatt tette meg a vonat, és bár nagyon szép volt a táj, közel sem volt annyival látványos , mint gyalog. A rövid vonatút után még fel kellett caplatnunk a sípálya parkolójához, így kb 12 km-re jött ki a túra.
Mellettünk egy kis furgon parkolt, a tulaj kipakolva, napelemek, naptető, szólt a zene a hangszóróból. Persze magyar volt a lelkem, én pedig csendben szégyenkeztem és arra gondoltam, hogy miért csodálkozunk, hogy a lakóautókat egyre több helyről tiltják ki.
A sípálya parkoló nagyon megtelt, úgy döntöttünk, hogy visszamegyünk Kapellenbe, a stellplatzra, nagyon bejött nekünk.
Amíg a zuhanyzáshoz melegedett a víz, összeütöttünk egy gyors késői ebédet. Kis ejtőzés után még sétálunk egyet a bájos kis faluban, amelynek a hátterét a Rax biztosítja . Az éjszakát 4 másik lakó autó társaságában töltöttük, nagy nyugalomban. Reggel tettünk egy rövid egészségügyi sétát a tűzoltóságig, pont hajtották ki a teheneket legelni. De régen láttam már ilyet!
2. nap
Eisenerz
A mai napra Eisenerz meglátogatását terveztük. Még este foglaltam 11 órára belépőjegyeket az ércbányába. A lakóautóval Eisenerz ingyenes stellplatzán álltunk meg.
Az Erzberg bánya látogatóközpontja 800 méterre van innen. Útközben még kerültünk a kisváros fele.
Pont kezdődött a mise és drindlbe és bőrgatyába öltözött helyiek igyekeztek a templomba. Olyan jó volt látni, hogy így tartják a hagyományokat. Persze, titokban mindig is szerettem volna drindlt viselni.
Az Erzberg bánya látogatóközpontjában átvettük a jegyeinket. Az első programunk egy órás utazás volt a bányába Haulyval.
Ez a világ legnagyobb taxija, 64 főt képes szállítani, mintegy 700 lóerős, és a születési neve Komatsu.
A világ legnagyobb külszíni vasérc bányája már messziről is monumentális látvány, de így közelről, a „piramis” oldalán utazva egyszerűen elképesztő.
Bár vasárnap volt, de a bányában a munka nem állt meg, közelről nézhettük, hogyan termelik ki és szállítják a vasércet. A böhöm nagy járgányok magabiztosan mászkáltak a szintek között, sőt a főútvonalakon átálltak elektromos üzemmódra (jóval olcsóbb, mint óránként 50 liter gázolajt elégetni). Áramszedőikkel “becsekkoltak” a trolikéhoz hasonló vezetékrendszerre, mindezt menet közben.
A Hauly túra után busszal visszavittek bennünket a régi bányához. A föld alatti tárnába kisvasúton mentünk be. A felhagyott tárnákban “show”- bányát alakítottak ki. Bemutatták a korabeli bányászok életkörülményeit, a régen használt bányászati módszereket és gépeket.
Mindezt hanghatásokkal és látványelemekkel. Odalent rettentően hideg volt, azt gondoltuk, hogy egy meleg pulcsi elég, de nem. Átfagyva jöttük ki, és kifejezetten élveztük a napsütést.
A 3 órás bányalátogatás után még sétáltunk a kisvárosban.
Bár augusztusi vasárnap volt, a város teljesen kihalt volt. Sem éttermet, sem kávézót nem találtunk nyitva az óvárosban. A 14-15. században épült házak között sétálgattunk még egy darabig, de az éhség visszavitt a lakóautónkhoz.
Úgy döntöttünk, hogy a házassági érfordulós vacsoránkat 1 nappal előbbre hozzuk, mert hétfő délutánra már nagy esőket mondtak. Az Eisenerzi stellplatz nem volt a kiülős-sütögetős programra a legalkalmasabb. Körbenéztünk a P4N-on, és a Zeltweg melletti 50+ kemping mellett döntöttünk.
Korábban az egyik kempinges csoportban nagy indulatokat váltott ki a gyerekmentes kemping intézménye. Mivel ez a kemping is olyan volt, gondoltuk, kipróbáljuk. A kempingről részletes beszámolót itt olvashattok. Kiültünk sütögetni, és egy egyszerű, de finom vacsorával és pezsgővel ünnepeltük meg a közös 30 évünket. Megállapodtunk, hogy a következő 30-at is együtt töltjük, aztán majd meglátjuk…
3. Nap
Judenburg
Hajnalban esett az eső, de reggelre kissé borús, de kellemes kirándulóidő fogadott. Reggelit már a Judenburgi Billából vadásztunk, majd a Mura parti parkolóban letelepedtünk. A környék nem volt szép, de legalább elég ronda volt, viszont ingyenes és közel a belvároshoz. Naná, hogy lépcsőkön kellett felmászni. Sajnos a Puck múzeum csak délután nyitott ki, így azt kihagytuk. Az óváros nyomokban emlékeztetett a Velencei időkre, amikor Judenburg fontos kereskedelmi központ volt.
A kis utcákat hamar bejártuk. A harangtoronyba is felmentünk. 280 lépcső visz fel a mintegy 20 emelet magasba. Lustaság fél egészség: inkább az üvegfalú lifttel felmentünk a 18. emeletre, onnan már csak egyet kellett felgyalogolni. 3€ /fő volt a fizetendő támogatás, de a kilátás megérte.
Nemcsak távolabbra lehetett ellátni, de a gangokra, tetőkertekre, teraszokra is rá lehetett látni. Az éttermek tetőre kivezetett szellőzőiből intenzív pecsenyeillat áradt. Visszasétálva a lakóautóhoz úgy gondoltuk, még egy város belefér ma.
Bruck an der Mur
Bruck an der Mur városnál a temető melletti parkolóban álltunk meg. A várost kis Graz-ként is emlegetik. A Mura partjára épült, ugyanúgy a város felett magasodik a hajdani erőd, az óratorony is ugyanúgy néz le a városra. Belőttük az óratorony irányát, és navigáció nélkül is simán odataláltunk.
Naná, hogy ide is egy csomó lépcsőn kellett felmászni (minden nap lábnap 😉). Maga a vár üres, egy tűzvész során elpusztult, de a kilátás megéri a felkapaszkodást.
Visszafelé egy másik lépcsősoron jöttünk le, és a főteret céloztuk meg. A kisváros méretéhez képest impozáns a város főtere. Jelentős a kovácsoltvas kút, valamint a barokk polgári ház.
A hatalmas téren játszótér, pihenőpadok és jó néhány terasz biztosítja a kellemes időtöltést minden korosztálynak.
Bruck után már kellően fáradtak voltunk ahhoz, hogy az esti helyünket megtaláljuk. Mivel éjszakára nagy esőket, viharokat jósolnak, olyan helyet kerestünk, ami aszfaltozott és nagy valószínűséggel nem fog elönteni bennünket a víz.
Neuberg
Neuberg mellett döntöttünk. Azt hiszem a stellplatz régebben betonos sportpálya lehetett. A 12€/éj árban a villany és a szerviz lehetőség is benne van. A parkoló mellett piknikasztal is van, így ki sem kellett pakolnunk a vacsorához, vagy inkább késői ebédhez.
Levezetésképpen kaja után még sétálunk egyet a kisvárosban (nem volt lépcső🙂).
A középkorban a ciszterci rend kolostort működtetett itt. A feloszlatott rend temploma lenyűgöző, a fény valami egészen különleges a templomban. A hajdani kolostor udvarán múzeum van, de nem látszott, hogy működne. Elsétáltunk az üvegmanufaktúra mellett is, városszerte számos alkotásuk megtalálható.
Menet közben még a lakóautóból láttam egy érdekes színes épületet, ami elsőre Hundertwasser műre hajazott. Sajnos a szálloda, ha működött is valaha, mára az enyészeté lett.
Ahogy a kisvárosban több bezárt fogadót, éttermet, boltot láttunk. Lehet, hogy a vidéki lassú haldoklása nem magyar specialitás? Az esti órákra esőt jósoltak ,mi pedig bekuckóztunk a lakóautónkba.
Az eső kitartóan esett másnap reggel is, és egész úton hazafelé. De mi boldogan tervezgettük már a következő 30 év lakóautós kirándulásait. Legközelebb, októberben irány Nápoly!
Költségek:
Stellplatz: 36€/3 éj
Kemping: 45 €
Vonat: 4,6€/2 fő
Erzberg bányalátogatás: 68€/2fő
Autópálya matrica: 9,9€
+ üzemanyag, élelmiszer
by Szilvia Berta