Május a rododendron virágzás ideje. Már jó régen elhatároztuk, hogy megnézzük. Mivel a különböző fajok egymás után bontják ki szirmaikat, a május közepe ideálisnak tűnt, hogy mind a lombhullató, mind az örökzöld fajokat teljes pompájukban csodáljuk meg.
Pénteken az utolsó „hómofiszos” napomat töltöttem, így viszonylag korán, már 3 körül el tudtunk indulni. Veszprémig az út kicsit unalmas volt, hisz nap, mint nap megteszem. Csak 6 óra után szerettünk volna a Jeli arborétumhoz érni, így kerestünk köztes célt.
Sitkei kápolna
A Sitkei kápolna is rajta volt a bakancslistánkon, ezért kerültünk egy kicsit. A kápolna mellett közvetlenül meg tudtunk állni, egy rövid földút visz fel. 2 lakóautó meg tud parkolni egymás mellett. Akár ottalvásra is jó lehet a hely, bár kissé lejtős, ékekre mindenképpen szükség van. A kápolnáról akkor halottam először, amikor Balázs Fecó gyűjtést szervezett a megmentésére.
A Sitke határában lévő domboldalon, a Kövesen 1871-ben épült a kis kápolna, 1991-ben sikerült újjá építeni és úgy tűnt, most is felújítás alatt van, részben fel van állványozva és a munkálatok nyomai látszanak. A kis kápolna előtere kőfallal van körülvéve, négy vasrácsos kapu védi, a két tornya csonka. Körbejárva a stációkat jelenítik meg a kőbe zárt képek. Sajnos zárva volt, a belsejét nem tudtuk megnézni. A piknikpad melletti információs táblán elolvastuk a történetét, majd néhányszor körbejárva még megcsodáltuk a kis kápolnát, mielőtt tovább indultunk.
Sárvár felé kerültünk, kíváncsiak voltunk, mi a helyzet arrafelé. A Thermál kemping elvileg már kinyitott, de nem láttunk nagy mozgást a környékén. A város is kissé élettelennek tűnt. A teraszokon néhányan üldögéltek, de nagyon feltűnő volt a turisták hiánya. Sehol egy német rendszám, csak az üres parkolóhelyek és majdnem kihalt utcák.
Ikervár felé mentünk tovább, ahol csak a kerítés mögé kukkantva vettettünk egy pillantást a kastélyra, ahol Batthyány Lajos töltötte gyerekkorát.
Jeli arborétum
Kám után a Jeli arborétum felé fordultunk. Pont zárás után, 6 óra körül értünk oda. Csak 1-2 autó jött velünk szembe, aminek kifejezetten örültünk, az út elég keskeny volt, a dömperünk mellett csak lehúzódva fért volna el egy szélesebb autó. Az eső szakadt, kerestünk egy helyet a parkolóban (nem volt nehéz dolgunk, csak egy autó maradt még ott). Ki sem dugtunk az orrunkat, inkább filmnézés mellett döntöttünk, bár néha alig hallottuk a lakóautó tetejét verő esőtől.
Ahogy besötétedett, az eső is elállt. A békák rákezdtek az esti traccspartijukra. Szentül meg vagyok győződve arról, hogy beszélgettek. Jó hallható volt, hogy az egyik mondott valamit, a másik pedig válaszolt, sőt néha többen is bekapcsolódtak. Amikor a rigó is megszólalt, hirtelen elhallgattak, mintha megijedtek volna, majd folytatták egészen addig, míg a rigók meg nem zavarták őket újra. Így ment egész este, én pedig a rigó-béka koncert alatt szépen álomba szenderültem.
Egy végtelenül békés, nyugodt éjszaka után korán ébredtünk. Kényelmesen össze tudtunk készülni 8 óráig, az arborétum nyitásáig. A nyitva tartási időben kulturált mosdó áll a látogatók rendelkezésére, de az Ambrózy sírkert felé sétálva pottyantós budit is lehet találni, éjjel-nappal nyitva 😉.
Fél 9 előtt már kezdtek szállingózni a látogatók, az első turista busz is megérkezett. Gyorsan megvettük a jegyünket (1500ft/fő), hogy még a tömeg előtt megérkezzünk. A mosóban hallottam a buszos csoport vezetőjétől, hogy előző szombaton 8000! látogató volt és napközben 2 órát kellett sorban állni a pénztárnál.
Varázskert
Belépve a Jeli Varázskertbe az ember szemét rögtön rabul ejtik a rododendronok. Színük a fehértől a sárgák, rózsaszínek különböző árnyalataitól a liláig, korallpirosig tündöklik. Az eső után harapnivalóan friss a levegő, mélyeket lélegzünk, hol fenyő illatát érezzük, hol az örökzöld rododendronok illata bódít, olykor a babérmeggy édes, buja illata kísér bennünket. Szín- és illatorgia a javából! Az ismeretlen katona sírja mellett elsétálva elérjük a Balkán majd Spanyolország erdeit. Az óriások erdején átsétálva megtaláljuk a lombkorona sétányt.
Közelről is meg tudjuk nézni az óriás fenyőket. A Kaponyás patak által létrehozott Missisippi völgy kis tavát körbekerüljük. A tó egyik felében mocsári ciprus és éger áztatja a lábát. „Éger lába vízbe ér, magja hóra hull”- így tanítják az erdészeknek.
A Hét forrás fölé emelt padlókon csúszkálunk tovább Japánig, ahol bevetjük magunkat a bambusz erdőbe.
A kilátónál már több emberrel találkozunk, de még könnyen feljutunk a tetejére.
Innen Kína és Kisázsia felé sétálunk tovább, majd rálelünk a Magnóliákra is. A Kaukázus ás Himalája erdei után elérjük a kerítést, így visszafordulunk. Egyre több ember jön felénk, egyre nagyobb csoportokban. Egy szemre70 körüli, jó karban lévő hölgy mondatfoszlányát kapom el: „2011-ben, mikor először mentem a Camino-ra, vettem egy bakancsot….” Ez igen! 60 körül belevágni a Camino-ba, ráadásul többször is! Minden elismerésem!
A kijárat felé igyekezve a rododendronokkal alátelepített fenyvesben kerestük a kisebb, eldugott ösvényeket, hogy a tömeget kikerüljük. Kiérve láttuk, hogy a befelé jövő autók hosszú sorokban állnak, szemmel láthatóan elfogytak a parkoló helyek és a jegypénztárnál és többszáz méteres a sor. Nagyon jó döntés volt, hogy reggel nyitásra jöttünk. A nagyon népszerű turistalátványosságnál rendszerint ezt a taktikát alkalmazzuk, így mire a nagy tömeg megérkezik, mi már „végeztünk”.
Még elsétáltunk az Ambrózy sírtkertbe. Útközben azon gondolkodom: mekkora elhivatottság kell ahhoz, hogy valaki olyan dolgot hozzon létre, amit csak a jövő generáció fog teljes pompában látni, ő maga sosem. Atti azt mondja, ez az erdészeknek természetes. Ők a nagyapjuk által ültetett fákat termelik ki és az unokáiknak ültetik a facsemetéket. Remélem Ambrózy-Migazzi István gróf „odafentről” látja és boldog, hogy az utókor megőrizte és továbbvitte az örökségét, a Jeli Varázskertet.
A parkolóból csak a sorban álló tömegen keresztülvágva tudtunk kimenni. Sajnos ilyenkor a legtöbb ember birka üzemmódba kapcsol. Nagyon féltem, hogy valaki véletlenül a lakóautónk alá lép. Éppen ekkor érkezett egy lakóautós „kolléga”. Valószínűleg nem talált parkolóhelyet és a tömeg is elriasztotta, mert kifelé menet a visszapillantó tükörben láttuk újra. Mondjuk én sem maradtam volna. Kifelé ismét kaptunk egy kis ízelítőt a magyar közlekedési kultúrából. A keskeny úton a legtöbben sem nem lassítottak, sem nem húzódtak le, hogy mi is elférjünk valahogy ☹
Mesteri termál kemping
A hétvége további részében előre megfontolt szándékkal elkövetett fürdés és lustálkodás következett. Mesteribe mentünk, hogy a hónapok óta tartó termál kemping elvonási tüneteinken kicsit enyhítsünk.
A recepción rögtön kérték a védettségi igazolványokat. A kemping nem volt tele, könnyen találtunk helyet. Összedobtunk egy gyors sülthús-sali ebédet, majd beleheveredtünk a termál medencébe. Miután szottyosra áztunk, úgy terveztük, hogy a délután további részét a lakó előtt ülve fröccsözgetéssel fogjuk tölteni, de az időjárás közbeszólt. Beborult, kellemetlen idő lett, később az eső is eleredt. De sebaj, az eltervezett lustálkodást is így maradéktalanul meg tudtuk valósítani. Mire besötétedett, az eső is elállt. A szomszéd dízel fűtésének diszkrét mormogása ringatott álomba bennünket.
Reggel ismét eleredt az eső. Különösebben nem zavart, csak egy reggeli pancsolást szerettünk volna még indulás előtt. Reggel korán még a külső, részben fedett medencében nem volt senki, egy kis ideig úgy éreztük, hogy saját fürdőnk van. Később beszélgettünk kicsit egy ajkai lakóautós párral, akikkel 2 hete is kereszteztük egymás útját.
A fürdés után már csak gyors pakolás maradt. A számla végösszege 5270Ft-ra rúgott, egy éjszakára, fürdővel nagyon barátságos ár. A Mesteri kemping továbbra is egyik kedvencünk marad, máskor is útba ejtjük 1-1 éjszakára jövet-menet.
by Szilvia Berta