Vpt-Camp- stellplatz Sopronban

Berta Szilvia

Berta Szilvia

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: email

Magyarországon a lakóautós társadalom általában kétféle szálláslehetőség közül választhat: vadkempingezik (bivakol) vagy beáll egy kempingbe. Nálunk sajnos a lakóautó parkolók (stellplatzok) ritkák, mint az a bizonyos fehér holló. Nyugat-Európában járva mi legszívesebben ilyen parkolókban állunk meg. Azért kedveljük, mert gyakran nyújt plusz szolgáltatást (áram, vízvétel, szennyvízürítés, esetleg mosdó), de olcsóbb és lényegesen rugalmasabb, mint egy kemping. Ezért is olvastuk nagy örömmel a nyáron, hogy Sopronban megnyílt egy 6 beállós lakóautó parkoló. És ha már a két ünnep közötti időszakban arrafelé terveztünk csavarogni, gondoltuk, teszteljük.

Megközelítés

A hely természetesen fent van a Park4Night-on is. Már előre részletes tájékoztatást kap a lakóautós, hogy mit kell tenni a foglaláshoz, de a Vpt-Camp honlapját meglátogatva lépésről lépésre végignavigálják az olvasót a teendőkön. Alapvetően 2 módon lehet igénybe venni a parkolót. Megérkezve a kapun található QR kódot leolvasva lehet jegyet venni vagy a honlapon előre helyet foglalva. Mi ez utóbbit választottuk. Nem kell semmi különös macerára gondolni. Menet közben, már az M85-ösön járva, érkezés előtt fél órával 2, azaz kettő perc alatt elintéztem mobiltelefonon. Kiválasztottam az érkezés és távozás dátumát, bepötyögtem a számlázási címünket, a rendszámunkat és a bankkártyánk adatait és már kész is volt. Választható volt, hogy most csak foglalok, és érkezés után fizetek az üzletben. Egyszerűbbnek tűnt az online fizetés, így nem kellett keresgélni ott helyben senkit és igazodni az üzlet nyitvatartásához. E- mailben kaptuk meg a visszaigazolást. Nagyon szimpatikus ez a rendszer, nem kell attól félni, hogy nem lesz hely és hiába autózunk el odáig, viszont egyszerű, nem kell ki-be jelentkezni, a fizetés sem lehetne ennél könnyebb. Normál esetben egy kódot kaptunk volna, amivel a kulcsot rejtő dobozt tudtuk volna kinyitni, de most arról tájékoztattak, hogy a kapu nyitva van, húzzuk csak el. 

Bejárat

A lakóautó parkoló mellett egy új (legalábbis számunkra) lámpás kereszteződést alakítottak ki, így ha a város felől érkezünk, az út bal oldalán fekvő stellplatzhoz nem tudunk bekanyarodni a záróvonal miatt. Sajnos ezt a Google Maps sem tudta. Megoldás: az utolsó autópálya lejárón jövünk le, vagy a kis utcákon “jobbra balra-balra-balra” kört megtéve szabályosan meg tudjuk közelíteni, vagy a záróvonalat átlépve kanyarodunk balra (sose tennénk ilyet).

A lakóautó parkoló

A parkoló kellemesen ki volt világítva, így este, esőben érkezve is tökéletesen eligazodtunk. A kavicsos parkolóban 6 helyet alakítottak ki, amit cserepes növényekkel jelöltek ki. A 7,4 méter hosszú lakóautónk pont befér, de sok hely nem marad mellette. Minden beállóhoz tartozik áramvételi lehetőség, bár nem CEE, hanem normál háztartási aljzattal. A parkoló díj tartalmazza az áram használatot is.

Szemétgyűjtő is van minden beállóhoz, a mosdó épület mellett pedig kommunális és szelektív hulladékgyűjtő is. A parkoló helyek tökéletesen szintezettek, nincs szükség ék használatára (ez még a legmenőbb kempingekben is csak ritkán sikerül!!!). 

A parkoló egy forgalmas út mellett fekszik, ezért napközben változó mértékben de folyamatosan van egy alapzaj. Mivel városi stellplatzról van szó, szerintem ez abszolút elfogadható és egyébként elviselhető. Éjjelre megszűnik a forgalom és nyugodtan lehet aludni.

Szolgáltatások

A cuki trabantos dekoráció mellett két fedett kiülő is van, meg egy tűzrakóhely. A hideg esős idő nem csábított bennünket a kipróbálásra, de jobb időben biztosan ott főztünk és ettünk volna (nem szeretek a lakóautóban főzni). 

Van szervizpont: szürkevíz és kémiai WC ürítésére is van lehetőség. Egyedülálló, hogy télen is működik a vízvételi lehetőség.

A konténerben egy kis szaniter blokk került kialakításra: zuhanyzó, WC és piszoár is van.

Nagyon pozitív élmény volt, hogy érkezéskor- anélkül, hogy számítottak volna ránk- a mosdóban temperáló fűtés volt. Az elektromos radiátorok 2-es fokozaton működtek, ami pont elég a WC használatához, kézmosáshoz. Zuhanyzás előtt pedig feltekertük a fűtést, nagyon kellemes meleg lett rövid idő alatt. A mosdónál nemcsak a tisztaságra ügyelnek, hanem a felszereltségre is. WC papír, kéztörlő papír, kéz- és WC ülőke fertőtlenítő, szappantartó mind feltöltve.

A konténer előtt kézfertőtlenítő állomás, kutyaitató és a télre tekintettel útszóró só is volt kihelyezve. Sőt, még egy főzőlapot is találtunk, ha valaki minimális felszereltséggel érkezik, akkor is tud ételt készíteni. Igazán mindenre gondoltak a működtetők!

Az ingyenes wifi jól működik, böngészésre és közösségi oldalakon szörfözésre tökéletesen alkalmas, másra nem használtuk. A honlapon kérik az etikus wifi és áram használatot. Jó volna, ha pontosan tudnák a vendégek, hogy mit jelent az “etikus”. Wifi esetében ezt azt jelenti, hogy nem nézek folyamatosan online filmet vagy azt,hogy egyáltalán nem nézek videót, csak böngészek? Az árammal csak fűteni nem lehet, vagy klímát használni sem (pl. nyáron nekünk ez kardinális kérdés)?

Az árak mind a honlapon, mind a mosdóban kifüggesztve megtalálhatók. Minél több időt tölt itt valaki, annál kedvezőbb az ár. A stellplatzról közvetlen átjárás van a cég üzletéhez. Ha kemping felszerelésre van szükség, csak átsétál az ember és megveszi.

Az árlista nemcsak a honlapon, hanem a mosdóban is ki van függesztve

2 házzal odébb van egy gáztöltő hely-a bolt mellett- ahol PB gázpalackot cserélnek vagy töltenek (sajnos propánt nem forgalmaznak).

Programlehetőségek

A környéken nagyon sok látnivaló van. Sopron önmagában is megér több napot. A lakóautó parkolótól kb. 20 perc kényelmes séta a belváros. Akinek ez megerőltető, van lehetőség e-bike bérlésre is, amivel a város távolabbi részét is felfedezhetjük, de a Fertő tó környéke is könnyen elérhető. 

Sopron esőben is szép

Sopron bájos óvárosban napokat lehet sétálni úgy, hogy mindig találunk valamit, amire rá lehet csodálkozni. Tavalyi élmény-beszámolónkban erről részletesebben olvashattok. A Lővérek pedig kimeríthetetlen forrást biztosítanak hosszabb-rövidebb kirándulásokhoz.

A Vpt-Camp nem csak akkor lesz jó szolgálatot, ha Sopron környékén kirándulunk, tökéletesen alkalmas tranzit szállásnak akkor is, ha Ausztriába menet szeretnénk megállni valahol egy éjszakára. Itt van a síszezon és Soprontól 1 órányira több pályát is találunk.

Itt a síszezon

Ez egy igazán szuper hely!

Összességében egy nagyon igényesen kivitelezett, remek lakóautó parkoló a Vpt-Camp, reális áron, ami hiánypótló Magyarországon. Reméljük, még több hasonló létesül majd a jövőben.

Nagyon jó lehetőség azoknak a lakóautósoknak, akiknek fontos a szervizlehetőség, esetleg nem rendelkeznek saját mosdóval, vagy lényeges, hogy egy jól felszerelt, biztonságos helyen éjszakázzanak. Mi nagyon szerettük ezt a stellplatzot és biztosan többször visszatérünk még. Te kipróbálnád?

Berta Szilvia

Berta Szilvia

Szenvedélyem a lakóautózás
Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: email
Megosztás itt: linkedin

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Hasonló cikkek

Berta Szilvia

Vpt-Camp- stellplatz Sopronban

Magyarországon nagyon ritka a lakóautó parkoló. Sopronban járva örömmel teszteltük a VPT-Camp stellplatzot, ami hiánypótló kezdeményezés. Nem okozott csalódást!