6 nap Stájerországban és Karintiában lakóautóval

Ausztria nem tartozik a legnépszerűbb lakóautós célpontok közé. Errefelé a bivakolást/vadkempingezést nem igazán tűrik. Mi szeretünk kempingezni is, és a fizetős stellplatzok ellen sincs kifogásunk, így mindig szívesen megyünk Ausztriába. Ha itthon dühöng a kánikula, akkor azért, ha tél van, akkor a hó miatt, de akkor is, ha egyszerűen csak hegyekre vágyunk.

Indulás

A világörökség részeként számon tartott Graz már régóta szerepelt a bakancslistánkon. S ha már egyszer addig elmentünk, az augusztus 20.-i hosszú hétvégét megtoldottuk pár nappal és a környéken is körülnéztünk. Csütörtök este indultunk, úgy terveztük, legalább Kámig elmegyünk (és a Jeli arborétumnál alszunk), vagy ha nem leszünk fáradtak, egészen Grazig megyünk. A város délnyugati szélén van egy 200 beállóhelyes stellplatz, az volt a végcél. Útközben azon filóztam, vajon így főszezonban lesz-e egyáltalán hely. Bíztam benne, hogy max. 199 lakóautós gondolja még úgy, hogy ott tölti az éjszakát. Majdnem csak így is lett, este fél 11-kor a portásnak kellett segíteni találni egy helyet, ahová beállhatunk.

1. nap

Másnap reggel néztünk csak igazán körül a lakóautó parkban. Volt egy kifejezetten lakókocsisoknak fenntartott rész is. A bejárat mellett egy komoly szaniter helyiség (WC, zuhanyzó, mosdó, mosogató), valamint több szervizpont a szürkevíz leeresztésre és a friss feltankolásra.

A pénteki napra városnézést terveztünk. Kb. 300 méterre a stellplatztól volt a 32-es busz megállója, ami 20 perc alatt bevitt a városba. A buszmegállóban volt jegyautomata, ahol kártyával meg tudtuk venni a napi jegyet 5,6 €-ért fejenként.

Graz

A buszról a Jakominiplatzon szálltunk le. Úgy tűnt, mintha a város összes villamosa ide érkezne. Kaotikus összevisszaságban közlekedtek emberek és villamosok egymás útját keresztezve.

Óváros

A Herrengasse-n indultunk el az óváros főtere felé. A sétálóutcát hangulatos reneszánsz és barokk polgári házak alkotják. Érdemes bekukkantani a házak belső udvaraiba is.

A leglátványosabb talán a Festett ház volt, amelynek falát római és görög mitológiai témájú freskók borítják.

A háromszög alakú főtér – a Hauptplatz-közepén egy díszkút áll, amely a stájerek által nagyra tartott János főhercegnek állít emléket.

A teret határoló polgári házakból a legszebb talán a Sporgasse sarkán álló virágos stukkókkal díszített épület, melynek árkádjai alatt a Swarovski kristálybolt lakik.

A téren ott jártunkkor éppen homokszobor kiállítás volt. Hihetetlen, hogy mit tudnak alkotni néhány köbméter vizes homokból.

Sétánkat a Sporgassén folytattuk. A kissé emelkedő, bájos óvárosi utcácska egyik leglátványosabb épülete az Edegger-Tax udvari pékség a különleges, fából faragott portáljával.

Schlossberg

A Sporgassen felérve a Várhegy /Schlossberg felé vettük az irányt. Több úton is el lehet jutni a Várhegy tetejére. A túloldalról lépcsőn, siklóval vagy felvonóval is fel lehet menni, mi inkább a kényelmes szerpentint választottuk felfelé. A város fölé emelt erődöt sem a törökök, sem Napóleon nem tudta elfoglalni. Mára már csak az Óratorony-Graz jelképe- és a Harangtorony maradt meg belőle, inkább csak a kilátásért érdemes felmászni a hegyre.

A piros tetős házak közül rögtön kitűnik a Kunsthaus, a “kék gömböc”. Nem is tudom, mire hasonlít igazán. Nekem olybá tűnt, mint egy stoplis cipő talpa, Atti úgy látta, mintha sörös dobozokkal tűzdelték volna tele az épület tetejét.

Mura part

Lefelé a lépcsősort választottuk, hogy lejussunk a Mura partig. Átsétáltunk a Murinselhez. Ez egy egész különleges kávézó egy fémből készült mesterséges szigeten az erős sodrású Mura folyó közepén, amit gyalogos híd köt össze mindkét parttal. Kávézni ugyan nem maradtunk, nekem nem jött be a hangulata, viszont átsétáltunk a túloldalra és közelről is megnéztük a kék gömböcöt, ami időszakos kiállításoknak ad helyet.

Visszasétálva a főtér felé több biciklis parkolóval is találkoztunk. Itt a belvárosban a villamoson kívül ez a fő közlekedési eszköz.

Megkerestük még a Burgot, hogy megcsodáljuk az ikonikus dupla csigalépcsőjét, majd miután az óvárost keresztül-kasul bejártuk, a Jakominiplatz felé indultunk, hogy megkeressük a hazafelé induló buszt. Mivel fél óránként jár a 32-es busz, nem érdemes lakóautóval bemenni a város közepébe, így sokkal kényelmesebb, mint a parkolással kínlódni.

Visszaérve a lakóautó parkba egy késői ebéd után szunyókáltunk kicsit. Utólag már bántuk, hogy helyette nem a szomszéd strandon töltöttük a délután hátralévő részét. Este még sétáltunk egyet a környéken,majd a lakó előtt ülve néztük, hogyan telik meg estére ismét a parkoló.

2. nap

Reggel időben keltünk, és mivel szervizelnünk még nem kellett, ezért gyorsan elindultunk. A recepció nem működött a Covid miatt, így a belépéskor kapott papírt, amin a rendszámunk és a tartózkodásunk ideje szerepelt, a 2 éjszakáért fizetendő 44€-val együtt egy bugyiba tettük és beledobtuk a postaládába.

Kesselfallklamm szurdok

Semriach felé indultunk, a Kesselfallklamm parkolóját állítottam be úticélként. 2 autó volt csak a parkolóban. A Kessellfallklamm szurdokban egy gyönyörű sétaút vezet. A túra kezdetén a becsületkasszába kell bedobni a belépőjegy árát, 2€-t. A vadregényes szurdokban robajló víz mossa a sziklákat, vízesésekkel gyönyörködtetve az arra járókat. A szurdok nagyon jól ki van építve, járdákon és létrákon, egyik oldalról a másikra térve lehet végigjárni.

Talán a korai óráknak volt köszönhető, de rajtunk kívül mindössze egy párral találkoztunk, így a lélegzetelállító látványhoz igazi béke és nyugalom is társult. A szurdok végén a kijelölt turistaúton, a hegyen át tértünk vissza a kiindulási helyre. Mindössze 5 km és másfél óra volt a túra, de napindítónak pont tökéletes volt.

Skanzen

Innen a közeli Stübingbe vitt az utunk, ahol Ausztria legnagyobb skanzenje található. A belépőjegyek megvásárlása után (13€/fő) nekivágtunk a patakvölgyben hegyekkel körülvett terület felfedezésének. Az elmúlt 600 év népi építészeti kultúráját közel 100 épület mutatja be.

A kiállítás követi a tartományok sorrendjét Burgenlandtól Voralbergig. Nagy gondot fordítottak a házak berendezésére. Néha olyan érzésem volt, mintha éppen csak most léptek volna ki a lakóik a házakból és otthagyták volna mindennapi használati tárgyaikat. Szeretem ezeket az időutazásokat. Rácsodálkozni, hogy az alpesi hüttékben hogyan éltek a szénégetők, hogyan őröltek a vízimalmokkal, és hogy az iskola az elmúlt 1- 2 száz évben nem is változott olyan sokat.

Találkoztunk a magyar parasztházakhoz hasonló kis házakkal, de Tirol és Voralberg területén már hatalmas épületek voltak,ahol az állatoknak nagyobb hely jutott a házakban, mint az embereknek. Kellően elfáradtunk, mire bebarangoltuk a 65 hektáros területet, de a lelkünk feltöltődött a szebbnél szebb házak látványával.

Hundertwasser templom

A következő megállónk Bärnbach volt, a hegyek között megbúvó apró bányászfalu, aminek fő nevezetessége az extravagáns építész, Hundertwasser által átalakított Szent Barbara templom. Már messziről látszik a templom aranyszínű hagymakupolája. A vidám színekkel, hullámzó motívumokkal, kerámiákkal, színes üveg ablakokkal díszített épület jellegzetes Hundertwasser alkotás. A templomot körülölelő parkban 12 színes kaput találunk, a nagy vallások és kultúrák szimbólumaként.

Délután a karintiai tóvidék piciny településére, Pirkbe mentünk, hogy egy farmon töltsük az éjszakát. A 6-8 lakóautónak helyet biztosító Sorger birtok nem véletlenül kapott 5-ös értékelést a Park4Night-on. Végtelenül békés és nyugodt hely, ahol az embernek csak annyi dolga van, hogy gyönyörködjön a környező hegyek és mezők, szántóföldek látványában vagy süssön valami finomat a vendégeknek kihelyezett kis grillezők egyikén. Boldogan fizettük ki érte a 20€-t.

2. nap

Hochosterwitz vára

A reggeli szervizelés után Hochosterwitz várába indultunk. Már messziről hívogatott bennünket a magas sziklán tornyosuló mesebeli vár, amely még Walt Disneyt is megihlette, ennek alapján képzelte el Csipkerózsika várát. A lakóautót az alsó parkolóban hagytuk és gyalog indultunk a várat bevenni. A szerpentinen még feljebb lehetett volna menni a lakóautóval, de a felső parkoló tömve volt, így megspóroltunk magunknak egy felesleges kört. Itt kérték először utunk során az oltási igazolást. A várhoz felvonóval is fel lehetett volna menni, de inkább gyalogos jegyet vettünk, így a felfelé vezető szerpentinen alkalmunk volt megnézni a 14 várkaput, ami bevehetetlenné tette a várat.

Mindegyik kapu egy önálló műalkotás, amire érdemes néhány percet szánni. Sőt, aki elfáradt a hegymászásban, a kapuk árnyékában elhelyezett nyugágyakban meg is tudott pihenni. A várkápolnát is útba ejtve jutottunk fel, ahol végignéztük a vár fegyverkiállítását is. Visszafelé már sokkal lazább volt a séta. 

Turacher Höhe

Innen Turacher Höhe felé indultunk. Tudtuk, hogy meredek lesz az út felfelé (23%-os), de azért volt meglepetés, amikor elfogyott a 3. sebesség, majd a 2. is, végül 1-esben kapaszkodtunk felfelé. Turacher Höhe Stájerország és Karintia határán fekszik, hangulatát a 2000 méter magas hegyek ölelésében fekvő Turacher tó határozza meg. 

Egy stellplatzot néztünk ki odafent (piros lakóautó a P4N-on), ami kempingnek volt kitáblázva. Google barátunk megint bevitt bennünket a susnyásba, de végül megtaláltuk a helyet. Egy vendégház udvarán volt kialakítva a stellplatz, tartozott hozzá egy konténer mosdó és szervizelési hely is. A tulaj nagyon cuki volt, másnap reggelre a péksüteményeket is meg tudtuk rendelni nála. Éppen kényelmesen elhelyezkedtünk és megkajáltunk, amikor kitört az égi háború. Hirtelen lehűlt a levegő, feltámadt a szél és vízszintesen szakadt az eső. Így a délutáni séta helyett a lakóba bekuckózva olvastunk és filmet néztünk. Bár a rossz idő nem hiányzott, a pihenést jól esett. Elmúlt az a belső késztetés, hogy még menni-menni, még valamit megnézni.

3. nap

Turacher tó

Reggel hideg szél fújt és a tegnapi 30 fok után kifejezetten rosszul esett a 4 fok, meg hogy be kell öltözni pulóverbe, dzsekibe, a fejünk és a fülünk majd lefagyott. Első utunk az Intersportba vezetett, vettünk magunknak Buff kendőt. Az eladó szó nélkül vágta le róla a címkét és a csomagolást, valahogy sejtette, hogy nem ajándékba vesszük.  Beöltöztünk, majd először a tavat sétáltuk körbe. Elképzeltük, milyen klassz lehet télen, amikor be van fagyva, korcsolyázni rajta.

Turacher Höhe

Utána a felvonóval felmentünk a Turacher Höhe hegyállomására. A vendég kártyánkkal ingyenes volt a felvonó. A stellplatzon 33,2€-t fizettünk, ami akár soknak is tűnhet, de ha kiszámoljuk, hogy 2 főre egy út a felvonóval 30€ lett volna, akkor az a 3,2 € már nem sok az áramért, fürdőszoba használatért és szerviz lehetőségért. A kilátásról már ne is beszéljünk, Szóval, azt hiszem sokkal jobban jártunk most, mint azok a lakóautós társak, akik a felvonó lejtős parkolójában töltötték az éjszakát ingyen.

A felvonóból kiszállva sétáltunk egyet, gyönyörködtünk a panorámába. A gyerekeknek készített Nocky’s AlmZeit játékos túraútvonalat is végigjártuk, ahol a különböző állomáson más-más játékok várták a kicsiket. Vizes és homokozós játszótér, mászóvár, sebességmérős futópálya, nyuszifészek, mindez az IDŐ téma köré szervezve. Hosszabb túrához nem volt kedvünk, a hideg borongós, esőreállós időből elég volt ez a néhány óra.

Visszafelé a nyári bobon csúsztunk le. Sajnos én elrontottam az utánam következők mókáját, annyira meredek és számomra félelmetes volt a pálya, hogy a kelleténél lassabban és többet fékezve mertem csak lejönni. A csúszás is ingyenes volt a vendégkártyával.

A tegnapi 23%-os emelkedőt nem volt kedvünk visszafelé féket égetve megjárni, a jóval lankásabb másik irányban, Murau felé jöttünk le a hegyről. Murauban bevásároltunk friss péksüteményt, majd sétáltunk egyet a városban. A Mura az előző napi és éjszakai eső következtében sárosan, mérgesen hömpölygött, de a partja így is nagyon hangulatos volt.

Malta völgy

Az estét már a Malta völgyben szerettük volna tölteni, így arrafelé indultunk. Az autópályán sajnos rögtön dugóba is kerültünk egy baleset miatt, majdnem egy órát ácsorogtunk. Esti szállásként a Terassencamping Maltatalra esett a válsztásunk, a völgyben fekvő két kemping közül ennek voltak jobbak az értékelései. A bejelentkezés nagyon flottul ment, hamar találtunk helyet is (35,6€/éj). A kemping minden igényt kielégítő, családi kemping volt, luxus szaniter helyiséggel. Természetesen medence, játszótér, traktoros “kisvonat”, étterem is tartozott hozzá. Este még sétáltunk egyet a kempingben, aztán a kempinget átszelő patak nyomán elindulva a faluban találtuk magunkat, amit úgy, ahogy voltunk, műanyag klumpában jártunk be ( az én rózsaszínűm különösen feltűnő).

4. nap

Malta Hochalmstraße

Reggel már 8 órakor elindultunk felfelé a Malta Hochalmstraße-n  (20€/autó a belépő). A 14,5 km-es utat 9 hídon és 7 alagúton tettük meg, miközben több, mint 1000m szintkülönbséget küzdöttünk le. Útközben számos vízesést láttunk, úgy gondoltuk, majd visszafelé megállunk.

Kölnbrein gát- ahol a víz az úr

Odafennt a völgyet a Kölnbrein gát zárja le, amely Közép-Európa legnagyobb gátja. Itt található Ausztria legnagyobb teljesítményű vízi erőműve. Felérve a lakóautó parkoló táblát követve a gáttól kissé távolabb, a tó parton lévő sóderes parkolóban álltunk meg. Volt már ott rajtunk kívül más lakóautó is, gyanítom, hogy a kifejezett tiltás ellenére mégis ott töltötték az éjszakát.

Végigsétáltunk a 626 m hosszú, 41 m széles és 200 m magas tározó medence (Kölnbrein-Stausee) gátkoronáján. Félelmetes érezni, hogy mennyire kicsi az ember a természethez képest. A gáton ki lehet menni az AirWalk kilátó teraszra, ahol átélhetjük, milyen érzés az, ha 200 méter mélység van a lábunk alatt. Én nem vagyok tériszonyos, de nem maradtam sokáig. A gáton sétálva valamiért az amerikai katasztrófafilmek jutottak eszembe, amikor jön a földrengés és szakad a gát… 

Kölnbrein víztározó

Az eső szemerkélt, de úgy tűnt, hogy a tározó túloldalán süt a nap, így arrafelé indultunk. Az Osnabrücken Hüttét 2 óra túra távolságra mutatták a táblák, úgy döntöttünk, elmegyünk odáig. A gyönyörű tavat impozáns 3000-es hegyek veszik körül, némelyikük még hósipkát is viselt.

A sétaút mellett szinte percenként haladtunk el kisebb nagyobb vízesések mellett. Csepegett, folyt, zuhogott, ömlött a víz a zord sziklákon. Gyakran kellett sekélyebb gázlókon, köveken egyensúlyozva átmennünk, jól jött a vízhatlan bakancs. Az eső ellenére ámulatba ejtett a táj és élveztük a túrát.

Egyre jobban beborult ott is, ahol eddig sütött a nap és a szemerkélő esőt felváltotta a vízszintesen eső fajta. Félúton így feladtuk a túrát és visszamentünk.

A kabátunk és a cipőnk vízálló volt, de esőnadrágunk nem volt, a 8 fokos esőben így is szétáztunk. Jól esett a fűtött lakóautóban gyorsan megszabadulni a vizes göncöktől. Elindultunk lefelé. Mire az előtározóhoz értünk, ott már sütött a nap.

Az alagutak csak egy irányban járhatók, lámpa szabályozza a forgalmat, így volt, hogy 20 percet is várni kellett egy-egy alagútnál. Némelyik alagútban úgy éreztük magunkat, mintha szellemvasúton lennénk, főleg, ahol 180 fokos kanyarral fordultunk vissza.

Visszafelé már nem éreztük azt, hogy feltétlenül minden vízesésnél meg kell állni, a reggel óta látott több száz után. A leghíresebb Fallbach vízesést közelebb is megszemléltük volna, de csak az élményparkon keresztül lehetett volna megközelíteni. Mivel a játékokat biztosan nem használtuk volna, sajnáltam a belépőjegyet érte, így csak távolról vetettünk rá néhány pillantást.

A Millstatti tó felett

Mire Gmüdbe értünk, már a völgyben is esett az eső, így a városnézés elmaradt. Elindultunk a Millstatti tó felé. Nem volt kedvünk a tóparti nagy kempingek nyüzsgéséhez, így a tótól nem messze, egy farmon kialakított bájos családi kemping mellett döntöttünk (Camping Gauglerhof: 33,3€/éj). Az út elég meredek volt, de cserébe békét, nyugalmat és csodálatos hegyeket kaptunk szomszédnak, Este még sétáltunk egyet a faluban és a környéke, és addig mentünk, amíg a Millstatti tavat nem láttuk, legalább egy pillanatra.

5. nap

Wörthi tó

Másnap reggel ráérősen készülődtünk össze. Holnap estére otthon kellett lennem munkaügyben, így elindultunk Magyarország felé. Először a Wörthi tó partján fekvő Maria Wörthöt látogattuk meg. Szerencsére kevesen voltak, 2 személyautó helyén tudtunk a templom közelében parkolni.

Megnéztük a templomot és kicsit sétáltunk a tóparton is, majd Klagenfurtba mentünk, hogy az óvárost megnézzük, A kinézett parkolóban sajnos nem volt hely és rövid bolyongás után máshol sem találtunk alkalmas megállót, így elengedtük ezt a programot.

Wolfsbergben még megálltunk, de már nem volt kedvem a városnézéshez, csak végigautóztuk a várost. Késő délutánra értünk a Graz közeli Sinabelkirchen lakóautós parkolójába. A stellplatz egy Siniwelt nevű szabadidőpark mellett fekszik, ahol ha melegebb lett volna, akár meg is lehetett volna mártózni a fürdőtóba. Így csak elsétáltunk mellette és megnéztük a falut. A stellplatz 15€ volt egy éjszakára. A hirdetőtáblán lévő bejelentő papírt kellett kitölteni rendszámmal és időponttal, és a fizetendő összeggel együtt egy borítékban a postaládába dobni. Az áramért külön kellett fizetni, apróval az automatánál. Nemcsak leeresztő és vízvételi lehetőség volt, de még egy gázgrill (leláncolva) és egy hideg vizes mosogató is a vendégek rendelkezésére állt. Nemsokára mosdó is épülni fog. Ha Graz környékére mentek, érdemes megjegyezni a helyet.

6. nap

Hazafelé

Egy nyugodalmas éjszaka után  reggel eljött a szabadság utolsó napja, fájó szívvel szakadtunk el imádott hegyeinktől és Ausztriától azzal, hogy nemsokára ismét jövünk. Legkésőbb a síszezonban.